Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

Megnyílt a panorámás Hármashatár-hegyi kilátó

Megnyílt a panorámás Hármashatár-hegyi kilátó

A főváros közvetlen közelében lévő Hármashatár-hegy turisztikai fejlesztési programja keretében elkészült, és már látogatható a Pilisi Parkerdő Zrt. teljes budapesti panorámát kínáló kilátópontja. A Pilisi Parkerdő Zrt. a 2015 júniusában átadott, piliscsabai Dévényi Antal-kilátó után újabb beruházással szolgálja a természetjárók kényelmét, egyben tovább színesíti a Hármashatár-hegyen rendelkezésre álló turisztikai palettát.  

Több mint 400 program a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Több mint 400 program a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Mintegy hétezer négyzetméteren dedikálásokkal együtt több mint 400 programmal, mintegy 200 új kötettel és 600 résztvevő szerzővel, tudóssal és művésszel várja az érdeklődőket április 21. és 24. között a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek díszvendég országa Szlovákia lesz - mondta el Keresztury Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója kedden Budapesten.

Nagyon BABA

Nagyon BABA

Április 24-én garantáltan itt lesz a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó kismamák és anyukák száma! A BABA EXPO kiállítás, gyermekruha börze és szakmai rendezvény 6500 négyzetméteren, 80 kiállítóval, árusító standokkal, neves szakértőkkel, színes szakmai és szabadidős programmal várja a családokat.

Sárkányok Éjszakái Kínai fényvarázs az Állatkertben április 8-tól május 22-ig

Sárkányok Éjszakái Kínai fényvarázs az Állatkertben április 8-tól május 22-ig

Péntek estétől várja a nagyközönséget a Sárkányok Éjszakái címet viselő kínai fényvarázs program a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az április 8-tól május 22-ig, összesen 45 estén át tartó lampionfesztiválon a kínai lampionművészet több száz színpompás alkotását, köztük egy óriási sárkányt, fénylő állat- és növényalakokat, illetve a kínai zodiákus figuráit is megtekinthetik az érdeklődők.

Fotókiállítás nyílt autista gyermekeket nevelő családokról

Fotókiállítás nyílt autista gyermekeket nevelő családokról

Nők kékben címmel autista gyermekeket nevelő családokról készült fotókból nyílt szabadtéri kiállítás a budapesti Madách téren szombaton, az autizmus világnapján.

lathatatlan munka

Tedd meg! Becsüld meg! Tanítsd meg! - A „láthatatlan munka” megosztása közös ügyünk

Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, a

Fiatal Családosok Klubja

(FICSAK) és a

Nagycsaládosok Országos Egyesülete

(NOE) közös sajtóközleménye a láthatatlan munka világnapja alkalmából.

Gazdára talált Bogyó és Babóca – díjátadó és beszélgetés a MIVA Bölcsi vezetőjével

Gazdára talált Bogyó és Babóca – díjátadó és beszélgetés a MIVA Bölcsi vezetőjével

Izgatott kis csapat várta a 2016. április 1-ét a MIVA Bölcsiben, amikor is sor került a „Mi bölcsődénk” pályázat díjának átadására.

CSOK-konferencia: A lakáspiac pörögni fog, de nem árt ha óvatosak vagyunk

CSOK-konferencia: A lakáspiac pörögni fog, de nem árt ha óvatosak vagyunk

A Művészetek Palotájában tartottak tájékoztatási estet, ahol a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) részleteiről tartottak előadást a résztvevők, az érdeklődők pedig személyen a magyar állami és kereskedelmi bankok tanácsadóitól is kérdezhettek.

Ingyenes dunai hajózás a Hajós Ünnepen

Ingyenes dunai hajózás a Hajós Ünnepen

A Folyami Hajósok napján, 2016. április 17-én a hajós társaságok több, mint 2000 fő számára nyitják meg a fedélzetet. A díjmentes hajójáratok a Duna partszakaszán lévő kikötőkből indulnak, és 10-12 óráig teljesen ingyenesen szállítják az ünnep jegyében az utasokat. A dunai hajózást a hajók látványos felvonulásával ünneplik majd a Duna budapesti belvárosi szakaszán.

Évszakok című színes, francia természetfilm

Évszakok című színes, francia természetfilm

Jacques Perrin és Jacques Cluzaud, a hatalmas sikerű Vándormadarak alkotói valószínűleg a filmtörténet legnagyszabásúbb természetfilmjét készítették el: a több éven át forgatott, 40 millió dolláros költségvetésű Évszakok Európa elmúlt csaknem húszezer évének történetét mutatja be – az állatok nézőpontjából.

Természetfotós játszótér Budapesten

Természetfotós játszótér Budapesten

Természetfotós játszóteret alakítottak ki a fővárosban a Füvészkertben Máté Bence világhírű természetfotós segítségével - közölte az M1 aktuális csatorna műsorában a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MMTE) Képviselője vasárnap.

Itt vannak a Családháló díj jelöltjei, indul a szavazás!

Itt vannak a Családháló díj jelöltjei, indul a szavazás!

Őket jelöltétek idén a Családháló díjra. Szavazzatok április 6-ig, hogy kedvenc jelöltetek nyerje az elismerést! Összeállították a 2015-ös jelöltek listáját, így március 25-én elindították a szavazást. Voksolni április 6-án 23:59-ig az alábbi szavazólapokon tudtok: az Intézményi szavazólapon és az Egyéni szavazólapon.

"Vigyázunk rátok!" című prevenciós program a Campona Játszóházban

"Vigyázunk rátok!" című prevenciós program a Campona Játszóházban

A Budafok-Tétény XXII. ker. Önkormányzat jóvoltából ingyenes a Campona Játszóházban megrendezendő „VIGYÁZUNK RÁTOK!” c. prevenciós program, mely a BRFK XXII.ker. Rendőrkapitánysággal, a Budafoki katasztrófavédelmi Örssel és a Budafoki Mentőállomással közösen kerül megrendezésre 2016. márciustól-2016. június 16 –ig a XXII. kerületi (nem magán fenntartású) főként nagycsoportos óvodás, általános iskolás 1-2. osztályos csoportok részére.

Freud Kakaóbár A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület és a Pagony Kiadó – Tilos Az Á Könyvek szervezésében

Freud Kakaóbár A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület és a Pagony Kiadó – Tilos Az Á Könyvek szervezésében

Április 21-én csütörtökön Adrigán Erzsébet előadását hallgathattuk „Stop: Kopogj! – Az intimitás határainak változásai gyermek és szülő között” címmel.

Szezonnyitó az Állatkertben

Szezonnyitó az Állatkertben

Ezen a héten tartották a Fővárosi Állat- és Növénykert szezonnyitóját, amelyen a legújabb állatszaporulatokról, az idei évben várható programokról és az intézmény megnyitásának 150. évfordulójához kapcsolódó jubileumi emlékévről esett szó. Felköszöntötték Chuijt, a hím orangutánt is: az ötszörös apuka a mai napon ünnepelte huszadik születésnapját.

Freud Kakaóbár A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület és a Pagony Kiadó – Tilos Az Á Könyvek szervezésében

Freud Kakaóbár A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület és a Pagony Kiadó – Tilos Az Á Könyvek szervezésében

2016 februárjától elindult a Freud Kakaóbár második programsorozata, továbbra is megszokott helyszínünkön, a Pagony Könyvesboltban (XI. Bartók B. út 5.).

Irodalom éjszakája - Több mint 20 budapesti helyszínen tartanak felolvasást

Irodalom éjszakája - Több mint 20 budapesti helyszínen tartanak felolvasást

Több mint 20 budapesti helyszínen tartanak felolvasást kortárs és 20. századi alkotók műveiből március 31-én az Irodalom éjszakáján.

Erudita Műveltségi Vetélkedő

Erudita Műveltségi Vetélkedő

Az Erudita Műveltségi Vetélkedő (általános műveltség témakörben) 2016. május 7-én szombaton lesz az Egyetemi Katolikus Gimnáziumban (1015 Budapest, Szép Ilonka u.2.).

CSOK: Tájékoztatási estet rendeznek március 31-én!

CSOK: Tájékoztatási estet rendeznek március 31-én!

2016. március 31-én, csütörtökön 17.00 órára a Művészetek Palotájába hívják az érdeklődőket, ahol tájékoztatási estet rendeznek a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) részleteiről.

Tehetseggondozas a PSZSZ-ben

Tehetséggondozás a II. kerületi Pedagógiai Szakszolgálatban (PSZSZ)

Felelős szülőként vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy mi mindennel foglalkoznak a kerületi ún. Pedagógiai Szakszolgálatok, és hogy a szolgáltatásaik ingyenesek? És az vajon mennyire közismert, hogy a tehetséggondozás 2013-tól kötelező állami feladat? 

Hova menjünk a tavaszi szünetben?

Hova menjünk a tavaszi szünetben?

Hamarosan itt a tavaszi szünet! Az iskolások biztosan, de a kisebbek is többnyire otthon maradnak. Összegyűjtöttünk néhány program-ötletet erre az időre.
 

Átadták a Tüskecsarnok mellett épült Tüske-uszodát

Átadták a Tüskecsarnok mellett épült Tüske-uszodát

A Jövő bajnokai versennyel vasárnap délelőtt megnyitották a főváros XI. kerületében, a Tüskecsarnok mellett felépült Tüske-uszodát.

Gyermekmegőrzőt nyitott az Uzsoki Utcai Kórház

Gyermekmegőrzőt nyitott az Uzsoki Utcai Kórház

2016. február 29-én délelőtt 11 órakor, dr. Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház Főigazgatója, ünnepélyes megnyitóval átadta a gyermekek számára létrehozott Gyermekmegőrzőt.

Márciusban elején lesz a 2. Magyar Filmhét

Március elején lesz a 2. Magyar Filmhét

A Magyar Filmakadémia a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával 2016. március 1. és 6. között rendezi meg a 2. Magyar Filmhetet.

Idegenvezetők világnapja  február 28. - Ingyenes villamosos idegenvezetés  Budapesten

Idegenvezetők világnapja február 28. - Ingyenes villamosos idegenvezetés Budapesten

2016. február 28-án, vasárnap a 2-es, a 6-os és a 17-es villamos vonalán magyar nyelvű idegenvezető kalauzolásával, ingyenes városnézésen vehetünk részt.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

"Miért nem tudok fogyni?" Nézzük, van-e jó válasz, szakértői válasz a kérdésre!
Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Mire jó a családi kiruccanás?

Mire jó a családi kiruccanás?

Pihenünk, szórakozunk, felfrissülünk, új élményeket szerzünk. Emlékeket gyűjtünk, együtt van a család. De mire tanít még az utazás?
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére