Jelenlegi hely

Nem vagy egyedül

Oldalak

Önérvényesítés a hétköznapokban

„Hogyan mondjam el Neked…” – Önérvényesítés a hétköznapokban (2. rész)

Tisztázzunk néhány tévhitet: Sokan úgy gondolják, hogy az önérvényesítés ugyanaz, mint az agresszív viselkedés. Az valóban igaz, hogy mindkét stílusban előtérbe helyezik a szükségleteiket, de különbség van a használt szavakban, a hangszínben, a testbeszédben, illetve leginkább abban, hogy az asszertívan viselkedők mások jogait is tiszteletben tartják.

Önérvényesítés a hétköznapokban

„Hogyan mondjam el Neked…” – Önérvényesítés a hétköznapokban (1. rész)

Életünk során nap, mint nap szembesülünk olyan helyzetekkel, melyekben úgy érezzük, egy embertársunk átlépi az általunk felállított határokat, semmibe veszi jelenlétünket, vagy céljainkat. Talán a legegyszerűbb példa erre a sorban állás. Ki ne élte volna még át a boltban, a bankban, vagy a háziorvosnál várakozva, hogy valaki bizony engedély-, vagy elnézéskérés nélkül betolakodott elé.

Anyák segítenek egymásnak – Otthon Segítünk Alapítvány

Ahol több kisgyermeket nevelnek, esetleg ikreket, előfordul, hogy a lakásban mindenfelé szétszórt játékok és egyre nagyobb rendetlenség van, halomban áll a vasalnivaló, az ebéd még nincs kész, a gyerekek pedig ordítanak. Jó lenne ilyenkor még két kéz? 

15 év alatt több mint 1100 gyermeket mentett meg a Gólyahír Egyesület

Tizenöt év alatt több mint 1100 gyermeket mentett meg a Gólyahír Egyesület - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az egyesület által szervezett konferencián, csütörtökön Budapesten.

Nem jön a baba

Ha nem jön a baba

Saját tapasztalatból tudom, hogy az ember hogy kétségbe esik, ha egy év után sem jön a várva várt gyermekáldás. Aztán eltelik még egy év, és még mindig semmi. Akkor az ember azt az utat járja végig, amit én is...

A gyerekek közel fele szerint egy pofon belefér

Magyarországon háromból csak egy gyerek tudja, hogy milyen jogai vannak, és a gyerekek közel fele szerint egy pofon nem számít erőszaknak – derült ki az UNICEF Magyar Bizottságának legfrissebb jelentéséből.

Az iskolai erőszakról szóló bestseller jelent meg magyarul

Magyarul is megjelent a diákok körében tapasztalható megfélemlítésről szóló nemzetközi bestseller, a Zaklatók, áldozatok, szemlélők: az iskolai erőszak, amelynek szerzője, Barbara Coloroso, a gyereknevelés világszerte elismert szakértője szemléletváltást sürget a jelenséggel kapcsolatban.

Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat! (+1.)

Idén tizenketten vehettek át elismerést a Terézanyu pályázat eredményhirdetésén. A pályázaton részt vevő nők az önelfogadás nehézségeiről írták le saját tapasztalataikat.

Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat! (12.)

Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat! (11.)

Hatályba lépett augusztus 1-jén, pénteken az Európa Tanács (ET) úgynevezett Isztambuli Egyezménye, amelynek célja a nők ellen irányuló erőszak minden formájának felszámolása.

Isztambuli Egyezmény a nők elleni erőszak felszámolásáért

Hatályba lépett augusztus 1-jén, pénteken az Európa Tanács (ET) úgynevezett Isztambuli Egyezménye, amelynek célja a nők ellen irányuló erőszak minden formájának felszámolása.

Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat! (10.)

Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat! (10.)

Idén tizenketten vehettek át elismerést a Terézanyu pályázat eredményhirdetésén. A pályázaton részt vevő nők az önelfogadás nehézségeiről írták le saját tapasztalataikat.

Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat! (9.)

Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat! (8.)

Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat! (7.)

Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat! (6.)

Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat! (5.)

Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat! (4.)

Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat! (3.)

Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat! (2.)

Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat! (1.)

Idén tizenketten vehettek át elismerést a Terézanyu pályázat eredményhirdetésén pénteken. A pályázaton részt vevő nők az önelfogadás nehézségeiről írták le saját tapasztalataikat.

Kampány indul a kapcsolati erőszak ellen

Az első Facebook-poszt megosztásával vette kezdetét az Ökumenikus Segélyszervezet (ÖS) kapcsolati erőszak elleni figyelemfelhívó kampánya csütörtökön. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával megvalósuló kezdeményezést Balog Zoltán miniszter és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója indította el a budapesti sajtótájékoztatón.

Otthon és munkahely - Anya dolgozik

Otthon és munkahely - Anya dolgozik

Előfordult már veled, hogy megkérdezték:
- Mivel foglalkozol?
- Otthon vagyok a gyerekekkel.
- Tehát nem dolgozol?

A nők elleni erőszak megelőzése közös ügyünk

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2014. március 5-én napvilágot látott jelentése a világ eddigi legnagyobb felmérésének eredményeit mutatja be, hogy leleplezze a nők által elszenvedett bántalmazás mértékét.

Kismamák és anyukák a munkahelyen – A terhesség nem lehet hátrány

Megkérdezhetik-e az állásinterjún, hogy hány gyermeket szeretne, és mikor? Elbocsáthatják-e, ha tudomást szereznek arról, hogy gyermeket vár? Csökkenthetik-e a fizetését? Hova fordulhatnak azok az anyák, akinek sérülnek a jogaik?

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére