Jelenlegi hely

Elindult a Mikulástroli

A Milulástroli már sokadik éve kel útra az adventi időszakban Budapesten. 

2018. december 5. és 19. között egy trolibusz színes, ünnepi díszekbe öltöztetve viszi el a Mikulást és krampuszait a város különböző trolibuszvonalaira, hogy a gyerekek találkozhassanak velük. A trolibuszon megunt játékokat, jó állapotú ruhaneműket és egyéb adományokat is gyűjtenek, melyeket a BKK a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akciójának juttat el.

A 80A vonalán december 6-án és 13-án közlekedik. A 70-es vonalán december 5-én, 12-én és 19-én közlekedik.

Minden évben nagyon népszerű a jótékonysági céllal útrakelő Mikulástroli. A Fénytroliként is emlegetett, karácsonyi fényekkel feldíszitett járatra az eddigiekhez hasonlóan idén is normál díjszabás ellenében, érvényes jeggyel vagy BKV bérlettel lehet utazni.

Idén is a 9000-es Solaris-Skoda T18-as trolibusz ölti magára a Mikulástroli szerepét, amely ebben az időszakban lezárt négyes ajtóval közlekedik, illetve az itt lévő elzárt területen lehet majd a felajánlott ajándékcsomagokat elhelyezni.

A Mikulásjárat visszakapta idén is csillogós-ledes fényeit, így gyűjti az utazóktól az ajándékokat. Amit rendes Mikulás módjára karácsonykor majd azoknak ad, akiknél nagy a szükség.

Menetrend a többi decemberi napon:

  • A 70-es vonalán (dec.5., 12.,19.) - Erzsébet királyné útja-Kossuth Lajos tér között
  • A 72-es vonalán (dec.7., 14.) - Deák tér-Zugló vasútállomás
  • A 75-ös vonalán (dec.8., 9.,15.,16.) - Jászai Mari tér-Blaha Lujza tér
  • A 83-as vonalán (dec.10.,11.,17.,18.) - Orczy tér-Deák tér között
  • A 80A vonalán (dec.6.,13.) - Csertő utca-Blaha Lujza tér

További információk és részletes menetrend: https://bkk.hu/menetrendek/ 

Forrás: bkk.hu

- Budapestimami -

Ez is érdekelhet:

Idén is jár a fényvillamos és a mikulástroli!

Újra jár a Fényvillamos! - Itt a menetrend
A budapesti advent elmaradhatatlan kelléke a Fényvillamos, idén már 10. alkalommal közlekedik. Január 6-ig utazhatunk a különleges járművel, amely a fővárosiak és turisták számára egyaránt ünnepi hangulatot teremt. 

Bővebben »

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 69 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére