Jelenlegi hely

Budapesti fejlődéskutató központok, babalaborok rendeznek nyílt napot

Ismét nyílt napot rendeznek a budapesti fejlődéskutató központok, babalaborok kutatói. A Kis Tudósok Délutánja elnevezésű rendezvényen március 30-án, szombaton ezúttal a beszédfejlődés lesz a központi téma a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Természettudományi Kutatóközpontjában.

A kutatócsoportok nyílt napján az érdeklődők rövid előadásokon és interaktív bemutatókon keresztül nyerhetnek betekintést a fejlődéslélektan kérdéseibe és módszereibe, a legfrissebb kutatásokba. Az eseményen 12 fővárosi babakutató labor, kutatócsoport mutatkozik be.

A látogatók szombat délután előadást hallhatnak többek között a kognitív babalogikáról, a babák szókincsfejlődéséről, a baba-mama kapcsolat egyéni mintázatairól, de az előadók arra is megpróbálnak választ adni, hogy tudnak-e a babák számolni, vagy hogy hogyan hat a gyerekekre a "kütyüzés", mit gondolnak a csecsemők az animációkról. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A kutatási központokban azon dolgoznak, hogy többet megtudjanak a csecsemők és kisgyermekek gondolkodásáról, beszédfejlődéséről - mondta el az MTI-nek Háden Gábor, az MTA Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos munkatársa, az esemény szervezője.

Mint fogalmazott, a fejlődéskutató központokban folyó munka fontos szerepet játszik abban, hogy megismerjük, milyen előzményei vannak felnőttkori viselkedésünknek. A csecsemőkutatásokon keresztül többet megtudhatunk arról, hogyan működik a beszéd, hogyan alakul ki a gondolkodás, vagyis hogyan érjük el azt az összetettséget, amelyet felnőttkorban látunk - tette hozzá.

Emellett vannak olyan gyerekek, akiknek valamilyen probléma van a beszédfejlődésében. "Ahhoz, hogy ezeknek a gyerekeknek még korai időpontban segíteni tudjunk, tisztában kell lennünk azzal, hogy mi az a normál fejlődési menet, amitől ők eltérnek" - fűzte hozzá a szakember, aki elmondta azt is, hogy laborjukban újszülött kortól hároméves korig követik a csecsemők, kisgyermekek fejlődését.

A kutatásokban való részvétel önkéntes, a szülők, általában az anyukák részvételével folynak a vizsgálatok, amelyekre fórumokon, hirdetéseken keresztül toborozzák a családokat.

Kis Tudósok Délutánja 2019 - Hogyan gondolkodnak a babák?

Hogyan látják a babák a világot? Honnan tudjuk, mire gondolhatnak, amikor még nem tudják nekünk elmondani? Hogyan kezdik el érteni a beszédet és kezdenek maguk is beszélni? Mi jár egy óvodás fejében?


 

Időpont: 2019. március 30., szombat (13.00-18.00)
Helyszín: MTA Természettudományi Kutatóközpont, 1117 Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2., földszinti kis és nagy előadó, aula

Részletes program és regisztráció

Forrás: MTI

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére