Jelenlegi hely

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva

A hangulatos mediterrán város hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivállal, sokszínű programokkal búcsúztatja a nyarat. Tematikus városi séták, jótékonysági gumikacsa-verseny, minden este fényfestés, koncertek, performanszok, kiállítások, workshopok, gyerekprogramok lesznek.

A mind műfajában, mind tematikájában sokszínű programsorozatban a három nap alatt több, mint 250 program várja a látogatókat. Az ArtUdvarok programsorozatban 43 házigazda nyitja meg óvárosi udvarát, és kínál programokat.

A tematikus városi séták mellett, jótékonysági gumikacsa-verseny, minden este fényfestés, két színpadon számtalan koncert – így Bagossy Brothers Company, Soulwave, Ocho Macho, Ferenczi György és a Rackák-, performanszok, kiállítások, workshopok, gyerekprogramok.

A város nyárbúcsúztató eseményét, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált immár 14. alkalommal rendezi meg a Szentendrei Kulturális Központ a város kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek, művészeti egyesületeinek és üzleti vállalkozásainak összefogásával.

A rendezvény célja, hogy Szentendre megmutassa sajátos értékeit a kultúra, a művészet és a vendéglátás területén, s néhány napra késő esti, igazi mediterrán élet töltse meg a belvárost.

A fesztivál állandó elemei: koncertek, fényfestés, tematikus városi séták, Gasztro utca, jótékonysági gumikacsa-verseny, Fő téri gyerekprogramok, Kísérőprogramok. A rendezvény fő rendezvénysorozata pedig, a Házak, udvarok, házigazdák új nevet kapott: ArtUdvarok.

ArtUdvarok programjain a látogatók betekintést nyernek a szentendrei udvarokba, találkozhatnak az ott lakókkal, megismerhetik munkájukat, életüket. Ők a házigazdái az eseményeknek, ők szervezik a programokat. Van közöttük festőművész, kőfaragó, közgazdász, nyelvtanár, művészeti író, restaurátor, galériás. A programsorozatban 44 helyszínen, közel 200 program közül választhatnak a látogatók.

Az idén először nem csupán rekordmennyiségű kávézó, galéria, étterem, múzeum, valamint helyi lakosok udvarai nyílnak meg a fesztiválon a látogatók számára, hanem Szentendre szakrális terei is. A SacraArtkeretein belül a város felekezetei kinyitják kapuikat, és különleges, az év többi részén nem látható és hallható zenei és interaktív programokkal várják – nemcsak az adott gyülekezethez, közösséghez tartozó- érdeklődőket.

A kulináris élvezetek kedvelői a GastroArt keretein belül 11 étteremben és cukrászdában kóstolhatják végig a vendéglátósok és a szentendrei képzőművészek együttműködésével, kizárólag erre a hétvégére elkészített ételkreációkat. A gastroArt-hoz egy városi séta is kapcsolódik, mely a belső kulisszatitkokra derít fényt.

Szentendre ikonikus központi helye, a Fő tér reggeltől késő délutánig a gyerekeké (bábszínház, kézműves foglalkozások, ügyességi programok), este pedig a felnőtteké (Silent Disco, azaz több csatornás vezeték­nélküli fejhallgatós „csöndes” zenei party várja őket).

A Dunakorzó belvárosi szakaszán elterülő Gasztro Utcában a kikapcsolódás, a feltöltődés, a pihenés helyszíne. Aki a fesztivál ideje alatt ellátogat ide, délutántól késő estig koncerteket hallhat, láthat, szépülhet a DM Szépségkamionjában, pihenhet a Telekom Epic Drama Chill Zone-jában, illetve gasztronómiai különlegességeket kóstolhat.

Szinte mindannyiunkban megvan az új, ismeretlen dolgok felfedezése iránti vágy. Ezért is hozta létre városunk Tourinform Irodája a szentendrei Városismereti séták, amelyek során mindenki – a saját érdeklődési körének megfelelően – megismerheti Szentendre rejtett kincseit. Az Ahány ház, annyi történet, az Édenkert nyomában és a Gastro-Art sétára a korlátozott létszám miatt előzetes regisztráció ajánlott.

Erre a hétvégére a város többi kulturális intézményei, helyszínei is számtalan programot biztosítanak: a Kísérőprogramokban megtalálható például a Szeretem Szentendrét fotózási lehetőség, a Ferenczy Múzeumi Centrum ArtCapital fesztiválja, a jótékonysági gumikacsa-verseny, a Japán Kert-beli Japán nap, a Művész Teraszkoncertek, a Mondvacsinált utcafesztivál.

"A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál, és azon belül a Házak, udvarok, házigazdák programsorozat a legszentendreibb rendezvényünk. Ezekben a napokban az idelátogatók nem csak
a belváros házainak barokk homlokzatait csodálhatják meg, hanem betekintést nyernek az udvarokba, mi több, találkozhatnak az ott lakókkal. Ők ugyanis a házigazdái az eseményeknek, ők adják a programokat, kínálják saját készítésű ételekkel a betérőket.

Van közöttük festőművész, kőfaragó, közgazdász, nyelvtanár, művészeti író, restaurátor, galériás. Egy közös van bennük: ők mind szentendrei arcok, olyanok, akiket jól ismernek az itt élők, olyanok, akik mindig készek önzetlenül tenni a városukért. Most éppen szélesre tárják kapuikat, vendégségbe hívják Önöket, töltsenek el néhány órát egy vendégszerető szentendrei polgár otthonában!"

Szentendre belváros, 2018. augusztus 24-26. 

Részletes program

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére