Jelenlegi hely

Így utaz(t)unk mi – A fővárosi közösségi közlekedés gyerekszemmel

Május 25-én, gyereknapon nyílt meg az idén ötven éves Földalatti Vasúti Múzeum új kiállítása. Az „Így utaz(t)unk mi – A fővárosi közösségi közlekedés gyerekszemmel” című tárlat egyedülálló módon mutatja be, hogyan élte meg és használta a fővárosi közösségi közlekedést a legfiatalabb korosztály az elmúlt 75 évben.

Fotók, plakátok, jegyek és bérletek, járműtáblák, utastájékoztatási anyagok, gyermekkönyvek és játékok színesítik a BKV Deák téri múzeumának új kiállítását, amely Nagy-Budapest születésétől dolgozza fel a fővárosi közösségi közlekedés kultúrtörténetét, mégpedig speciális nézőpontból.

Az Így utaz(t)unk mi – A fővárosi közösségi közlekedés gyerekszemmel című időszaki tárlat azt mutatja be, hogyan élték meg és használták a gyerekek a főváros közösségi közlekedését az elmúlt 75 évben.

Gyermekként még nem A-ból B-be szeretnénk eljutni, ennél fontosabb az utazás élménye. A legkisebbek szemében mindennél érdekesebbnek tűnnek a várost átszelő kék, sárga, piros járművek. Számtalan kérdés vár megválaszolásra velük kapcsolatban, sok gyerek kíváncsi rá, mire való az áramszedő, miért hallani kattogó hangot az egyes villamosokon, hogyan kanyarodnak a csuklós buszok, vagy hogyan tud vezető nélkül közlekedni a metró.

Állandó versengés folyik a családtagok jegyeinek érvényesítésért és a leszállásjelző gomb megnyomásáért. Sokadszor is végtelenül izgalmas program a mozgólépcsőzés, jó játék ismételgetni a hangosbemondón hallott állomásneveket. Ezeket az emlékeket idézi meg a kiállítás, bemutatva közben a fővárosi közösségi közlekedés fejlődését is.

A BKV – alapfeladatai ellátása mellett – társadalmi kultúrmisszióként vállalja, hogy megőrizze Budapest közösségi közlekedésének múltját, értékeit a jövő nemzedékek számára. A társaság folyamatosan bővíti nosztalgiaflottáját, emellett pedig két múzeumot is működtet. Az egyik, a Deák téri Földalatti Vasúti múzeum, amelyet egy eredeti alagútszakaszban alakítottak ki pontosan ötven évvel ezelőtt.

Az intézmény az állandó kiállítás mellett minden évben időszaki kiállítással is jelentkezik. Ebbe a sorba illeszkedik a mostani, stílszerűen gyermeknapon nyílt tárlat.

Forrás

- Budapestimami -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére