Jelenlegi hely

Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Cím: 1042 Budapest, István út 17-19.
Tel.: 369-44-85
E-mail: ujpestizenede@startadsl.hu
Web: www.zenede.eu
 

Az Erkel Gyula Zeneiskola jogelődje az 1891-ben alapított "Újpesti Zeneművelő Egyesület (Conservatorium)".
Korabeli feljegyzéseken az alapító tagok között Erkel Gyula, Melles Béla, Szikla Adolf és gróf Zichy Gyula nevét olvashatjuk.
Az alakuló közgyűlésen Erkel Gyulát – Erkel Ferenc fiát, korának elismert karmesterét – választották igazgatónak.
1891-ben a zeneoktatás öt tanszakon – zongora, hegedű, gordonka, magánének, cimbalom – kezdődött, helyileg az István tér 9-es számú házban, egy háromszobás lakásban. Az intézménynek ekkor 72 tanulója volt. 
1922-ben költözött az iskola az István tér 21-es számú házba. Ez a tanulói és tanári létszám, a szakok számának növekedése a tárgyi feltételek (tantermek, hangszerállomány) fejlesztését, bővítését is jelentette.
A háborús időszakoktól eltekintve az intézmény folyamatosan működött. A politikai és ezt követő gazdasági válságot a tanulói létszám alakulása híven tükrözte.
Az Újpesti Zeneművelő Egyesület évkönyvei őrzik egy-egy évfolyam kiemelkedőbb eseményeit, tanári tanulói névsorát, a Zeneiskola költségvetését. Az iskola működését, fenntartását kezdetben tagdíjakból, községi szubvencióból, az alapító tagok adományaiból, tandíjakból biztosították. A tandíj évi 150-200 pengő körül volt, de a tehetségesebb, szegényebb családból származó diákok tandíjkedvezményt illetve tandíjmentességet kaptak. A kor híresebb művészei hangversenyeik bevételével is támogatták a Zeneiskolát, így válhatott az intézmény Újpest zenei életének központjává.
A korabeli újságcikkek „Felejthetetlen emlék"-ként adtak hírt, azokról a zenei estékről, melyeken

1905-ben Bartók Béla

1911-ben Székelyhidi Ferenc

1914-ben Sándor Erzsi, Szendi Árpád

1921-ben Bartók Béla

1928-ban Dohnányi Ernő ( két alkalommal)

1930-ban ismét Dohnányi Ernő és a Melles Vonósnégyes lépett fel.


1991-ben ünnepelte a Zeneiskola fennállásának 100. évfordulóját. Az ünnepségsorozat keretében sor került az intézmény első igazgatója, Erkel Gyula nevének felvételére és a névadó márványtáblájának felavatására.
Az elmúlt években klasszikus, jazz és népzene tagozaton történt az oktatás. 

2012-ben az önkormányzat átköltöztette az intézményt az Újpesti Művelődési Központ Ifjúsági házának 2. és 3. emeletére az István út 17-19. szám alá. Azóta itt található a zeneiskola székhelye. Tanáraink a székhelyen kívül a kerület 14 iskolájában (mint az intézmény telephelyei) tanítanak.

Az Erkel Gyula Zeneiskola a IV. kerület zenei életének centruma. Több mint egy évszázada tölti be azt a szerepet, amelyet elődeink alapszabályokban határoztak meg "az Egyesület működésének célja és feladatai" címmel.

Forrás: www.zenede.eu


A Budapestimami 2012 őszi "A mi iskolánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.

Hozzászólások

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére