Jelenlegi hely

A 150 éves Állatkert születésnapi programokkal várja látogatóit

A Fővárosi Állat- és Növénykert kedden ünnepli megnyitásának 150. évfordulóját. A jubileum alkalmából születésnapi programok sokaságával várják a látogatókat a keddi és a szerdai napon is, sőt, kedden, a tulajdonképpeni születésnapon az Állatkert egészen este 10-ig nyitva lesz.

A Fővárosi Állat- és Növénykert a világ egyik legrégebbi állatkertje, amely a jövő héten kedden, augusztus 9-én ünnepli megnyitásának 150. évfordulóját. A jubileumhoz kapcsolódóan két napon, 9-én és 10-én, vagyis kedden és szerdán is lesznek programok.

A tulajdonképpeni születésnapon, azaz augusztus 9-én kedden az Állatkert a szokásoshoz képest sokkal tovább, egészen este 10-ig tart nyitva, éppen azért, hogy minél többen együtt ünnepelhessenek a városligeti intézménnyel. A változatos születésnapi programok a kert öt különböző helyszínén már nem sokkal reggel 9 után elkezdődnek. A programok egy részén az Állatkert múltját elevenítik fel korabeli viseletbe öltözött színészek segítségével, de lesznek zenés programok, mesekoncertek, bábjáték, bűvész bemutató és sok más érdekesség. Fellép többek között a Talamba Ütőegyüttes, Bíró Eszter, a Madarak házibuli-zenekar, a Napszínpad Társulat, az Eszter-lánc mesezenekar, Galagonya bohóc és Mollini bűvész is. Az „Én állatkertem” címmel színpadi beszélgetésekre is sok kerül az Állatkert több közismert barátjával, Csányi Vilmos etológussal, Dolák-Saly Róbert előadóművésszel, Geszti Péter előadóművésszel, Németh Kristóf színművésszel, Oroszlán Szonja színművésszel, Pogány Judit színművésszel, valamint Ráday Mihály városvédővel.

Szerdán, augusztus 10-én zenés föld körüli utazásra invitálja látogatóit az Állatkert. A kert különböző helyszínein ugyanis a világ egzotikus szegleteinek zenéi csendülnek majd fel. A Sambahia Brazil Show, illetve Luis Eduardo Castagno és zenésztársai Dél-Amerika, a Calcutta Trió India, Ibrahima Fall „Ibro”, Said Tichiti és Vázsonyi János pedig Afrika zenei világát idézi majd fel. Fellépnek továbbá a Papa Jazz együttes tagjai, illetve Mester László „Pintyő” és zenésztársai is.

A részletes programkínálat a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapján (www.zoobudapest.com) olvasható.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert Kommunikációs Osztálya

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére