Jelenlegi hely

Megnyílt a nagytétényi kastély parkja

Közösségi térként nyílt meg a Nagytétényi kastély kertje, ahol minden második szombaton programokat rendeznek.


Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

Szeptember 27-én megnyitották a Nagytétényi Száraz-Rudnyánszky-kastély kertjét a nagyközönség előtt a XXII. kerületben. A Nagytétényi Kastélymúzeum kertje mostantól minden második szombaton rendezvények és szabadidős programok otthona lesz az önkormányzat és a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ együttműködésének köszönhetően. 

Az eseménysorozat célja, hogy olyan találkozási pontot teremtsen a helyi közösség számára, ahol a tudást, a kultúrát és a hagyományt élő módon közvetítik.

A programokon keresztül a résztvevők betekintést nyerhetnek Budafok-Tétény múltjába, jelenébe és kulturális értékeibe, miközben műhelyfoglalkozások, előadások, felolvasások és interaktív események révén közösen formálhatják a kerület jövőjét.

Október 11-én lesz a „Reformkor nagyjai” című rendezvény, amelyet Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából szerveznek. Programok: kvízjáték, koncertek, játékos foglalkozások

Novemberben iparművészeti tematikájú családi tökfaragóverseny és kézműves workshop várja az érdeklődőket, míg az év vége felé közeledve az elmaradhatatlan adventi gyertyagyújtás zárja az évet. És mindez még csak a kezdete a hosszú távra tervezett közösségi eseménysorozatnak!

1225 Budapest, Kastélypark u. 9-11.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A PROGRAMOKRÓL

Forrás: budafokteteny.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére