Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

Bringával az utakon – ingyenes családi nap

Bringával az utakon – Ingyenes családi nap a közlekedésbiztonságért

Szeptember 28-án a gyerekek interaktív közlekedésbiztonsági programokon sajátíthatják el a helyes közlekedés szabályait, emellett kreatív alkotó foglalkozások, ugrálóvár és arcfestés is várja őket.

Te mit viszel magaddal? - Színházak Éjszakája 2019

Te mit viszel magaddal? - Színházak Éjszakája 2019

“Te mit viszel magaddal?” Ez a mottója az idei Színházak Éjszakájának, amely során 34 teátrum várja izgalmas, csak ezen az estén látogatható programjaira a karszalaggal rendelkező nézőket. A Magyar Dráma Napján, vagyis szeptember 21-én, szombaton lehet majd versenyt futni az idővel, és minél több színház eseményén begyűjteni az élményeket.

Szarvasbőgés túrák a Pilisi Parkerdőben

Szarvasbőgés túrák a Pilisi Parkerdőben

Szeptember a szarvasbőgés fő időszaka. A következő hetekben a főváros környékén több erdészetnél is elindulnak a vezetett túrák, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek az éjszakai erdő életével, és a hazai erdők királyának számító gímszarvasok nászával. A Budakeszi Vadasparkban pedig éjszakai szakvezetéseken nyerhettek betekintést a vadon élő állatok titkos életébe.

Kontroll nélkül – amikor félsz a saját gyerekedtől

Kontroll nélkül – amikor félsz a saját gyerekedtől

Megrázó erejű film hamarosan a mozikban. A forgalmazó érintettek történeteit várja!

Jön az Olvasás Éjszakája! - Könyves kalandok

Jön az Olvasás Éjszakája! - Könyves kalandok

Idén is lesz Olvasás Éjszakája! Számtalan izgalmas programmal várják az irodalom szerelmeseit szeptember 28-án 14.00-24.00-ig az ország több városában. Mutatjuk a budapesti programokat. 

Belvárosi Családi Piknik - Kortárs Gyermekirodalmi Játszótér

Belvárosi Családi Piknik - Kortárs Gyermekirodalmi Játszótér

A Belvárosi Közösségi Tér ismét megrendezi az ingyenes Kortárs Gyermekirodalmi Játszóteret, szeptember 21-én lesz a Károlyi-kertben (rossz idő esetén: Aranytíz). Fellép többek között a Kolompos együttes, az Eszter-lánc Mesezenekar, a Kalimpa Színház, Vig Balázs, a Kék Katica és a Ringató csapata is. Cirkuszi artisták és kézműves foglalkozások is várnak.

Az üveghegyi királyleány - Meseösvény a Kecske-hegyen

Halász János meseösvény Kismaroson

Gyertek el szeptember 15-én vasárnap a Bailavidrum meseösvényre a kismarosi Duna-partra! Vár a természet, mese, zene és sok játék! 

Család És Karrier? - Folytatódik az előadás-sorozat

Család És Karrier? - Folytatódik az előadás-sorozat

Hiteles emberek, ismert szakértők, hasznos tudás, izgalmas témák.

Több, mint mozi - A Puskin Kuckó szeptemberi programja

Több, mint mozi - A Puskin Kuckó szeptemberi programja

A Puskin Kuckó nem csak moziként működik. A filmek mellett rendszeresen tartanak bábszínházi előadásokat, koncerteket és más gyermekprogramokat. Mutatjuk a szeptemberi hétvégék műsorát.

Így játszd ki a betegségeket, amire hajlamos vagy!

Így játszd ki a betegségeket, amire hajlamos vagy!

Ahogy idősödünk, egyre vészjóslóbbnak fest előttünk, hogy a felmenőink között jellemző módon számottevő volt a daganat, a szív-érrendszeri végzetes megbetegedések, vagy éppen a neuralgiák.

Örkény Kert 2019

Örkény Kert 2019

Az Örkény Színház egész napos szabadtéri rendezvénnyel, családos programokkal a már hagyománnyá vált Örkény kerttel köszönti az új évadot a Madách téren.

Erdő a városban - Erdővarázs Családi Nap

Az erdő beköltözik a városba - Erdővarázs Családi Nap

Varázsoljunk együtt erdei hangulatot a belvárosba! Szeptember 20-21-én a Szabadság téren az állami erdőgazdaságok Budapest szívében mutatják be a vadregényes magyar erdők értékeit és az erdészek izgalmas munkáját. A kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló, változatos ismeretterjesztő programokat a magyar népi hagyományokból is merítő zenés színpadi produkciók színesítik.

Petite Pomme Családi Bölcsőde

Petite Pomme Családi Bölcsőde

Tudunk egy jó helyet, ahol élvezetes játékok, változatos programok, a francia nyelv játékos tanulása és zenebölcsi várja a gyerekeket. 

Kolibri Évadnyitó Fesztivál

Kolibri Évadnyitó Fesztivál

Szeptember 7-én reggeltől-estig tartó ingyenes programokkal, kimagasló színvonalú előadásokkal és vidám vásári hangulattal várják a családokat a Kolibri Évadnyitó Fesztiválon.

Nappal túra, este buli - Természetjáró Fesztivál

Nappal túra, este buli - Természetjáró Fesztivál a Dunakanyarban

Szeretsz kirándulni? Aktív programot keresel a családdal a hétvégére? Verőcén, a Csattogó-völgyben gyalogos, bringás, vízi-, valamint kombinált túrák mellett napközben ügyességi játékok, sportbemutatók, előadások, gyerek- és családi programok, este pedig koncertek várnak.

Csapjunk bele! - Jön a Budapest Urban Games

Csapjunk bele! - Jön a Budapest Urban Games

Idén is megrendezik a népszerű Budapest Urban Gamest: egy nap, amatőröknek, profi sportolóknak, de főleg a főváros lakóinak!  Megmászhatjátok a budai Vár falát, átúszhatjátok a Dunát, de lesz grundfocibajnokság, laser run, futás és streetball is.

Bakáts Feszt - Színes kulturális fesztivál

Bakáts Feszt - Színes kulturális fesztivál

Egy színes és változatos összművészeti szabadtéri fesztivál Ferencváros szívében. Hétvégén lesz a Gyereksziget, vidám gyerekprogramokkal várják a látogatókat.

Szent Imre Szakközépiskola és Általános Iskola

Tanévkezdés máshol, másképpen – tanulóbarát iskola nyílik Wekerletelepen

2019 szeptembere nemcsak egy új tanév, hanem egy új fejezet kezdete is lehet azon családok életében, akik számára kiemelten fontos a készségfejlesztés és az, hogy gyermekeik jó hangulatú, családias közösséghez tartozhassanak. 

Budapesti Klasszikus Film Maraton 2019

Budapesti Klasszikus Film Maraton 2019

Nyolc nap alatt 100 film öt helyszínen, ingyenes szabadtéri vetítések a Szent István Bazilika előtt, megzenésített némafilm klasszikusok, világhírű musicalek, kultfilmek és restaurált filmritkaságok.

Égbe repítik a vendégeket - Velencei-tavi Nemzetközi Hőlégballon Karnevál

Égbe repítik a vendégeket - Velencei-tavi Nemzetközi Hőlégballon Karnevál

A Velencei-tó csodaszép panorámáját most az égből is megnézhetitek az ország leghíresebb hőlégballon találkozóján. A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak.

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva

A hangulatos mediterrán város hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivállal, sokszínű programokkal búcsúztatja a nyarat. Tematikus városi séták, jótékonysági gumikacsa-verseny, minden este fényfestés, koncertek, performanszok, kiállítások, workshopok, gyerekprogramok lesznek.

Megújult a Macis játszótér a Parkerdőben

Megújult a Macis játszótér a Parkerdőben

Újjávarázsolták a népszerű Macis játszóteret és környezetét a II. kerületi Szépvölgyben. A gyerekek augusztus 6-án vehették birtokba az erdei élővilágot, főleg a barnamedvéket bemutató eszközöket. Oszlopbolyongó, kalandmászóka, dzsungelhíd és egyensúlyozós gerenda is próbára teszi az ügyességet.

Új autósmozi Budapest tetején

Ahol szembejönnek az élmények - Autósmozi a tetőn

Az Árkád tetőparkolójában idén augusztusban is van autósmozi, a könnyed nyári kalandoktól a klasszikusokig különleges élménnyel várják a filmrajongókat.

Csillaghullás Budapesten - A kívánságok éjszakája

Hullócsillagok Budapest felett - A kívánságok éjszakája

Újra látható lesz a Perseidák meteorraj! A csillaghullás idén augusztus 8-15-re esik, amikor rengeteg hullócsillagot láthatunk majd, óránként akár 200-at is, ha szerencsénk van! Igazi romantikus program kifeküdni a szabadba, a város fényeitől távolabbi helyre a csillagos ég alatt, felejthetetlen élmény!

Gyerekkel a Szigeten?!

Gyerekkel a Szigeten

Az idei Sziget Fesztiválon a gyerekek is találnak izgalmas programokat: kipróbálhatják a labirintusban bolyongást, a hangszereket, akadálypályát, nézhetnek utcaszínházat, bábszínházi előadásokat, bűvészmutatványokat, csinálhatnak szelfit, tetkót, kipróbálhatják a régi mesterségeket. Irány a Hajógyári-sziget! (Persze csak nappal.)

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére