Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

Tehetseggondozas a PSZSZ-ben

Tehetséggondozás a II. kerületi Pedagógiai Szakszolgálatban (PSZSZ)

Felelős szülőként vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy mi mindennel foglalkoznak a kerületi ún. Pedagógiai Szakszolgálatok, és hogy a szolgáltatásaik ingyenesek? És az vajon mennyire közismert, hogy a tehetséggondozás 2013-tól kötelező állami feladat? 

Hova menjünk a tavaszi szünetben?

Hova menjünk a tavaszi szünetben?

Hamarosan itt a tavaszi szünet! Az iskolások biztosan, de a kisebbek is többnyire otthon maradnak. Összegyűjtöttünk néhány program-ötletet erre az időre.
 

Átadták a Tüskecsarnok mellett épült Tüske-uszodát

Átadták a Tüskecsarnok mellett épült Tüske-uszodát

A Jövő bajnokai versennyel vasárnap délelőtt megnyitották a főváros XI. kerületében, a Tüskecsarnok mellett felépült Tüske-uszodát.

Gyermekmegőrzőt nyitott az Uzsoki Utcai Kórház

Gyermekmegőrzőt nyitott az Uzsoki Utcai Kórház

2016. február 29-én délelőtt 11 órakor, dr. Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház Főigazgatója, ünnepélyes megnyitóval átadta a gyermekek számára létrehozott Gyermekmegőrzőt.

Márciusban elején lesz a 2. Magyar Filmhét

Március elején lesz a 2. Magyar Filmhét

A Magyar Filmakadémia a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával 2016. március 1. és 6. között rendezi meg a 2. Magyar Filmhetet.

Idegenvezetők világnapja  február 28. - Ingyenes villamosos idegenvezetés  Budapesten

Idegenvezetők világnapja február 28. - Ingyenes villamosos idegenvezetés Budapesten

2016. február 28-án, vasárnap a 2-es, a 6-os és a 17-es villamos vonalán magyar nyelvű idegenvezető kalauzolásával, ingyenes városnézésen vehetünk részt.

Szökjön ki egy fürdőbe! - Magyar Fürdőszövetség akciója

Szökjön ki egy fürdőbe! - Magyar Fürdőszövetség akciója

A szökőév tiszteletére február 29-én kedvezményes belépőkkel, sőt, sok helyen félárú masszázsokkal és szaunaszeánszokkal ünnepelnek a hazai fürdők. Összegyűjtöttük, miért, hol és milyen kedvezmények várhatók.

Érzelmileg szabad gyerekek

Érzelmileg szabad gyerekek

Minden szülő szeretné a legjobban ismerni a gyerekét, és ha ő lenne az, akit a gyermeke beavat a gondolataiba, érzelmeibe, ha neki teszi fel azokat a kérdéseket, amelyek foglalkoztatják.

Mit kell tennünk ahhoz, hogy ilyen szülőként tekintsen ránk a gyerekünk?

Családháló díj: keressük 2015 legjobbjait!

Családháló díj: keressük 2015 legjobbjait!

A Családháló.hu ismét meghirdeti a Családháló díjat, melyet negyedik alkalommal vehetnek át az olvasók által legjobbnak ítélt jelöltek.

Menjünk (ingyen) múzeumba a hétvégén!

Menjünk (ingyen) múzeumba a hétvégén!

Tudtad, hogy családdal együtt akár ingyen is bemehettek a legnagyobb magyar múzeumok állandó kiállításaira? De mikor ingyenesek a múzeumok?

Mi van a babacsomagban?

Mi van a babacsomagban?

Kelengye, utalvány, üdvözlőlap vagy születési támogatás? A legtöbb budapesti kerületben az önkormányzat támogatja az újszülöttek családját. Összegyűjtöttük kerületenként, hogy mire számíthatnak a budapesti babák.

Bálint-nap az Állatkertben

Bálint-nap az Állatkertben

Hétvégén a szerelmespárok ketten egy jeggyel léphetnek be az Állatkertbe, ha a bejáratnál megcsókolják egymást. Díjmentes lesz a belépés a 14 éven aluli gyermekeknek is.

Stílusos, bátor, elkötelezett

Stílusos, bátor, elkötelezett

A Képmás magazin azoknak a nőknek szól, akik szabadidejükben hasznos, értékes és pihentető olvasnivalóra vágynak.

Ertsünk szót

Bemutatjuk: Dr. Skita Erika és Turáni Szabolcs

Értsünk szót

Sorozatunk következő alanyait sokféle titulussal és jelzővel lehetne illetni: házaspár, az Értsünk szót létrehozói, mindketten trénerek és mediátorok, két kisgyermek szülei, szemléletformálók, hitelesek, egyediek és valami olyat tudnak átadni, amire óriási szüksége lenne nemcsak minden szülőnek, hanem úgy általában mindenkinek. Mikor megkérdeztük tőlük, hogy a sok lehetőség közül ők saját magukat mégis hogy mutatnák be, határozott választ kaptunk: kommunikációs hídépítők. 

 

Gryllus Vilmos

Interjú Gryllus Vilmossal

"Azt csinálom, amit szeretek, immár 46 éve, és boldog vagyok, hogy ez másoknak is tetszik."
 
Vannak emberek, akik minden erőlködés, felvett maskara és máz nélkül érdekesek. Ők a megunhatatlanok. A kortól és időtől függetlenül sikeres, alkotó emberek. Mi lehet a titkuk? Hogy lehet valaki időtállóan sikeres a saját szakmájában? Minket nagyon foglalkoztat ez a kérdés, ezért úgy döntöttük, megkérdezzük azt az embert, aki erre biztosan tudja a választ: Gryllus Vilmossal beszélgettünk.
Meglátta a medve az árnyékát

Meglátta a medve az árnyékát

A népi időjóslás szerint hosszú tél várható.

Mackófesztivál az Állatkertben

Mackófesztivál az Állatkertben

Szombattól keddig négy napon át tartó Mackófesztivállal várja a nagyközönséget a Fővárosi Állat- és Növénykert. A fesztivál keretében a különféle medvékhez kapcsolódó programokat, látványetetéseket, arcfestést, kézműves foglalkozást, mézkóstolót és sok más érdekességet kínál a városligeti intézmény. A 14 éven aluli gyermekek pedig – ha brummognak is – díjmentesen léphetnek be. Február 2-án kedden a szokásos medveárnyék észlelést is megtartják.

„Hová irassam a gyereket? - Vélemények első kézből!

Hová írassam a gyereket? Vélemények első kézből!

"Hová írassam a gyerekem?" Ez a kérdés garantáltan minden szülő fejében megfordul. Méghozzá nem is egyszer, hanem minimum kétszer, vagy háromszor. A szerencsésebbek a bölcsi választást megússzák ugyan, de az óvoda- és az iskolakeresés bizony mindenkinél okoz némi fejtörést. És a döntés korántsem olyan egyszerű, mint gondolnánk.

gyermekvasut

Már lehet jelentkezni a tavaszi gyermekvasutas tanfolyamra

Február 6-án indul a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút tavaszi tanfolyama, az érdeklődő iskolások már regisztrálhatnak a négyhónapos képzésre - közölte az MTI-vel kedden a Máv Zrt.

Jégpályák éjszakája

Jégpályák éjszakája

2016. január 23-án, szombaton lesz az első Jégpályák Éjszakája. Országosan több mint 41 jeges létesítmény vesz részt, köztük két határon túli pálya is.

Magyar kultúra napja

A magyar kultúra napja - Könyvtári körséta és rendhagyó irodalomóra Budapesten

Könyvtári körséta, tárlatvezetések, előadások, koncert és rendhagyó irodalomóra is várja az érdeklődőket Budapesten a magyar kultúra napja alkalmából péntektől vasárnapig.

Tervezz és nyerj egyedi telefon hátlapot!

Tervezz és nyerj egyedi telefon hátlapot!

2016. február 10-ig, hetente kisorsolunk egy egyedi telefon hátlapot azok között, akik a tervezőfelületen elkészítenek - akár saját fotójukkal - egy számukra kedves egyedi telefontokot!

Vajon ki lesz az Év Orvosa?

Vajon ki lesz az Év Orvosa?

Köszönjük meg együtt! Most újra itt a lehtőség, hogy egy budapesti orvos kapja meg az egyik legrangosabb díjat, az Astellas-díjat - Az év orvosa pályázaton.  Hamarosan a nyilvánosság előtt is megköszönheti egy szavazattal, hisz a pozitív visszajelzések az orvos-beteg kapcsolatok legjobb építőkövei.​ 

Lajhárkölyök született

Lajhárkölyök született

Folytatódik a kétujjú lajhárok családregénye a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A Banya nevű nőstény, annak ellenére, hogy többszörös anya, sőt, nagymama és dédmama is, a közelmúltban ismét világra hozott egy utódot.

Kezdetét vette a 11. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Kezdetét vette a 11. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Kezdetét vette csütörtök este a 11. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, amelyen tizenhét ország művészei lépnek a porondra öt napon át.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére