Jelenlegi hely

Összefogás Bogiért

Horváth Boglárka szíve két évvel ezelőtt leállt. Közel 30 percig maradt agya oxigén nélkül, melynek következtében súlyos, maradandó agykárosodást szenvedett. Azóta nem lát, sem beszélni, sem mozogni nem képes. A fiatal lány most 17 éves.

Minden egy pillanat alatt történt. A teljesen egészséges, kiváló tanuló Horváth Boglárka egyik pillanatról a másikra rosszul lett, és leállt a szíve. Sikerült újjáéleszteni, de mivel az agya fél óráig nem kapott oxigént, maradandó károsodást szenvedett. A fiatal lány azóta minden nap az életéért küzd.


Amikor még minden rendben volt
Kép forrása: Második Élet Alapítvány

Az orvosok hazaengedték Bogit, jelenleg szülei 24 órás felügyelete és ápolása alatt áll. Állapota folyamatos jelelétet követel a szülőktől, munkát vállalni nem tudnak. A Boglárka ápolásával, gondozásával és rehabilitációjával járó egészségügyi költségek közel százezer forint kiadást jelentenek minden hónapban, melyet a család önerőből egyre nehezebben tud finanszírozni.

Annak érdekében, hogy Bogi élete kicsit könnyebbé váljon, és a család el tudjon költözni egy akadálymentes lakásba, illetve képesek legyenek a havi kiadásokat fedezni, tavaly a barátok és támogatók létrehozták a Második Élet Alapítványt, amelyen keresztül mindenki, aki segíteni szeretne, lehetőségeihez mérten eljuttathatja adományát a családnak. /Számlaszám: 11702012-21170926-00000000 (OTP)/

Bogi a Tarkaréten - Kiállítással egybekötött jótékonysági aukció

Október 1-jén nyílt meg az a kiállítás, melyet Lunger Katalin speciális igényű fiatalokat tömörítő Tarkarét csoportjának tagjai rendeztek Bogi és családja javára. A fiatalok harmincöt képét a Shopmark Bevásárlóközpont (korábbi Europark) galériájában állították ki. A képeket október 12-én 18.00 órától jótékonysági árverés keretében bárki megvásárolhatja, aki szeretne segíteni a családnak. A képekből származó bevétel teljes egészésben a Bogit segítő alapítvány javára megy.

 


Az aukció időpontja: 2017. október 12., csütörtök 18.00-21.00
Helyszín: 1191. Bp., Üllői út 201. Shopmark bevásárlóközpont, Galéria

További információ az aukcióról
A Második Élet Alapítványról

- Budapestimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére