Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

Két új programsorozat lesz a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

Két új programsorozat lesz a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

Tavasztól két új ismeretterjesztő és egyben szórakoztató programsorozattal jelentkezik a Svábhegyi Csillagvizsgáló: április 12-én indul a Kozmikus tudásunk határai című élő előadássorozat Kiss László Széchenyi-díjas csillagász vezetésével, április 22-től pedig az előre meghirdetett alkalmakon ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt a Svábhegyi Csillagvizsgáló összes programhelyszíne.

Kalózhajó a Dunaparton

Újra nyitva a csepeli kalózhajós játszótér!

Jártatok már a Kis-Duna parti Kalózhajós játszótéren? Itt áll egy több szintes, méretarányos kalózhajó a homoktengerben, vitorlákkal, játékágyúkkal, kabinokkal felszerelve, mellette csőcsúszdás kalózvár és szép szabadidőpark. Kis-, és nagy kalózok, irány Csepel! 

Babaszínházi előadások a Magyar Színházban

Babaszínházi előadások a Magyar Színházban

Új babaszínházi előadássorozat indul április 29-én a Pesti Magyar Színházban Leporelló címmel, amelynek keretében három előadást láthat a 0-4 éves közönség az idén tavasszal.

Átadták a megújult Kiscelli parkot

Átadták a megújult Kiscelli parkot

Megszépült a Kiscelli kastély környezete: erdei játszótér, Mimó és Csipek meseösvény, a környék élővilágát bemutató állatos és növényes szobrok várják az erre kirándulókat.

Tavaszi smink – ismerje meg tippjeinket és trendjeinket!

Tavaszi smink – ismerje meg tippjeinket és trendjeinket!

A tavasz a változás, az újjászületés és az életre ébredés ideje. Így nem meglepő, hogy sokan szeretnénk felfrissíteni a megjelenésünket. Mutatunk néhány érdekes kozmetikumot, amelyek tökéletesen illeszkednek a tavaszi trendekhez. Ebben a szezonban főként a finom pasztell árnyalatok uralkodnak, amelyek friss és szép ragyogást kölcsönöznek a bőrnek.

Ingyenes tavaszi megújulás a Camponában

Ingyenes tavaszi megújulás a Camponában

A Camponában a család minden tagja kikapcsolódhat, mert az élmény itt mindenkit körbevesz.

Rejtélyek kertje - Játékos nyomozás és kiállítás a Vajdahunyadvárban

Rejtélyek kertje - Játékos nyomozás és kiállítás a Vajdahunyadvárban

Március 30-án nyit az új tavaszi kiállítás a Vajdahunyadvárban, mely játékos nyomozásra, kalandos kerti barangolásra hív benneteket! Nyerjetek családi belépőt nálunk!

Trükkök, amit minden cukrásznak érdemes tudnia!

Trükkök, amit minden cukrásznak érdemes tudnia!

Cukrászként is érdemes néha egy-két trükköt átolvasni, amelyek esetleg más tapasztalt szakemberektől származnak, hiszen nagyban megkönnyíthetjük a munkánkat. Most nézzünk meg pár olyan különleges tippet, amelyek segítségével a süteményeink még tökéletesebbek lesznek vagy egészen egyszerűen időt spórolhatunk meg.

Húsvét a szentendrei Skanzenban

Húsvét a szentendrei Skanzenban

Hímes tojás és locsolkodás, bensőséges ünneplés és tavaszköszöntő virgonckodás, kézműves udvar – mindezekkel várják a vendégeket a Skanzenban. A régi falusi húsvétokat felidéző sok színes program, tojáspatkoló bemutató, mesemondó és húsvéti titoktúra is lesz.

MINDEN BÁB! – Megnyílt a Budapest Bábszínház kulisszatitkai kiállítás

MINDEN BÁB! – Megnyílt a Budapest Bábszínház kulisszatitkai kiállítás

A Bábszínház 74 évét feldolgozó kiállítás nyílt a Deák17 Galériában. Az ingyenesen megtekinthető tárlat a színház egyedülálló báb-, és képzőművészeti gyűjteményéből válogat.

Bogyó és Babóca hamarosan újra a mozikban

Bogyó és Babóca hamarosan újra a mozikban

Április 6-án jelenik meg országszerte a mozikban a Bogyó és Babóca 5. - Hónapok meséi animációs film. Az évszakok váltakozását bemutató rajzfilmben a megszokott szereplők mellett feltűnik a filmvásznon a Liliomtündér varázslatos karaktere és egy kalandos utazás során a Zöld kukac is. A természet játékra hívja Babócáékat, akik mindegyik történetben valamilyen ötletes megoldással válaszolnak az őket ért kihívásokra.

Új, látványos kiállítás nyílt a Városligetben

Új, látványos kiállítás nyílt a Városligetben

„VÍZ+TARTÁS” címmel izgalmas szemléletformáló kiállítás nyílt a Millennium Háza – NEO Kortárs Művészeti Térben 2023. március 22-én, a víz világnapján. 

Hétvégi élményprogramokkal indul a szezon a Fővárosi Állatkertben

Hétvégi élményprogramokkal indul a szezon a Fővárosi Állatkertben

Hétvégente tavaszköszöntő élményprogramokkal: látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel, merüléses cápatréninggel és egyéb eseményekkel indítja a tavaszi szezont a Fővárosi Állat- és Növénykert, amely már megnyitotta a Margitszigeti Kisállatkertet is.

Képmás-estek nőknek és férfiaknak – Páros tematika a Képmás-est Színház és pszichológia sorozatában

Páros tematika a Képmás-est Színház és pszichológia sorozatában

A Képmás Színház és Pszichológia sorozatában életünk fordulópontjairól, ill. a két nem barátságairól és családon kívüli kapcsolódásairól beszélget a meghívott szakemberekkel Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője – egyik alkalommal női, másik alkalommal férfi szemszögből megközelítve a témákat. Az esteket improvizációs színházi jelenetek is színesítik.

Hétvégenként ismét autómentes lesz a pesti alsó rakpart

Hétvégenként ismét autómentes lesz a pesti alsó rakpart

Idén először a március 18-19-i hétvégén nyílik meg a pesti alsó rakpart egy szakasza: a gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Margit híd és a Közraktár utca közötti rakpartot.

Együtt a város – Budapesti Tavaszi Fesztivál

Együtt a város – Budapesti Tavaszi Fesztivál

Budapest egyesítésének 150. évfordulóját ünnepli április 20. és május 2. között 30 helyszínen, több mint 50, műfajokon átívelő programmal a 43. Budapesti Tavaszi Fesztivál. Zene, színház, irodalom, kiállítás, családi és közösségi események.

Ünnepi családi programok március 15-én a Budavári Palotanegyedben

Ünnepi családi programok március 15-én a Budavári Palotanegyedben

Előadások, kiállítások, zene, tánc és irodalom, történelmi séták és ingyenes családi programok, fegyverbemutató és lovas huszárok töltik meg a nemzeti ünnepen a megújuló Budavári Palotanegyed helyszíneit. A legtöbb esemény ingyenes, de a népszerűbb programoknál előzetes regisztráció szükséges a részvételhez.

Egyedül vagy párosban, egy káprázatos városban! – Szentendrei Tavaszi Fesztivál

Egyedül vagy párosban, egy káprázatos városban! – Szentendrei Tavaszi Fesztivál

Március 17. és április 2. között Szentendrén igazi kulturális kavalkád vár minden látogatót. Koncertek, színházi előadások, kiállítások, gyerekprogramok lesznek városszerte több helyszínen.

Az örök ifjúság vize meseösvény – Meseösvény a Hármashatár-hegyen

Az örök ifjúság vize – Meseösvény a Hármashatár-hegyen

Március 19-én, vasárnap a meseösvény helyszíne ezúttal a Hármashatár-hegy. Vár a természet, mese, zene és sok játék! 

Fuss, Forest! – Jótékonysági terepfutó verseny és családi nap a Budakeszi Vadasparkban

Fuss, Forest! – Jótékonysági terepfutó verseny és családi nap a Budakeszi Vadasparkban

A vadmacskák megmentéséért jótékonysági erdei futóversenyt és családi napot szervez a Budakeszi Vadaspark május 20-án. Családi, egyéni, csapatos, rövid és hosszú: itt mindenki megtalálja a számára megfelelő távot.

5 városi legenda Budapestről

5 városi legenda Budapestről

Tényleg nincs nyelve az oroszlánoknak? A Lánchidat be lehet tolni az Alagútba? Mit rejt a titkosírás a Deák téri aluljáróban? Mi lett a New York kávéház kulcsával? Mióta várja haza kedvesét a Thököly úti erkélyen álló, kővé vált asszony? Legendák és a valóság.

Mesélő utca – Szabadtéri fotókiállítás nyílt az Andrássy úton

Mesélő utca – Szabadtéri fotókiállítás nyílt az Andrássy úton

Andrássy Gyula születésének 200. évfordulója alkalmából az Andrássy út történetét bemutató szabadtéri fotókiállítás látható az Andrássy úton, az Oktogon és a Kodály körönd között.

6 tavaszi kirándulóhely

Tavasz az arborétumban – 6 kirándulóhely a környéken

Előbújtak a hóvirágok, tőzikék, krókuszok és hunyorok. Megnyílt néhány arborétum a főváros közelében, ahol megcsodálhatjuk a tavaszi virágokat és sétálhatunk a szabadban!

Tehetség a 21. században – Atipikus fejlődési konferencia

Tehetség a 21. században – Atipikus fejlődési konferencia

A gyermeki tehetség kibontakozása elsősorban a környezeti hatásokon múlik – a 21. századi tehetségfogalom változásával is foglalkoztak az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Atipikus Fejlődés Módszertani Központjának workshopján.

Medveébresztő a veresegyházi Medveotthonban

Medveébresztő a veresegyházi Medveotthonban

2023. március 19-én, vasárnap egész napra extra programokkal készülnek azoknak, akik aznap ezt az élménydús és mókás szabadtéri programot választják a család aprajának-nagyjának a veresegyházi Medveotthonban. Aki pizsamában érkezik, ajándékot kap.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 71 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére