Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

Idén egy hétvégére nyit ki a Gyereksziget

Idén egy hétvégére nyit ki a Gyereksziget

Háromnapos fesztivállal induk a vakáció a Hajógyári-sziget árnyas fái közt. Június 16-tól 18-ig várja a családokat a Generali Gyerek Sziget, ahol koncertekkel, bábszínházzal, vetélkedőkkel, sport programokkal és kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat.

Flörtölnek és értékelik a fiatalságot! Egy sikeres családbarát program nyomában

Flörtölnek és értékelik a fiatalságot! Egy sikeres családbarát program nyomában

A Pannon Filharmonikusok döntött és az elmúlt évad azt bizonyítja, hogy nagyon jól! Több száz fiatal jár „rendes”, igazi klasszikus zenei koncertjeire, azaz nem beavató „kis koncertekre”. OTT VAN címmel hirdette meg következő évadát 2023-24-re a fővárosban is, ahol a zenekar folytatja családbarát programját, azaz a 6-18 éves fiatalok díjmentes bérletet igényelhetnek az együttestől. Az előző évadban még gyerek, idén már a 18. évüket betöltött Junior bérletesek a zenekar elismerő oklevelét és első felnőtt bérletüket vehették át a PFZ március végi hangversenyének estéjén a PFZ igazgatójától, Horváth Zsolttól a Müpában. A pécsi juniorokat ősszel ünnepli majd a zenekar. A Kodály Központban az „értékeljük a fiatalságot!” szlogennel futó nagysikerű sorozat, a Flört évadzáró hangversenyére készülnek Hamar Zsolttal és Bősze Ádámmal. Hogyan flörtölnek? Mutatjuk!

Vezess híradót és Lada rendőrautót! – Időutazás a Retro Élményközpontban

Vezess híradót és Lada rendőrautót! – Időutazás a Retro Élményközpontban

A Deák tértől pár percre egy igazi retro élményközpontban nosztalgiázhattok, ahol bepillanthattok a 70-es 80-as évek világába. TV-maci, Malév, Lada, tárcsázós telefon, susogós melegítő, turbó rágó, kakasos nyalóka, moncsicsi... Különleges kikapcsolódás az egész családnak, 3 szinten. Nyerj családi jegyet erre a klassz időutazásra!

Gyyereknap a Városligetben

Gyereknap a Városligetben

A kétnapos gyerekünnepen több mint 40 helyszínen, két színpadon neves művészek, zenészek és egyéb közreműködők várják az érdeklődőket. 

Lurkócia Városi Gyereknap Szentendrén

Lurkócia Városi Gyereknap Szentendrén

2023. május 28-án sárkányok, királylányok és délceg lovagok költöznek a Czóbel parkba és megnyílik a Lurkócia gyerekállam színpompás mesebirodalma. Színház, zene, tánc, interaktív foglalkozások és megannyi mágikus meglepetés a szentendrei gyereknapon.

Az élet apró örömei – Idén is lesz Szeláví! fesztivál

Az élet apró örömei – Idén is lesz Szeláví! fesztivál

Fesztivál piknikhangulatban, zene, tánc, koncertek a szabadban Pilisborosjenőn, a természet lágy ölén, levendulavirágzás idején. Összművészeti, családias hangulatú kisfesztivál a szabad ég alatt.

Természetbúvártól a gladiátorig – Múzeumi nyári táborok

Természetbúvártól a gladiátorig – Múzeumi nyári táborok

Természetbúvár, légiós, művészeti vagy mesés? A gyerekek megismerhetik a lovagok és a királylányok életét, felfedezhetik az élővilágot vagy időutazást tehetnek az ókorba. A múzeumok táborkínálatából válogattunk.

Az anyává válás a plüssmaci öltöztetésével kezdődik – dr. Bálint Balázs szülész-nőgyógyász a májusi Képmás címlapján

Az anyává válás a plüssmaci öltöztetésével kezdődik – dr. Bálint Balázs szülész-nőgyógyász a májusi Képmás címlapján

A Képmás új számában olvashatunk az alkoholfüggő társának dilemmájáról, a családok életét érintő demenciáról, arról, hogy fontos-e, kié az igazság a párkapcsolatban és miért magányosak a gyerekek. A májusi magazinban interjúkkal és riportokkal kalandozunk a színpad világában, érdekes cikket találunk illuminátusok szervezetéről és kevésbé ismert túraötleteket kaphatunk a bringaszezonra.

Mezítlábas parkok Budapest környékén

Mezítlábas parkok Budapest környékén

A Kneipp-parkok, vagyis mezítlábas parkok jótékony hatással vannak az egészségre, egyben remek családi programot is ígérnek. Megtapasztalhatjuk, milyen érzés fakérgen, tobozon, kavicsokon, süppedős tőzegen, meleg téglán járni.

A márka, ami a hétköznapi nők számára is elérhetővé tette a luxust: Michael Kors napszemüveg

A márka, ami a hétköznapi nők számára is elérhetővé tette a luxust: Michael Kors napszemüveg

A napszemüveg az egyik legpraktikusabb divatkiegészítő, ezért nem csoda, hogy annyira oda vagyunk érte. Általában annak is örülünk, ha többféle darab van a ruhatárban, hiszen így – a strandtól az elegáns eseményekig – minden alkalomra megtaláljuk a megfelelő modellt.

Egy oldal, ahol az angol nyelvi kereslet és kínálat találkozik – a Tanárajánló

Egy oldal, ahol az angol nyelvi kereslet és kínálat találkozik – a Tanárajánló

Életünk minden területén találkozhatunk az angol nyelvvel, mely mára a legtöbbek által beszélt nyelv a világon. Bárhová megyünk és bárkivel kommunikálunk, ezen a nyelven biztosan meg tudjuk értetni magunkat. Ennek tükrében nagyon fontos, hogy elsajátítsuk ezt a gyönyörű nyelvet és nap mint nap tegyünk akár egy kis lépést az angol nyelvtanulás felé.

Gyerekkel esküvőn – így lesz mindenki számára jó élmény!

Gyerekkel esküvőn – így lesz mindenki számára jó élmény!

Esküvőre vagytok hivatalosak, de nem tudjátok eldönteni, gyerekekkel vagy nélkülük érdemes-e belevágni az estébe? Ha szeretnétek végre kiszabadulni és napfelkeltéig bulizni, jobb, ha a nagyszülőkre bízzátok aznapra a kicsiket, de egy szolidabb ünneplésben a gyerkőcök is bátran részt vehetnek. A nagyobbacskák biztosan kíváncsiak a szépséges párra, és szívesen ropnák ők is a táncparketten, a piciket pedig a napirendjüknek megfelelően vonhatjuk be a programba.

XXXII. Floralia – Római tavaszünnep Aquincumban

XXXII. Floralia – Római tavaszünnep Aquincumban

Antik színházi előadások, az ókort idéző életmód és kézműves bemutatók, interaktív kalandjátékok, ünnepi menet. Betekintést nyerhettek a római katonák, germán- és kelta harcosok, életébe. Láthattok gladiátorjátékokat és rabszolgavásárt is.

A 150 az új 100 – Budapest100

A 150 az új 100 – Budapest100

Százötven éves épületek nyílnak meg az idei Budapest100 program keretében május második hétvégéjén. 

Hajókázás a Dunán – Indul a Budapesti Körjárat

Hajókázás a Dunán – Indul a Budapesti Körjárat

Májustól újra lehet menetrend szerinti hajókkal utazni BKK bérlettel. A körjárat keddtől vasárnapig 11 és 19 óra között kétóránként indul.

Gyere el, próbáld ki, válassz! – Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó

Gyere el, próbáld ki, válassz! – Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó

Kipróbálható több mint 100 sportág és 20 hangszer. A kitelepülő sportágakat szakképzett edzők, a megjelenő hangszereket zenei oktatók segítségével lehet megismerni és kipróbálni. Színpadi bemutatók, nyílt edzések és színvonalas zenei koncertek is lesznek. Ingyenes, de regisztrációhoz kötött a részvétel. Olimpiai, Világ - és Európa-bajnok sportolókkal is találkozhattok.

Mozogj a szabadban! – 5 ingyenes kültéri sport

Mozogj a szabadban! – 5 ingyenes kültéri sport

A jó idő arra csábít, hogy a beltéri sportolás helyett kipróbáljunk kültéri mozgásformákat. Mutatunk néhány sportolási lehetőséget, amelyeket a szabadban lehet végezni, ráadásul ingyen!

41 szabadtéri kosárpálya Budapesten

41 szabadtéri kosárpálya Budapesten

Egyre több parkban található kosárlabdapalánk, a pályákat szívesen birtokba veszik a kosarazó gyerekcsapatok. Összegyűjtöttünk néhány szabadtéri helyet Budapesten, ahol lehet pattogtatni, dobálni, streetballazni. Itt a jó idő, ideje átmozgatni magunkat. Mutatjuk, hol tudtok kosarazi:

KRESZ-parkok Budapesten

15 KRESZ-park Budapesten

Kismotorral, futóbiciklivel, rollerrel és bringával is tudjátok használni a Kresz-pályákat, ahol a gyerekek könnyedén és játékosan megtanulják a közlekedési szabályokat. Mutatjuk a címeket.

Ezt a 10 játszóteret újítják fel a fővárosban

Ezt a 10 játszóteret újítják fel a fővárosban

A Vérmező Szitakötő játszóterének tavaly őszi, és a Fővám téri játszótér idén lezárult felújítása után további közel tucatnyi népszerű helyszínen indultak felújítási munkálatok áprilisban.

Idén 26. alkalommal rajtol el a Pólus Bevásárlóközpont mezei futóversenye!

Idén 26. alkalommal rajtol el a Pólus Bevásárlóközpont mezei futóversenye!

Nem sok olyan futóesemény van, ami úgy élt meg negyed évszázadot, hogy még a Covid-járvány sem kényszerítette szünetre. A Pólus Centertől startoló Palota Kupát a bevásárlóközpont nyitása óta minden évben megrendezték, vagyis április 29-én immár 26. alkalommal állhatnak rajthoz a 12 versenyszám indulói.

Majális a Skanzenben

Majális a Skanzenben

Májusfa-állítás, zenés-táncos mulatságok, ügyességi játékok, gombócfőzés, vursli, piknik a szabadban – a majálisozók az idei május 1-jén is változatos programokkal találkozhatnak a Skanzenben.

Nyitott Ház a Vigadóban

Nyitott Ház a Vigadóban

Egész nap ingyenes programok, kiállítások, gyermek kézműves-foglalkozás, dizájnvásár, táncház, filmvetítések és épülettörténeti séták várják az érdeklődőket május 6-án a Pesti Vigadóban.

Mi van a húsvéti nyuszin túl?

Mi van a húsvéti nyuszin túl?

Túl vagyunk a húsvéton. Ehhez az ünnephez kötődő figura a nyuszi. Ünnep ide vagy oda, számtalan tapsifüles vált olyan híressé, hogy a világban sokfelé ismerik.

Király Kis Miklós – Meseösvény Pilisborosjenőn

Király Kis Miklós – Meseösvény Pilisborosjenőn

Április 23-án, vasárnap a meseösvény helyszíne ezúttal Pilisborosjenő. Vár a természet, mese, zene és sok játék! 

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére