Jelenlegi hely

Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok programja a Vörösmarty téren

Országszerte több mint 80 településen rendezik meg 2017. június 8. és 12. között a 88. Ünnepi Könyvhetet és 16. Gyermekkönyvnapokat, amelynek központi helyszínén, a fővárosi Vörösmarty téren és a környező utcákban 147 pavilonban több mint kétszáz hazai és határon túli kiadó mutatja be és árusítja könyveit.  

Ezen a szakmai eseményen lehetőség van a személyes találkozásra az olvasóközönséggel, megismerhetjük az új köteteket. A kicsi és nagyobb olvasókat mesedélelőttök, dedikálások, játékos és kreatív foglalkozások, kerekasztalbeszélgetések, kiállításmegnyitók és könyvbemutatók várják.

Összesen 85 kiadó 339 új kötetéből válogathat a közönség a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok központi rendezvényén, a fővárosi Vörösmarty téren - mondta el Péterfy Gergely, Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) igazgatója. Az összes újdonság megvásárlásához 1 millió 41 ezer 268 forinttal kell a Vörösmarty térre indulni, a legdrágább kiadvány csaknem 10 ezer forintba kerül, a legolcsóbbat pedig 500 forintért kínálják. A könyvek átlagára a tavalyihoz képest alig nőtt, idén 3090 forint.

Programok

Június 9., péntek
A Vörösmarty szobor melletti színpad

16.00 - Mesebeszéd
A kortárs gyerekirodalom-kutatás problémáiról Szekeres Nikoletta beszélget Hansági Ágnessel, Hermann Zoltánnal és Mészáros Mártonnal. (FISZ)

16.30 - Fiatal Írók
A Fiatal Írók Szövetsége első könyveseivel, Csillik Kristóffal és Mizsúr Dániellel Fráter Zoltán irodalomtörténész, szerkesztő beszélget. (FISZ)

17.00 - Fiatal Írók
A Fiatal Írók Szövetsége első könyveseivel, Horváth Veronikával, Kulcsár Árpáddal, Szalay Álmossal és Szerényi Szabolccsal Borbáth Péter, az FISZ Könyvek sorozatszerkesztője beszélget.(FISZ)

17.30 - Év Gyerekkönyve díj – díjátadó ünnepség
A díjat 2017-ben a Magyar Gyerekkönyv Fórum – HUBBY által felkért zsűri osztotta ki, és a zsűri tiszteletbeli elnöke Péterfy Gergely adja át." (Magyar Gyerekkönyv Fórum)

18.30 - A Betyár című könyv bemutatója
A színpadon Novák Erik (filmrendező-forgatókönyvíró) és Horváth János (színész, humorista) beszélget a könyvről és a korszakról, valamint a filmipar jelenlegi helyzetéről. A zenei hátteret Zöldi Lászlóné tekerőlant művész biztosítja. (Konkrét Könyvek Kiadó)


Június 10., szombat
A Vörösmarty szobor melletti színpad

10.30 - Kiugrott a gombóc – Libabál II., a Veronaki zenekar lemezbemutató minikoncertje (Móra Könyvkiadó)

11.15 - A világ leggonoszabb meséi – interaktív, zenés könyvbemutató
Közreműködnek a szerzők: Ijjas Tamás, Lackfi János és az Eszter-lánc duó (Kárász Eszter és Molnár György) (Móra Könyvkiadó)

12.00 - Történelmi vetélkedő történelmi regényírók és olvasók között
A legjobban teljesítő olvasók dedikált könyvnyereményt kapnak jutalmul!
Résztvevők: Csikász Lajos, Urbánszki László, Trux Béla, Cselenyák Imre, Bónizs Róbert, Gáspár Ferenc, Gál Vilmos és Kapa Mátyás (Historycum Kiadó és Történelmiregény-írók Társasága)

13.00 - Nádasi-Ozsvár Andrea: Bosszantöpp és más furcsaságok, avagy Rebimesék félősöknek és bártaknak (Katica-Könyv-Műhely)

14.00 - Mesemondók pedig vannak!
Mesemondással fűszerezett kerekasztal-beszélgetés (Pont Kiadó)

17.30 - Kathy-Horváth Lajos hegedűművész, zeneszerző és kamarazenekara koncertje a Napkút Kiadónál megjelent könyve apropójából (Napkút Kiadó)

18.00 - A tükör mögött című könyv bemutatója
Life Coaching és Mentor Coaching előadás az önismeretről és a manipulációról Fert Mónikával. (Katica-Könyv-Műhely)

19.00 - Horváth Gergely Jézus és a rock and roll című könyvének zenés bemutatója
A szerzővel Stumpf András, a Heti Válasz főmunkatársa beszélget, és Takáts Eszter énekel. (Athenaeum Kiadó)

20.00 - DJ Creenshaw

Pavilonoknál zajló programok

19.00 - Bob Dylan magyarul – Barna Margit és Barna Imre zenél (Európa Könyvkiadó, 50. pavilon)


Június 11., vasárnap

A Vörösmarty szobor melletti színpad

10.00 - Bábos Eszter mesekönyve alapján: Molly & Molly, a két szeleburdi manó – bábelőadás (Katica-Könyv-Műhely)

11.00 - Pagony zenés mesedélelőtt a Pagony kiadó szerzőivel és a MnemonicKissszel (Pozsonyi Pagony)

12.00 - Lenyűgöző fantasztikum – On Saijal Miogin bázis című könyvének bemutatója
A szerzővel Róbert Katalin beszélget. (Könyvmolyképző Kiadó)

12.30 - Különleges ember, különleges élet – Csukás István
Beszélgető partner: Róbert Katalin (Könyvmolyképző Kiadó)

13.00 - És megszólalnak Irodalmi Nagyágyúk – Kondor Katalin beszélget bikafalvi Máthé László Zoltánnal Az ötórai nő című, tizedik könyvéről (Duna Könyvklub)

13.30 - Véghelyi Balázs: Zene nélkül – Fejezetek a magyar dalszövegírás történetéből
A szerző a népdalok korától napjainkig vizsgálja zene és társadalom viszonyát. A kiadványról, a magyar dalszövegekről, a zene, a szöveg és a mindenkori fiatalok kapcsolatáról a szerzővel László Anikó újságíró beszélget. (Üveghegy Kiadó)

14.00 - Szívlapát – kortárs versek középiskolásoknak, a Tilos az Á kiadótól
Beszélget: Péczely Dóra, szerkesztő, Lovász Barnabás, gimnazista és L. Varga Péter, irodalmár
Aki kérdez: Hajdu Zsanett, gyerekirodalom-szakértő (Pagony Kiadó)

15.00 - Ez Sirály! Sirály tanárok kitüntetése és könyvbemutató!
A legsirályabb pedagógus oklevelek átadása és Bosnyák Viktória A nagy szinonima-hadjárat című könyvének bemutatója
Sztárvendég: Szirtes Marcell (Móra Könyvkiadó)

16.00 - Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára és dr. Schmidt Mária, az 1956-os Emlékév kormánybiztosa beszélget a hamarosan záruló Emlékévről, valamint az Emlékév során megjelent több száz ’56-os könyvről, kiadványról
Moderátor: Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója (Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány)

16.30 - Áldott az a bölcső – Arany János életregénye
Különleges könyvnek, különleges bemutató! Cselenyák Imre író gitározik, Róbert Katalin moderál (Könyvmolyképző Kiadó)

Pavilonoknál zajló programok

14.00 - Van-e történelmi igazság? Miről szeretne olvasni a BBC History világtörténelmi magazinban?
Papp Gábor, a BBC History főszerkesztője várja az érdeklődőket és szívesen válaszol a kérdéseikre (Kossuth Kiadó, 6. pavilon)

További információ

Forrás: MTI, unnepikonyvhet.hu

Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére