Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva

A hangulatos mediterrán város hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivállal, sokszínű programokkal búcsúztatja a nyarat. A legkedveltebb Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton túl most is lesznek gyerekprogramok, jótékonysági gumikacsa-verseny, fényfestés a Fő téren, koncertek, kiállítások és városismereti séták. A Dunakorzó pedig Borkorzóvá alakul.

Kiscelli Feszt – Öszművészeti fesztivál augusztusban

Kiscelli Feszt – Öszművészeti fesztivál augusztusban

Kiscelli Feszt néven rendeznek összművészeti fesztivált augusztus 30-án a Kiscelli Múzeum alatti parkban. A rendezvényen a sokszínű zenei kínálat mellett színes családi programok, workshopok, kiállítások is lesznek.

 

Csillaghullás Budapesten - A kívánságok éjszakája

Hullócsillagok Budapest felett – A kívánságok éjszakája

Újra látható a Perseidák meteorraj! A csillaghullás idén július végétől augusztus végéig látható, a maximum augusztus 10-12-re esik, amikor rengeteg hullócsillagot láthatunk majd, óránként akár 200-at is, ha szerencsénk van! Igazi romantikus program kifeküdni a szabadba, a város fényeitől távolabbi helyre a csillagos ég alatt, felejthetetlen élmény!

Új nosztalgiajárat indul a nyári hétvégéken

Új nosztalgiajárat indul a nyári hétvégéken

A nosztalgiabusz-járat a város legikonikusabb látványosságait köti össze. Az N4-es a nagyjából 45 perces útján a Városligettől a Zugligeti Libegőig közlekedik, érintve a város számos nevezetességét. A vonalon szombaton és vasárnap is két nosztalgia Ikarusra lehet felszállni.

Sok kicsi, sokra megy – Ez a hónap az önzetlen segítségről szól a Camponában

Sok kicsi, sokra megy – Ez a hónap az önzetlen segítségről szól a Camponában

Júliusban a Campona egy különleges kiállítással várja látogatóit: olyan civil szervezetek munkáját mutatja be, amelyek nap mint nap egy élhetőbb, felelősebb világért dolgoznak.

Új tanösvény nyílt: a Kis-Duna Kincsei

Új tanösvény nyílt: a Kis-Duna Kincsei

Júniusban adták át Csepelen a Kolonics György Szabadidőközpont melletti erdei tanodát és Kis-Duna Kincsei nevű 8 állomásos tanösvényt.

Kisvasúti Nap a Kemencei Erdei Múzeumvasúton

Kisvasúti Nap a Kemencei Erdei Múzeumvasúton

A Kemencei Erdei Múzeumvasút július 26-án színes programokkal várja a látogatókat a Kisvasúti Napon. A technikai különlegességnek számító kisvasút a Börzsöny gyönyörű fekvésű részén jár. 

PIM KertLabor: egész nyáron át tartó fesztivál kezdődik a PIM kertjében

PIM KertLabor: egész nyáron át tartó fesztivál kezdődik a PIM kertjében

Idén nyáron is folytatódik az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum szabadtéri fesztiválsorozata, a KertLabor, amikor a kertbe költöznek a múzeum programjai. Az egész nyáron át tartó fesztivál keretében júliustól egészen szeptemberig várják látogatókat performanszokkal, zenés felolvasóestekkel, kerti koncertekkel, közös népdalénekléssel és családi programokkal a klasszicista palota Károlyi-kerttel egybenyitott udvarán. 

Tér-Zene – Ingyenes koncertek a Kossuth téren

Tér-Zene – Ingyenes koncertek a Kossuth téren

2025. június elejétől augusztus végéig ingyenes zenei programok lesznek a Kossuth téren. Minden alkalommal változatos stílusú zenei programok hallhatók majd: klasszikus zene, rézfúvósok, akusztikus könnyűzene...

Zenélő Budapest – Idén nyáron is lesznek ingyenes szabadtéri minikoncertek

Zenélő Budapest – Idén nyáron is lesznek ingyenes szabadtéri minikoncertek

Öt szabadtéri helyszínen rendez 18 koncertet a Zenélő Budapest csapata július 4-től augusztus 8-ig. Minden korosztályt várnak a 20 perces minikoncerteken, valamint lesznek interaktiv gyermek programok is óriási hangszerekkel.

Szabadstrand a Dunán – Idén is megnyílt a Római-parti Plázs

Szabadstrand a Dunán – Idén is megnyílt a Római-parti Plázs

Június 27-tól újra lehet fürödni a Dunában a főváros egyetlen ingyenes Duna-parti fürdőhelyén. A Római-parti Plázs augusztus 24-ig lesz nyitva.

Reggelek egy kisgyerekkel, avagy túlélési tippek anyáknak

Reggelek egy kisgyerekkel, avagy túlélési tippek anyáknak

Aki szerint a reggelek csodásak, az vagy nem nevel kisgyereket, vagy szimplán nem emlékszik rá, milyen egy hétfő reggel egy háromévessel. Mert bizony ezekben a családokban nem a madárcsicsergést hallgatjuk reggelente, hanem ilyen mondatoktól zeng a ház, hogy „Nem veszem fel azt a nadrágot!”, „Eltűnt a plüssmacim!”, meg „Nem akarok oviba menni!”. Kinek ismerős a helyzet?

Óriás csúszda, kalandpálya, vizes játszó – Sport és szórakozás Újpesten

Kalandpálya, gokart, vizes játszó – Sport és szórakozás Újpesten

Újpest szívében, a Szent István téren kalandpálya, gokartpálya, trambulin, sport- és közösségi programok lesznek nyáron.

MÁK étterem Budapest: fine dining és hagyományos ízek újragondolva

MÁK étterem Budapest: fine dining és hagyományos ízek újragondolva

A fine dining sokak számára egyet jelent a távolságtartó eleganciával és a bonyolult fogásokkal. A MÁK étterem Budapest belvárosában ezt az elképzelést teljesen újraértelmezi: itt a kifinomultság természetességgel, a modern technikák pedig gyermekkori ízekkel találkoznak. Az élmény nemcsak a tányéron születik meg, hanem már az első pillanatban, amikor belépsz az étterembe.

Nyár a városban – Élmények a hirdetőoszlopról

Nyár a városban – Élmények a hirdetőoszlopról

Ingyenes szabadtéri plakátkiállítás nyílt a Várkert Bazárban. A művészi kivitelezésű plakátokon keresztül megelevenednek az egykori nyarak, megjelennek a sörkertek, mozik, mulatók, a hőlégballon, a hullámfürdők és a sétahajók.

Pancsolós, csobogós játszóterek Budapesten

13 pancsolós, vizes játszótér Budapesten

Sarazni jó! A gyerkőcöknek nagy öröm kis vödörbe vizet vinni, dagonyázni, fröcskölni, de a nagyobbak is felfrissülhetnek ezeken a vizes játszótereken, csobogós parkokban.

Nézz filmet a csillagos ég alatt! – Kertmozik Budapesten 2021

Nézz filmet a csillagos ég alatt! – Kertmozik Budapesten

Hagyj helyet magad mellett! – Kinyitottak a fővárosi kertmozik! Nyári este, fröccs, bodzaszörp, popcorn és egy jó film a szabadban... összebújva vagy társaságban, retro hangulat, közösségi élmény! Mutatjuk a műsort!

Jön a Múzeumok Éjszakája – Mutatjuk a legjobb budapesti gyerekprogramokat!

Jön a Múzeumok Éjszakája – Mutatjuk a legjobb budapesti gyerekprogramokat!

2025. június 21-én, szombaton lesz az idei Múzeumok Éjszakája. Ezen a napon országszerte több száz helyszínen több ezer programmal várják a látogatókat. Válogattunk a fővárosi családi programokból!

Június 20-tól három napon át várja a látogatókat a Gyerek Sziget

Június 20-tól három napon át várja a látogatókat a Gyerek Sziget

Háromnapos fesztivállal indul a vakáció a Hajógyári-sziget árnyas fái közt. Június 20-tól 22-ig várja a családokat a Generali Gyerek Sziget, ahol koncertekkel, interaktív előadások, cirkuszi forgataggal, sport programokkal és kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat. 

Gyerekszínház a Városligetben

Gyerekszínház a Városligetben

A Hahota Gyermekszínház, a Görbetükör és a Szép Ernő Színház izgalmas és varázslatos, interaktív családi meseelőadásokkal várja a 3-10 éves korosztályt a parkban.

Hogyan segíthetnek a lovak a (városi) gyerekek nevelésében?

Hogyan segíthetnek a lovak a (városi) gyerekek nevelésében?

Szekeres-Paraczky Cecília, agykutató biológus és hippológus (lovas-tanár és -szervező) cikke a lovak kommunikációjáról, a lovakkal eltöltött idő pozitív pszichológiai hatásáról és hogy mit is tanulhatnak a gyerekek a lovaktól, amit más állatoktól nem kaphatnak meg.

Ezekre figyelj, ha otthoni hajfestésre adod a fejed!

Ezekre figyelj, ha otthoni hajfestésre adod a fejed!

Már régóta időszerű lenne a hajfestés, de egyszerűen nem jutunk el a fodrászhoz. A tükörbe nézve egyre több helyen vesszük észre a lenövést, a színe sem a régi, de egyszerűen most nem fér bele egy többórás szalonlátogatás. Ismerős érzés? Ilyenkor kerül elő a jól ismert dobozos festék, és belevágunk otthon. Ahhoz azonban, hogy a végeredménnyel valóban elégedettek legyünk, érdemes néhány alapszabályt betartani.

Táskában hordható élmények – miért vált elengedhetetlenné a mini parfüm szett a modern nő kozmetikai neszesszerében?

Táskában hordható élmények – miért vált elengedhetetlenné a mini parfüm szett a modern nő kozmetikai neszesszerében?

A városi nők határidőnaplójában gyakran egymást érik az eltérő programok: reggeli meeting, délutáni kiállításmegnyitó, esti koncert. Egyetlen illat ritkán illeszkedik mindegyikhez tökéletesen. A mini parfüm szett ezért is kúszott be a divat- és szépségkedvelők mindennapjaiba: apró fiolák, melyekben teljes értékű, komplex kompozíciók lapulnak. Egy apró táskába négy-öt üveg is belefér, így az illatváltás már nem elérhetetlen, keveseknek létező luxus, hanem praktikus, bármikor megvalósítható önkifejezési forma.

Természetbúvártól a gladiátorig – Múzeumi nyári táborok

Kódexkészítőtől a légiósig – Múzeumi nyári táborok

Faműves, légiós, rajzfilmes, fotós vagy mesés? A gyerekek megismerhetik a lovagok és a királylányok életét, felfedezhetik a művészeteket, kódexeket festhetnek vagy időutazást tehetnek az ókorba. 10 múzeum táborkínálatát mutatjuk.

Ingyenes és kedvezményes nyári táborok kerületi gyerekeknek

Ingyenes és kedvezményes nyári táborok kerületi gyerekeknek

Jön a nyári szünet! Összegyűjtöttük, hogy néhány kerületben milyen kedvezményes lehetőségek vannak az önkormányzatok szervezésében.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére