Jelenlegi hely

Újra nyitva a csepeli kalózhajós játszótér!

Jártatok már a Kis-Duna parti Kalózhajós játszótéren? Itt áll egy több szintes, méretarányos kalózhajó a homoktengerben, vitorlákkal, játékágyúkkal, kabinokkal felszerelve, mellette csőcsúszdás kalózvár és szép szabadidőpark. Kis-, és nagy kalózok, irány Csepel! 

A téli lezárás után, április 7-én újra megnyitott a csepeli kalózhajós játszótér, naponta 8.00 óra és 20.00 óra között látogatható.

A csepeli kalózhajós játszótér minden eszköze egyedi kézműves munka. Egyedi tervek alapján építettek ide egy méretarányos, 13 méter hosszú kalózhajót, hozzátartozó faragott ágyúkkal, rajta vitorlákkal, kabinokkal, egy óriási forgatható kormánykerékkel, és játékágyúkkal.

A játszóteret egy “kalózfalu” veszi körül. A kalózhajó egy 140 négyzetméteres „homoktengerben” helyezkedik el, kicsit megdöntve, mintha partra vetődött volna. A hajó belsejében járatok, létrák, kincsesláda, hálók, találhatóak, a fedélzeten pedig egy élethű faragott kalóz kémleli a horizontot. Fotókon nézegethetjük a Duna élővilágát is.

Megelevenedik a tenger állatvilága, a homokozóba delfin és csikóhal alakú rugós játékokat tettek, de új elem a polipos homokozó és a másfél méter magas pókhálós kötél mászóka is, valamint a hattyú alakú mérleghinta és a teknőst formázó mászóka.

Az öntött gumiburkolattal bevont dombról egy hosszú egyenes csúszdán lehet lecsúszni a „homoktengerbe”, ahonnan a gyerekek akár azonnal felkapaszkodhatnak a kötélhálón keresztül a kalózhajóra. A homokozók felett egyedi tervezésű napvitorla ad árnyékot a homokban játszó gyermekeknek.

A játszótéren helyet kapott egy 4 tornyú „kalózvár”, amelyhez 4 db óriás csőcsúszda csatlakozik. A homokozó fölé egy üvegszálas műanyagból készült óriás polip került. Kipróbálhatjátok a láncon ringó pihenőcsónakot, a függőágyat, a 4 új rugós játékot, a pókháló formájú kötél mászókát, és a baba-mama hintát, valamint a fészekhintákat.

A kerületben ez az első olyan játszótér, amely a mozgáskorlátozott gyerekek számára is alkalmas, hiszen a parkban kialakítottak egy akadálymentesített hintát, ami kerekesszékkel használható.

A Kis-Duna parti szabadidőpark játszóteréről szép panoráma nyílik a Dunára, ahol hattyúkat, kacsákat és más vízimadarakat is felfedezhettek.

Budapest, XXI., Csepel, a Hollandi út 141. számú épülettel szemben

Forrás: csepel.info, csepel.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére