Jelenlegi hely

XXII. kerület Egyesített Óvoda - ZöldecskeTagóvoda

 
Cím: 1221 Budapest, Ják u. 44–46.
Telefon: 424-5465, 424-4566
 
Tagóvodavezető: Hell Ferencné
 
Bemutatkozás
 
Óvodánk 1977-ben épült, társadalmi összefogással. 2002-ben az önkormányzat teljesen felújítatta az épületet, udvarunkon azonban még van mit fejleszteni, változtatni. Itt a hegy tetején talán a környezet szennyezés még kevésbé érezhető, bár a jármű forgalom itt is megnövekedett. Gyermekeink egészségvédelme érdekében nádszövetet tettünk a kerítésre, védősövényt telepítettünk a kerítés mellé, fákat, cserjéket ültettünk. Minden csoportnak saját játszó udvara és virágos kertje van. Sokat tartózkodunk a szabadban. Az udvar gazdag lehetőséget kínál a spontán és a szervezett mozgásos tevékenységek számára. Nyáron kerti zuhanyozó biztosítja a felfrissülést. Az ivóvizet víztisztító berendezés szűri. Tornatermünk nincs, de a mozgásfejlesztéshez elegendő és változatos eszközök állnak rendelkezésre. Óvodánk 106 férőhelyes, négycsoportos, minden csoport kor szerint vegyes összetételű.
 
Hosszú évek gyakorlata és tapasztalata alapján dolgoztuk ki a Kisfaludy óvodával közösen a Védjük együtt című komplex környezeti nevelési programunkat. Célunk a környezettudatos, környezetre figyelő magatartás megalapozása, melynek során olyan szokások, magatartásformák kialakítására törekszünk, amelyek a környezettel való harmonikus együttélést biztosítják a gyermekek későbbi életvitelében is.
 
Az évszakok hagyományos ünnepei mellett jelentős szerepet kapnak életünkben a környezetvédelemi jeles napok; a „zöld napok” (a víz világnapja, Föld napja, Állatok napja, Madarak, fák napja stb.) játékokkal, vetélkedőkkel való megünneplése.
 
Számunkra a környezeti nevelés a mindennapok szerves részét képezi. Feladatunk, hogy a gyermekek érdeklődésére, kíváncsiságára alapozva olyan változatos tevékenységeket biztosítsunk,melyeken keresztül tapasztalatokat szerezhetnek az őket körülvevő természeti, tárgyi, emberi környezetről. Megismerkednek a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával, az újra hasznosítás fogalmával, jelentőségével. Nem minden hulladék szemét! Évente kétszer papírgyűjtést szervezünk, de nem csak a felnőttek segítségét várjuk, hanem a gyermekek bevonásával a csoportokban is külön gyűjtjük az újra hasznosítható papírt.
 
Az ismeretek megszerzéséhez a csoportszoba, az óvoda kert is megfelelő helyszín, de alkalmanként szükség van kitekinteni a tágabb környezetünkbe is (séták, kirándulások). Óvodánkban előszeretettel használunk természetes anyagokat, terméseket, terményeket, alkalmazzuk a hagyományos népi technikákat, és az új eljárásokat is.
 
Nagyon fontosnak tartjuk az egészséges életmódra nevelést, melyhez hozzájárul az is, hogy mindennap fogyasztunk gyümölcsöt vagy zöldséget.
 
Forrás:http://www.ovoda22.hu/zoldecske/bemutatkozas
 

A Budapestimami 2012 őszi "A mi óvodánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke óvodájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére