Jelenlegi hely

Új, látványos kiállítás nyílt a Városligetben

„VÍZ+TARTÁS” címmel izgalmas szemléletformáló kiállítás nyílt a Millennium Háza – NEO Kortárs Művészeti Térben 2023. március 22-én, a víz világnapján. 

A kiállítás napjaink egyik égető feladatára, a felelős vízgazdálkodásra hívja fel a figyelmet az egyre nagyobb mértékben aszályosodó világunkban. A Millennium Háza – NEO Kortárs Művészeti Tér kezdeményezésében a CAN Architects, a Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum és Győri SZC Hild József Építőipari Technikummal közösen létrehozott tárlat a víz mindennapjainkban betöltött szerepéről szól, ahol játékos, interaktív installációkkal hívja fel a látogató figyelmét arra, hogyan tud saját környezetében tenni a felelős vízgazdálkodásért mely egyre fontosabbá válik a sűrűsödő aszályos időszakok korában.

A résztvevő iskolák tanulói tartalmas előadásokat hallgathattak víz és vízmegtartás témakörében olyan szakemberektől, mint a FŐKERT vagy a WWF munkatársai, a Duna Múzeum múzeumpedagógusai, valamint szakaszmérnök, gátőr, egyetemi tanár és építészek is prezentáltak munkásságukból. A témákat world café és kerekasztal beszélgetés formájában is feldolgozták a tanulók, illetve különféle térérzékelést segítő helyzetgyakorlatokban is részt vettek a kreatív alkotás előtt. 

A diákok a hét folyamán szerzett tudásanyagokból és inspirációkból kiindulva terveztek meg egy-egy kiállítási tablót és egy-egy, a Millennium Háza melletti térbe tervezett makettet, melyek mindennapi példákon keresztül inspirálják a látogatókat arra, hogy otthon, saját környezetükben is tegyenek a víz felelős felhasználásáért. Mindezek mellett, a diákok munkáiból inspirálódva, a CAN Architects munkatársai egy kültéri, közösségi téri funkciókkal kibővített, látványos installációt is megépítettek, melyet a március 22-én, a víz világnapja alkalmából megnyíló kiállítás keretében a látogatók is birtokba vehetnek. 

A kiállítás 2023. június 18-ig ingyenesen megtekinthető a Millennium Háza – NEO Kortárs Művészeti Tér kiállítóhelyén a Városligetben.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére