Jelenlegi hely

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva

A hangulatos mediterrán város hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivállal, sokszínű programokkal búcsúztatja a nyarat. A legkedveltebb Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton túl most is lesznek gyerekprogramok, jótékonysági gumikacsa-verseny, fényfestés a Fő téren, koncertek, kiállítások és városismereti séták. A Dunakorzó pedig Borkorzóvá alakul.

A hagyományokhoz híven háromnapos programkavalkáddal zárják a nyarat Szentendrén. A szentendreiek kedvenc eseményét immár 19. alkalommal rendezi meg a Szentendrei Kulturális Központ a város kulturális intézményeinek, művészeti egyesületeinek és üzleti vállalkozásainak összefogásával augusztus 30. – szeptember 1. között.

Városszerte 50 helyszínen, közel 150 programmal várják a látogatókat.

A rendezvény egy olyan közösségi alapokon szerveződő, izgalmas, sokszínű és a minőségi kultúrát képviselő programsorozat, amelyen keresztül a látogatók megismerhetik a közkedvelt Duna-parti város igazi arcát, értékeit és egyediségét a kultúra, a művészet és a vendéglátás területén. Idén is szélesre tárják műhelyeik, üzleteik kapuit a szentendrei lokálpatrióták a Házak, udvarok, házigazdák néven ismert programsorozatban. A kultikus helyszínek mellett a belvárostól távolabbi pontokon is izgalmas programokat találhatunk, ha a szűk macskaköves utcákon barangolunk.

A hagyományos programelemek idén sem maradnak el: lesz fényfestés a Fő téren, gyerekprogramok, szabadtéri tárlat a Bükkös-patak partján, jótékonysági kacsaúsztató verseny a Rotary Club szervezésében, közösségi festés a Templomdombon, valamint koncertek a Barlangban és a Borkorzó színpadán. A Borkorzó idén hosszabb nyitvatartással, 25 kiállítóval és fantasztikus koncertekkel várja a látogatókat. A koncertek sorát pénteken a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság big band formációja nyitja meg, Bolba Éva énekesnő vendégszereplésével.

Az idei rendezvényen több, kerek évfordulót ünneplő zenekar koncertjét is meghallgathatjuk. Ilyen az idén tízéves fennállását ünneplő Lóci játszik zenekar, és a szintén tízéves Swing á la Django. Húsz éve alakult a péntek este Szentendrén koncertező Magashegyi Underground, akiket a három évtizedes fennállását ünneplő Brains követ a színpadon.

A Brains 1994-ben Szentendrén alakult, első koncertjét a Barlang színpadán adta a zenekar. A vasárnap esti zárókoncertet egy szintén ezer szállal a városhoz kötődő együttes adja, mégpedig az 50 éves jubileumát ünneplő Vujicsics, melynek vendége Tolcsvay László lesz. Szombaton fergeteges utcabált tartanak a korzón egy dj közreműködésével, aki egészen hajnal 2-ig szórakoztatja majd a közönséget.

Városszerte több helyszínen lesznek zenés események, koncertek. Táncos programokból sem lesz hiány: balett és hastánc bemutató, street salsa és kortárs táncperformance is színesíti a rendezvényt.

A szentendrei múzeumok meghosszabbított nyitvatartással készülnek, de nemzetközi kortárs ékszer kiállítást, versenyt, szakmai konferenciát és iparművészeti ékszer vásárt is tartanak a MűvészetMalomban.

A tematikus városismereti séták során végigjárhatjuk a szentendrei Városházát a pincétől a padlásig, kosztümös és népművészeti tematikájú sétán is részt vehetünk, a Ferenczy Múzeumi Centrum pedig Múzeum Korzó és Mesés Múzeum Korzó címmel tart vezetett sétákat.

A Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár irodalomterápiás foglalkozást szervez, de a gyerekek egy éjszakát is eltölthetnek a könyvek között. A legkisebbeket továbbá bábelőadás, interaktív zenei program, kézműves foglalkozások és Replacc játszótér is várja. Workshopok és nyitott műhelykapuk várják a nagyérdeműt, akik kerámia stúdióba, ékszer- és makramé műhelybe is bepillantást nyerhetnek.

A filmek szerelmeseinek a P’Art Mozi programjait ajánlják, augusztus 29-én, a rendezvény nulladik napján a Friss Hús Fesztivál díjnyertes filmjeit mutatják be, pénteken pedig négy filmet is megnézhetnek egy karszalaggal a Filmek éjszakájának látogatói. Nyárzáró Összművészeti Napot rendeznek a Szentendrei Régi Művésztelepen, a Japán kert pedig a Japán Feszt egész napos programjának ad otthont.

Kézműves portékákat is beszerezhetünk az iparművészeti- és kiegészítő vásárokon, amelyek közül a legnagyobb a Dumtsa Kézműves Kirakodó lesz a belváros sétálóutcáján. Pincetúrával egybekötött borkóstoló is szerepel a programok között, de Hamvas Béla gondolatai is megelevenednek több, borhoz kapcsolódó eseményen.

PROGRAMOK

A rendezvény látogatása ingyenes, de a Házak, udvarok, házigazdák programsorozat egyes eseményei regisztrációhoz kötöttek vagy belépőjegyesek.

Szentendre belváros, 2025. augusztus 30.-szeptember 1.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére