Jelenlegi hely

Mi van a kulisszák mögött? – Színházi fesztiválok és előadások

Felgördül a függöny! A következő hetekben sok izgalmas rendezvény lesz Budapesten, ahol kicsik és nagyok bepillanthatnak a színház varázslatos világába.

VígNap 2017 (szeptember 10., 12.00–17.00)
Helyszín: Vígszínház, Budapest, XIII., Szent István krt. 14.

Idén is számos meglepetéssel várja a vendégeket a Vígszínház társulata. A VígNapon számos titok kiderül a 122. évad bemutatóiról, a nagyszínpadon az igazgatónő bemutatja az új bemutatók szereplőit és alkotóit. A Házi Színpadon részleteket láthatnak a Mondjad, Atikám! című készülő József Attila estből. Találkozhatnak A Pál utcai fiúk szereplőivel és a Vígszínház művészeivel is, bárki készíthet közös fotót, vagy dedikáltathatja az új évadra szóló vígszínházi bérletét, hiszen a VígNapon kedvezményes jegy- és bérletvásárlásra is nyílik lehetőség.
A gyerekek egész nap játszhatnak és részt vehetnek sok VÍGjátékon is a Ditrói Mór utcában, a napot pedig a már hagyománnyá vált VÍGsüti árusítás zárja.

Bővebben

Örkény Kert 2017 (szeptember 9.)
Helyszín: Budapest, VII. Madách tér

Szeptember 9-én az Örkény Színház egész napos szabadtéri rendezvénnyel, családos programokkal a már hagyománnyá vált Örkény kerttel köszönti az új évadot a Madách téren, most 7. alkalommal. Szeretnék felhívni a figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére, a közösségi életterek hangulatára és fontosságára, hogy ébren tartsák az erzsébetvárosiak és általában a budapestiek érdeklődését a kerület magas igényű kulturális hagyományai iránt. A programok összeválogatásánál minden korosztály igényeit figyelembe vették, hogy teljes családok élvezhessék ezt a napot.

Bővebben

Színházak Éjszakája 2017 (szeptember 16-17. 11.00 - 01.00)
Helyszín: Budapest (több helyszín)

Egy este, amikor nem kell hét óra hét percig várni, hogy felgördüljön a függöny, egy este, amikor nincsenek nézők, csak résztvevők, egy este, amikor nem a színpadon, hanem a backstage-ben folyik a játék, egy este, ami csak rajtad múlik, mikor ér véget. Idén először színháztörténeti sétákkal is készülnek a szervezők szeptember 16-án a Színházak éjszakájára, amelyre 35 színház készül több tucat programmal és új darabjaikhoz kapcsolódó eseményekkel.

Bővebben

Megújul a Budapest Bábszínház - A kísérletezés és a progresszió jegyében
Helyszín: 1062 Budapest, Andrássy út 69.

Megújuló arculat, átalakuló előcsarnok, új játszóhely, bővülő társulat, szélesedő korosztályi kínálat, különleges bemutatók, interaktív, részvételi színházi előadások, esti mesék felnőtteknek, minden közönségigényt kielégítő bérletstruktúra. A főváros egyetlen, a magyar nyelvterületen pedig a legnagyobb hagyománnyal működő bábszínházaként a Budapest Bábszínház a kísérletezés és a progresszió jegyében tervezte 2017/2018-as évadát. A nyár folyamán jelentős fejlesztések történtek a közönség elől elzárt területeken, szeptembertől pedig színre lépnek a közönséget érintő változásokkal.

Bővebben

Maszk Bábszínház Előadásai a Vigadóban (szeptember 16.)
Helyszín: 1051 Budapest, Vigadó tér 2.

A kisiskolás korosztály számára készült műsorban Arany János "Pázmán lovag" című víg balladáját és "Bajusz" című vidám elbeszélését dolgozza fel és állítja bábszínpadra a Maszk Bábszínház, mely humorával és kedvességével nyújt igényes szórakozást. Az előadások nagyméretű marionett bábokkal és sok, szép, régi zenével valósulnak meg: Hunyadi Mátyás korának hangulatát, visegrádi udvarát, és Mátyás alakját - "csínytevéseit" és igazságos ítéleteit- idézik fel, amelyekről a gyerekek olyan szívesen hallgatnak meséket.
A Pesti Vigadóban a 6. Nyitott Ház rendezvényen egész nap ingyenesen látogathatóak a programok és a kiállítások.

Bővebben

Nemcsak egymástól válunk - Színház a Képmás-esten (október 16. 19.00-20.00)
Helyszín: Várkert Bazár, 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.

Ez a Képmás-est a válásról szól, arról, hogyan bomlik le egy család, ha a szülők elválnak, hogyan érinti ez a gyermekek és a szülők további életét. Mit tehetünk válás előtt, helyett és után? Az estet Jankovics Anna Világgá mentem c. 45 perces darabja nyitja, amelyet a szerző, rendező és előadó kortárs szerzők szövegeiből vágott és illesztett újra eggyé. A darab hőse egy feldúlt kislány hatalmas hátizsákkal, aki szép lassan kipakol szó szerint és átvitt értelemben is.
Az előadás után Szám Kati beszélget a témáról a meghívott vendégekkel, Balkuné Szűcs Emese tanácsadó szakpszichológus és Kozma-Vizkeleti Dániel kiképző családterapeutával.

Bővebben

Janikovszky Éva: Az úgy volt...- Hatszín Teátrum (szeptember 9 és 10. 11.00)
Helyszín: Hatszín Teátrum, Budapest, VI. Jókai u. 6.

Janikovszky Éva eddig színpadon soha be nem mutatott könyvei alapján, először színpadon: a születéstől a kiskamaszkorig az élet minden nyűge.

Bővebben

- Budapestimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére