Jelenlegi hely

Csináld magad! -10 izgalmas DIY műhely Budapesten

A tömegáruk helyett szeretnél valami egyedit, különlegeset, amit csak te tudsz elkészíteni? Próbáld ki a kreativitásod és ügyességedet a DIY foglalkozásokon! Sokféle lehetőség közül választhatsz: készíthetsz sálat, babát, macit, ékszert, kerámiát, bútort, mutatunk néhány ötletet.

Fess egy képet!
Fessneki stúdió

Itt kellemes környezetben, a barátaiddal együtt vagy új emberek társaságban, művészeti instruktor segít lépésről lépésre megfesteni egy híres művész festményét. Mindez a szórakozásról és kikapcsolódásról szól, úgy hogy közben egy közösséggel együtt alkotsz. Festés közben ismét felfedezheted a benned rejlő kreativitást, a festményt pedig nem tudod elrontani! Mind a festés élménye, mind maga a festmény tökéletes ajándékként szolgálhat családod és barátaid számára is. Nem szükséges semmilyen rajz vagy festészeti tapasztalat, minden eszközt ők biztosítanak.

Web

Művészeti kurzusok kicsiknek és nagyoknak
Articsóka Stúdió

Egy olyan műhely, ahol a szülők és gyerekek is kreatívan tölthetik szabadidejüket, ahol kiléphetnek a hétköznapokból és feltöltődhetnek. A felnőtteknek szóló kurzusok az alkotótevékenységekről szólnak: Kreátor varróműhely, Szöszmötölő foglalkozások, pasztell, animáció. A művészeti tevékenységek mellett nagy hangsúlyt fektetnek a lelki egyensúlyra, a művészetterápiás foglalkozásokon a résztvevők a művészetek eszközeivel juthatnak el önmagukhoz s ahol az alkotás csak egy eszköz az önmagukhoz vezető úton.

A gyerekeknek tartott foglalkozások célja a tehetséggondozás és a készségfejlesztés, a kis létszámú csoportokban megoldható a személyreszabott egyéni bánásmód. A művészeti foglakozások mellett sakk, logika és matematika csoportok várják már óvodás kortól a gyermekeket, ahol a kreatív gondolkodás kialakítása/fejlesztése mellett jó közösségben lehetnek.

Web

Gasztro, művészet, divat, lakberendezés
Magnóliák műhelye

Élményház, ahol sokféle kreatív workshopot és tanfolyamot tartanak lakberendezés, gasztro, művészeti és divat témákban: dekor technikák bútorra (aranyozás, repesztés, festés, antikolás), retro fotel, fonal, sál, kötélékszer, kalligráfia, kerámia, csokoládé bonnon, Olyan élményt szeretnének nyújtani, amely fejleszti a személyiséget és a lelket erősíti a mindennapokban.

Web

Készíts természetes kozmetikumot vagy szappant!
Házikence Tanoda

A természetes kozmetika, a kézzel készült kozmetikumok, a természetes életmód elkötelezett hívei, akik nem készítményeket árulniak, hanem a készítéshez szükséges tudást osztják meg az érdeklődőkkel. A Tanodában egyre nagyobb tananyaggal, részletes tematikával dolgoznak, ill. a vállalkozni vágyókat is segítik. Tanfolyamok: szappansuli, kencesuli (arcápoló, testápoló), online tanfolyamok, vállalkozási tanácsadás, biokozmetikumok termékfejlesztése.

Web

Készíts egyedi kerámiát vagy üvegékszert!
MadeByYou

A MadeByYou egy kreatív műhely, mely mindenki előtt nyitva áll, aki szeretne kikapcsolódni és közben egyedi, személyes tárgyakat készíteni, kísérletezni, újra gyerek lenni, feltöltődni. Kerámiát festeni a hét minden napján lehet a pesti és a budai műhelyükben. Segítenek, eligazítást és tanácsokat adnak. Más típusú foglalkozásaikon csak bejelentkezés után tudsz részt venni. 

Ha épp nincs mintaötleted, ha kipróbálnál valami mást is a kerámiafestésen túl, ha szívesen merítenél inspirációt más kultúrákból, más művészeti ágakból, vagy akár egy lakberendezési stílusból, ha minden vágyad gyúrni, gyömöszölni az agyagot, pacsmagolni a festékkel, ha az alkotás kapcsol ki a legjobban, próbáld ki a selyemfestést, üvegékszer készítést, agyagozást.

Web

Tanulj meg szőni!
Belvárosi Szövöde

Egy hely ahol megtanulhatsz szőni, vagy megveheted a szövéshez szükséges alapvető eszközöket vagy késztermékeket. Halk zene mellett szövőszékek csattogását hallani. Körülötted színes fonalak inspirálnak újabb és újabb szövetek tervezésére, elkészítésére. Ha nincs időd, kedved szőni, meg is vásárolhatod az itt készített sálakat, táskákat, fonalakat, eszközöket. 

Pontosan olyan lesz a terítőd, szőnyeged, vagy bármi, amit megálmodtál, amilyennek megálmodtad, kifejezheted magad, megvalósíthatod magad.

Web

Javítsd meg, szereld meg!
AZTA Közösségi Kézműves és Barkácsműhely

Egy hely, ahol megjavíthatod bútoraidat, megvarrhatod textíliáidat. Használhatod a szerszámokat, szakemberek segítenek. Szociális innováció, egy közösségi műhely, ahol a látogatók a passzív befogadó, vásárló, szerepből maguk is aktív létrehozóvá válnak az együtt tervezett magas minőségű termékek készítése során.

Egy gyerekekre tervezett barkacsműhely részben a szülőkkel érkező gyerekek is barkácsolhatnak a koruknak és érdeklődésüknek megfelelően kialakított programok során. Kurzusok: SPULNI - Varróiskola mindenkinek FACSAVAR - Asztalos Iskola Mindenkinek

Web

Készíts egyedi ajándéktárgyat!
Napműhely

Kézműves tanfolyamok és ajándéktárgyak: babavarrás, ékszerkészítés, selyemfestés, dekoráció, gyapjútárgyak, nemezelés, agyagozás, festés, rajzolás... Bontakoztasd ki kreatív énedet vagy találj rá egy különleges alkotásra!

Web

Barkácsolj, fúrj, faragj!
Technika

A Technika Budapest első, egyetemisták, asztalosok, laikusok és gyerekek számára is elérhető nyitott faipari műhelye. A Hello Wood alkotócsoport és a Közgazdasági Politechnikum hívta életre 2015-ben  azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson egyetemisták, fiatal szakemberek, lelkes amatőrök és gyerekeknek arra, hogy megismerkedhessenek és elmélyülhessenek a faipar és a barkácsolás világában.

A Technika működése egyszerű: használhatod a műhelyt önálló barkácsolásra vagy részt vehetsz bevezető, haladó és tematikus kurzusok egyikén. Ha szeretnél saját projekt elkészítésébe fogni, a nyitott közösségi műhely szolgáltatást ajánlják. A műhelyben ők biztosítják a teret és az eszközöket az alkotáshoz, Te hozod az ötleteid és az alapanyagot. A bevezető és haladó workshopokon pedig valamilyen speciális faipari szerszám vagy eszköz működésével ismertetnek meg. 

Web

Maciművek

Kézzel készített mackók és más portékák: "Jó dolog társaságban alkotni, itt mindenki ugyanazt a tárgyat a maga egyéni módján készíti el és tölti fel szeretettel. Mint a régi idők tollfosztói, érdekes történetekkel gazdagítják egymást a résztvevők és szinte repül az együtt eltöltött idő." Tanfolyamok: Bubu maci, Nemez cukiságok, Lóg-a-lába maci, Vintage óraszíj (kívánságra órával), Posztó Béluska maci, Szalaghímzéses bross, Shabby tartó.

Web

- Budapestimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére