Jelenlegi hely

Mese Tagóvoda

Cím: Budapest,1139 Esküvő köz 4.
Tel.: (1) 320-7436
E-mail: mese@ovoda.bp13.hu
Web:
http://ovoda.bp13.hu/index.php?lang=hun&page=cms&spage=showpage&id=838&m...

Óvodánk Budapest XIII. kerületében, a Fiastyúk utca és a Rákos-patak között helyezkedik el, főépülete 1960-ban épült és 1975-ben bővítették. A környék kellemes kertvárosi jellegű. Intézményünk jelenleg hét,- többségében részben osztott- csoporttal működik. Csoportszobáinkat igyekeztünk esztétikusan, barátságosan a gyermekeink és a programunk igényeinek megfelelően berendezni. A sószoba az óvoda teljes nyitva tartása alatt a szülők és gyerekek rendelkezésére áll. Udvarunk ugyan kicsi, de árnyas fái alatt az EU szabványnak megfelelő játékok biztonságos, kellemes játéklehetőséget nyújtanak gyermekeink számára. A kisebbek nyugodt játéka érdekében, ha szükséges a nagyobbak a közeli szép környezetben lévő és jól felszerelt játszótereken töltik szabadidejüket.
Egy élménygazdag óvodát igyekszünk kialakítani, ahol a gyermeket körülvevő személyi és tárgyi környezet meghatározó. 
Ezért1996-ban került bevezetésre nevelési programunk, amely Zilahi-Stöckert: Óvodai nevelés játékkal, mesével című programjának adaptációjával készült, a játékot az óvodai nevelés legfontosabb eszközének tartja. Az alapelveket figyelembe véve egy könnyebb, gördülékenyebb napirendet, egy kevésbő fárasztó együttlétet alakítottunk ki. Játékon és mesén keresztül neveljük gyermekeinket és kommunikációs készségük fejlesztése érdekében "kupaktanácsot" tartunk.

"A játék az, amiben az óvodás gyerek tanul. Alapvetően tanul, elsősorban önmagát és önmagán keresztül a környező világot."

Óvodáskorban sok minden elkezdődik, de semmi sem fejeződik be, a kisgyermek igénye:
"KEVESET, LASSAN, JÓT, GYAKRAN ISMÉTELVE." /Zilahi Józsefné/

Valljuk, hogy a kisgyermek abban a tevékenységben fejlődik legjobban, ami őt érdekli, és ebben az életkorban mi lehet más, mint a játék és a mese. Ezt évről évre igazolják az iskolákból kapott visszajelzések gyermekeink helyt állásáról.
Pedagógusaink felkészültsége, többlettudása, a szakmai munkaközösségek és a bemutatók eddig is bizonyították eredményességünket. A nevelési évben több alkalommal játszó,- és munkadélutánokat tartunk. A szülői szervezet igénye alapján évszakonként kirándulásokat és kultúrális előadásokat szervezünk. Évente egy alkalommal a nagycsoportos korú gyerekeket- lehetőség szerint - "erdei óvodába" visszük. Közel két évtizede minden nyáron sokszínű, változatos élményt nyújtva, egyhetes tábort biztosítunk, enyhítve ezzel a szülők elhelyezési gondjain.
Több alkalommal látogatunk el az Állatkertbe, ezáltal gyermekeink egyre több ismeretet kapnak az élővilágról. A társadalmi ismeretek bővítését a helyszíni foglalkozások adják. A gyermekek kultúrális látókörét tágítják a könyvtár, a színházi, bábszínházi, művelődésházi és gyermekházi programok.
A mai társadalmi helyzetbe fontosnak tartjuk, hogy gyermekeinket az idősek tiszteletére is neveljük, ezért rendszeresen adunk műsort, és hívjuk meg néhány Idősek Klubja lakóit hozzánk.
Minden év tavaszán, nyíltnap keretében mutatjuk be intézményünket és pedagógusainkat, lehetőséget biztosítunk arra, hogy óvodánkat minél szélesebb körben megismertessük a leendő szülőkkel. Augusztus utolsó hetében minden nap közös játéktevékenységben vehetnek részt a szülők gyermekeikkel. A befogadás szeptembertől fokozatosan történik. Olyan óvodai légkör kialakítására törekszünk, melyben az óvónő-óvónő, az óvónő-gyermek, a gyermek-gyermek kapcsolata pozitív. Ez a légkör segíti a szocializáció fejlődését, az "Én" tudat kialakulását, a gyermekek társas szükségleteit.


A Budapestimami 2012 őszi "A mi óvodánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke óvodájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.

Hozzászólások

A Budapestimami 2015/16. évi „A mi óvodánk” pályázatában szülők adtak választ arra a kérdésre, hogy „Miért szeretitek gyermeked óvodáját?” A válaszok itt olvashatók.

Családias légkör ahol a szuper óvónők hatalmas türelemmel és szeretettel veszik körbe a gyerekeket!

A gyerekeket szeretettel, nagy figyelemmel veszik körül, nagyon szeretünk a Kincskereső csoportba járni!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére