Jelenlegi hely

Tanévkezdés máshol, másképpen – tanulóbarát iskola nyílik Wekerletelepen

2019 szeptembere nemcsak egy új tanév, hanem egy új fejezet kezdete is lehet azon családok életében, akik számára kiemelten fontos a készségfejlesztés és az, hogy gyermekeik jó hangulatú, családias közösséghez tartozhassanak. 

Az alternatív oktatást képviselő Szent Imre Szakközépiskola és Általános Iskolának a csendes, parkos környezetben található Mátrix Oktatási és Vizsgaközpont épülete ad helyet, a Barátok közt c. sorozat külsős forgatási helyszíneként ismertté vált Kós Károly téren.

A felnőttképzésben már több mint 20 év tapasztalattal rendelkező intézmény most a legfiatalabbakat kívánja szárnyai alá vonni, hogy ők is korszerű oktatásban részesüljenek.

Az alapító, Józanné Sipos Etelka egy gyerekközpontú, támogató légkörű iskolát álmodott meg, ahol a kötött tananyag és merev oktatási forma helyett a központi szerepet a legfontosabb veszi át: a gyerek. 

Öröm és élmény nélkül nincs hatékony tanulás”

Ez a meggyőződés vezérli az újonnan alapított iskola oktatógárdáját. A pedagógusok a gyerekek életkori sajátosságait figyelembe véve, komplex pedagógiai megoldásokat keresve, egyéni odafigyeléssel és játékos oktatással ébresztik fel a nebulók kíváncsiságát és tanulás iránti vágyát. A cél egy szorongástól és unalomtól mentes közeg megteremtése, ahol bizalom és elfogadás várja őket, mely hozzásegíti őket tulajdon értékeik felismeréséhez és kamatoztatásához.

A digitalizáció korában felnövekvő generációnak már nem lexikális tudásra, hanem készségekre lesz szüksége az elkövetkező évtizedekben az érvényesüléshez: a Szent Imre Szakközépiskola és Általános Iskola oktatási metódusában az egyéni képesség- és kompetenciafejlesztés mellé valódi tehetséggondozás is társul.


www.kreativantanulok.hu

Ma már bizonyított tény, hogy nem egyféle, hanem tizenegyféle intelligencia létezik, ezért a modern pedagógia alapja a differenciálás, ami azt jelenti, hogy mindenkiből azt hozza ki, ami az ő erőssége, amiben igazán kibontakozhat.  Ezért a wekerletelepi alternatív iskolában a művészeti és a praktikus tevékenységek legalább akkora szerepet kapnak, mint a közismereti tantárgyak. 

Kutatások igazolják, hogy a kis létszámú csoportokban tanulók átlagosan harmadannyi idő alatt sajátítják el a tananyagot, mint a 28-30 fős osztályban ülő társaik. A Szent Imre Általános Iskolában a maximum 15 fős csoportlétszám garantálja ezt a fajta hatékonyságot.

Amennyiben szeretné, hogy gyermeke a saját fejlettségi szintjének megfelelő képzési formában részesüljön, és szívesen megtudna többet az új iskola nyújtotta lehetőségekről, látogasson el az intézmény 2019. augusztus 26-án 17 órakor tartandó szülői tájékoztatójára, ahol a vezetőség részletes információt nyújt az érdeklődőknek, és bátran feltehetik kérdéseiket. 

Várunk tehát minden szülőt, aki szeretné, ha gyermeke kis létszámú osztályba, szorongásmentes légkörbe és családias iskolába járna. (Csak 1-1 osztály indul az évfolyamokon, ne maradjon le!)

Cím: 1192 Budapest, Kós Károly tér 4.
Tel.: +36-70 -411- 8035
Web: https://kreativantanulok.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/merfoldkotanoda2/

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére