Jelenlegi hely

Jön a Dallamos Villamos!

Idén ismét a Zeneszöveg.hu szervezésében kerül megrendezésre a korábban a Magyar Dal Napja előfutáraként indult Dallamos Villamos, amely immár önmagában is nagyszabású és magyar zenét támogató rendezvénnyé nőtte ki magát.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a 4-es villamos vonalán fut a nosztalgia szerelvény, melynek mindkét kocsijában más-más, összesen tizenhat előadóval, a legkülönbözőbb zenei stílusokkal találkozhatnak az utazók.

A szerelvény október 7-én, szombaton, kora délutántól késő estig folyamatosan jár majd, s érvényes jeggyel vagy bérlettel bárki felszállhat rá.

Múltidéző utazás a régi kocsikban és változatos, egyedi zenei élmény a fellépők által minden korosztály számára. "Legyen minden évben!" kérte az utazóközönség és ez a Zeneszöveg.hu csapatán nem múlik: idén is hallhatunk a rendezvényen fiatal, tehetséges csapatokat és már ismert és elismert előadókat is.

Elkészült a Dallamos Villamos dal és annak klipje is: Kiss Barna (Nem adom fel, Villion Trió, Pataky Művek) szerzeménye már elérhető a Zeneszöveg.hu Youtube csatornáján. A videóban a Quimby trombitása, „Dódi”, azaz Kárpáti József, valamint Torres Dani és zenél.

A korábbi években többször felmerült már Varga Viktor neve, idén valóban fel is lép a villamoson! A dalaival népszerűvé, tévészerepléseivel még ismertebbé váló énekes különleges zenei egyveleggel és produkcióval készül az utazóközönségnek. A korábban az Anti Fitness Club frontembereként, jelenleg pedig a Jetlag tagjaként, valamint termékeny dalszerző-szövegíróként is ismert Molnár Tomi teljes életművéből válogat az utazáshoz illő dalokat.

Kardos-Horváth János, akit a Kaukázus frontembereként ismert meg az ország, s aki jelenleg a Kafkazzal és gyerekeknek szóló zenekarával, a Hahó Együttessel dolgozik, törzsutasnak számít a Dallamos Villamoson, időben kell érkezni, hogy fel tudjunk szállni a kocsira, amelyben ő fog zenélni. A kisebb előadók és csapatok közül idén debütál a rendezvényen Kölyök, aki idén megnyerte a Fülesbagoly Tehetségkutatót, itt mutatkozik be először a korábban zenekari, most duó felállásban is fellépő Wakusztik, de ismét játszik a Nem adom fel, Babarci Bulcsú, Innergarden , Gyík zenekar és Dóka Attila is.

A DALLAMOS VILLAMOS MENETRENDJE

- Budapestimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére