Jelenlegi hely

Zenélő Budapest: ingyenes szabadtéri minikoncertek a város legszebb pontjain

Erkélykoncert, huszárruhás rézfúvósok, múltidéző szaxofonzenekar, harangjáték, korhű jelmezes vonósnégyes, erdélyi népzene, fuvolamuzsika – csak sétálnunk kell Budapesten és rálelhetünk egy-egy zenei csemegére a program gyönyörű helyszínein.

​A sokszínű Budapest egész évben kínál értékes programokat, a legdinamikusabb időszak mégis nyáron érzékelhető. A magyar fővárost olyan helyként tartják számon, ahol a kultúrák találkoznak, ahol valódi élmények csalnak mosolyt az arcokra. Budapest a legjobb hangulatú városok egyike, fesztiválok és rendezvények fonódnak egymásba. Ezt az egyedi hangulatot szeretné a Zenélő Budapest szabadtéri ingyenes koncertsorozat még varázslatosabbá tenni. Tizenhárom helyszínen mintegy 600 szabadtéri rendezvény várja a közönséget május 26. és augusztus 18. között.

A zenei sorozatban idén – mely már a harmadik év a Zenélő Budapest történetében –  közel hatszáz minikoncerten, még több helyszínen, még tartalmasabb programmal, kiemelkedő hazai előadóművészek bevonásával muzsikálnak a zeneművészek, három hónap alatt, tizenhárom budapesti helyszínen.

A Zenélő Budapest harmadik évadjának első szabadtéri koncertjeit május 26-án, pénteken hallgathatja a közönség, a program az augusztus 18-ra tervezett fellépésekkel zárul. A szabadtéri helyszíneken 20-20 perces ingyenes mini élőzenei koncerteket élvezhet a publikum.

Koncerthelyszínek: a Várkert Bazár Gloriettje, illetve főbejárata, a Szentháromság téren a Magyarság Háza erkélye, a Szent István Bazilika előtt, a Vajdahunyadvár udvara, a margitszigeti Zenélő kút, a Műcsarnok lépcsője, a Deák, a Vörösmarty, valamint a Kristóf tér, és idén új színhelyek: a Központi Vásárcsarnok, valamint a Gerbeaud cukrászda terasza.

2017-ben először, a Várkert Bazár Öntőház udvarán felállított színpadon kiemelkedő hazai előadóművészek részvételével – vasárnaponként, de alkalmanként szombaton is, délelőtt 11 órától – ültetett nézőtérrel várják a szervezők egy-egy hosszabb koncertre a zeneszerető közönséget.

A Zenélő Budapest sorozatban összesen közel száz zeneművész lép fel, a gyönyörű történelmi színhelyekhez köthető – külön erre az alkalomra készült – kamarazenei műsorokkal, melyek a zeneirodalom remekeiből, többek között, Liszt, Bach, Haydn, Mozart, Schubert, Csajkovszkij, Chopin, Paganini, Bizet, Verdi, Doppler, Ravel műveiből válogatnak.

A fellépő művészek Budapest kiváló zenekarainak – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Magyar Állami Operaház Zenekara, a Budapesti Fesztivál Zenekar, a Duna Szimfonikus Zenekar, a Concerto Budapest – rendszeresen együtt kamarazenélő muzsikusai, valamint kiváló magyar zenészek és szólisták.

A tizenhárom fővárosi helyszínen különböző stílusú zenei programok hallhatók. A koncertek a színhelyekhez illeszkednek. A Vajdahunyad várában erdélyi népzenét és népdalelőadást élvezhet a közönség, a Magyarság Háza erkélyén játszó fafúvósok operaénekessel a magyar romantika és néphagyomány értékeiből adnak ízelítőt, a Várkert Bazár Gloriettjénél, stílusosan, huszárruhás rézfúvós kvintett, a főbejáratnál pedig a budai polgárok múltidéző dallamai szólalnak meg egy szaxofon együttes tolmácsolásában. A Szent István Bazilika előtt egyházzenei népénekekre írt harangjáték csendül fel egy ütőegyüttes előadásában, valamint többek között Bach, Haydn, Mozart, Schubert művei hallhatók, ütőegyüttes és fuvolaművész közreműködésével, míg a margitszigeti Zenélő kút pavilonjánál rokokó ruhába öltözött hölgyek vonósnégyese és egy klarinétművész idézi fel a polgári korok hangulatát. A Műcsarnok lépcsőin szaxofon együttes játszik, klasszikusokat szólaltatnak meg jazz hangszerelésben; a belvárosi Deák, Vörösmarty és Kristóf téren pedig kürtök és fuvolák versengenek majd megszólaltatva Mozart, Dvořak, Bizet, Csajkovszkij, Doppler műveit; a Központi Vásárcsarnokban cigányzenét húznak majd.

A hosszabb koncertek repertoárja a Várkert Bazár Öntőház udvarán folyamatosan változik.

A közönség minden előadási napon –  ami helyszínenként változó – egymást követően két rövid koncertet élvezhet majd. Minden helyen naponta két előadást tartanak, kivéve a Deák, Vörösmarty, és Kristóf téren, ahol fél óránként követik egymást a koncertek a kijelölt napokon, illetve a Várkert bazár Öntőház udvarán, ahol egy-egy hosszabb koncert lesz. A teljes programot a koncerthelyszíneken elhelyezett, rendezvény-hirdető táblákon követhetik az érdeklődők.

Részletes program és információ a koncertekről ITT , valamint az esemény facebook oldalán található.

A Zenélő Budapest koncertsorozat a Budapest Főváros Önkormányzata hivatalos turisztikai- és fesztiválszervező cége, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ szervezésében, a Miniszterelnökség támogatásával valósul meg. A projekt ötlet- és szakmai gazdája Götz Béla, művészeti vezető, a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjével kitüntetett, Jászai Mari-díjas díszlettervező, valamint Götz Nándor zenei vezető, klarinétművész.

Forrás: budapest.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére