Jelenlegi hely

Gyereksarok a tranzitváróban

Naponta több ezer menekült – köztük sok gyerek – érkezik Budapestre, a legtöbben továbbutaznak. A segélyszervezetek, civilek és rengeteg önkéntes erőn felül segíti a családokat, ételt, italt, információt, jó szót, reményt adnak nekik. Tolmácsolnak, pakolnak, fuvaroznak, szállást-, munkát adnak, foglakozást szerveznek. A játéksarokban pedig megpróbálják elviselhetőbbé tenni a kicsik számára az itt töltött időt.

Új tranzitváró nyílt a BOK Sportcsarnokban

Március 21-én nyílt meg a tranzitváró a BOK "B" csarnokban az ukrajnai menekültek számára, amelyet a kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve alakított ki. A Keleti, a Nyugati és a Kőbányai vasútállomásokon tolmácsok és hatósági munkatársak segítenek a rászorulóknak, akik különbuszokkal juthatnak el a BOK Sportcsarnokba.

A humanitárius tranzitponton a segélyszervezetek munkatársai útbaigazítással, foglalkozásokkal, adományokkal segítenek a rászorulóknak váltott műszakokban, hiszen a csarnok 0-24-ben nyitva van a menekültek számára.


Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A tranzitváróban többek között olyan térítésmentes szolgáltatásokat biztosítanak, mint a meleg váróhelyiség, tolmácsszolgáltatás, baba-mama és gyereksarok, illemhelyek, orvosi ellátás, telefontöltési lehetőség, internetelérés.

A menekültek közlekedését is segítik. Kihelyezett MÁV nemzetközi jegypénztár nyílt a váróban, a továbbutazók számára pedig biztosítják az eljutást a Kelet és Nyugati pályaudvarokra, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Szállás és munkalehetőség szervezésében is segítséget nyújtanak, illetve a menedékstátusszal és a tartózkodási engedéllyel kapcsolatos ügyintézésekre is van lehetőség.


Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Gyereksarok

Még a Keleti pályaudvaron hoztak létre egy gyereksarkot, egy "mini-ovit" lelkes önkéntesek az ukrajnai menekültek számára. (A gyereksarok március 21-től a BOK csarnokban működik.)

Itt a gyerekek legalább egy időre ki tudnak szakadni a fájdalmas helyzetükből, a várakozás óráiban megpihenhetnek, játszhatnak. A piciket pelenkázni, szoptatni, etetni is lehet, kérhetnek gyermekápoláshoz szükséges dolgokat. Az adományozóknak köszönhetően számos játék, plüss állat, színező, pelenka, babahordozó, cipő, bébiétel és sok más kellék összegyűlt.

A kezdeményezéshez  – még a Keletiben – több százan csatlakoztak, ezért a szervezők létrehoztak egy Facebook-csoportot.  Ezt írják: „Ez a csoport azért jött létre, hogy a menekült gyermekek és anyukájuk számára egy barátságos környezetet biztosítsunk. Az itt dolgozó önkénteseket koordináljuk.”

A csoportban folyamatosan jelzik, hogy éppen mire van szükség, ill. önkéntes munkára lehet jelentkezni. Egy közös táblázatba bárki beírhatja magát, hogy mikor tud menni a nap 24 órájában.

A BOK csarnokban lévő gyereksarok kialakításában néhány családszervezet is részt vett, akik bútorokat, gyerekruhákat, berendezési tárgyakat, gyermekfoglalkoztató eszközöket hoztak. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom programokat szervez az Ukrajnából érkező családoknak, gyerekeknek, ehhez várják önkéntesek jelentkezését.


Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A fővárosban és az ország bármely pontján, ahol szállást kapnak a családok, a gyerekeknek, iskolás korú fiataloknak biztosítanak érdekes programokat, tartalmas időtöltést, pl. játékos feladatokat, kézműves foglalkozásokat, szabadidős sportprogramokat, oktatást.

Forrás: MTI, GyereksarokUAHU

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére