Jelenlegi hely

Átadták az Autista Mintaházat 

Megnyitotta kapuit az Autista Mintaház – Diagnosztikai és Terápiás Centrum Budapesten, a XIII. kerületi Gyermek téren. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet és az Együtt az Autistákért Alapítvány közös projektjében létrehozott intézmény az autizmussal élő gyermekek fejlesztését és családjuk hosszútávú támogatását szolgálja.

A csütörtöki átadáson Nagy Anikó, a Heim Pál gyermekgyógyászati intézet főigazgatója elmondta, 2016 óta tervezték azt, hogy új módszerrel, szakemberek összefogásával megteremtik azt a lehetőséget Magyarországon, hogy autista gyermekek hangulatára tervezett és létrehozott épületben, megnyugtató környezetben diagnosztizálják őket és az egyéni szükségleteiknek megfelelő fejlesztést alakítsanak ki.

Az intézményben nemcsak a hagyományos orvosi terápia kap helyet, hanem a gyógypedagógia, valamint a játék, a zene és színek is – fogalmazott. Nagy Anikó kiemelte, módszertanban, emberségben és orvoslásban az intézmény létrehozásával mintát tudnak mutatni arra, hogyan kell ezen gyermekek felé fordulni, miként lehet minél koraibb diagnózissal segíteni a őket és a családjukat is.

Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató azt hangsúlyozta: rendelkezésre áll a szakmai és szervezői képesség, az orvosi tudás, hogy a szükséges segítséget megadják az érintetteknek.


Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Szijjártó-Nagy Szilvia, az Együtt az Autistákért Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy minden tizenhatodik magyar család autizmusban érintett, de a tudása még kevés a társadalomnak a spektrumzavar témakörében.

A mintaház egyedülálló a maga nemében: új dimenziót nyit a terápiás kezelésben Magyarországon. Az innovatív központ eddig széleskörűen nem alkalmazott módszerekkel és eljárásokkal segíti a korai felismerést, valamint a beilleszkedést.


Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Szeleczki István, az Autista Mintaház vezetője közölte, már ötven felett van a jelentkezők száma. A szakmai tudásuk legjavát nyújtva próbálnak hozzájárulni ahhoz, hogy a családok el tudják fogadni a gyermeküket, valamint az érintetteknek megfelelő környezetet és akadálymentes ellátását nyújtsanak – mutatott rá. Szeleczki István kiemelte, minél korábban felállítják a diagnózist, annál teljesebb életet fog élni az érintett gyermek.

Együtt az Autistákért Alapítvány

Forrás: MTI

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére