Jelenlegi hely

Bükköny Óvoda

 
Cím: 1116 Budapest, Bükköny u. 9., Derzsi u. 54. (telephely)
Telefon: +361 208-1693 (Bükköny utca), +361 208-2299 (Derzsi utca)

Óvodánk Albertfalván található. A hétcsoportos Bükköny utcai, és a kétcsoportos Derzsi utcai épület a környező lakótelepi, illetve kertes házas környezetből fogadja a gyermekeket.

Óvodásainkat felújított, tiszta csoportszobákkal és tágas udvarral, kerttel várjuk.
 
Minden csoportszobánknak más-más arculata van. A berendezés és a játékeszközök zömmel természetes anyagból készültek. A Bükköny utcában a jól felszerelt tornatermünk lehetővé teszi, hogy a mozgásfejlesztésre igazán nagy hangsúlyt fektessünk, s ide délelőtt és délután is bejuthassanak a gyermekek. Az óvodaudvar mindkét épületünkben megfelelő méretű, javarészt füves terület, amely szintén alkalmas a gyermekek mozgásigényének kielégítésére. A betonozott területen kerékpározhatnak, rollerezhetnek óvodásaink.
 
A játék, mint személyiségfejlesztő örömforrás nevelési céljaink elérésének legfőbb, leghatékonyabb eszköze. Óvodai életünket úgy szervezzük, hogy gyermekeink sokat és szabadon játsszanak, minden nap hallgassanak mesét, verset, zenét, rendszeresen mozogjanak, lehetőségük nyíljon az alkotómunkára, tevékenyen ismerjék meg környezetüket. A mindennapi meséléssel, verseléssel, a ritmikus mozdulatokkal kísért mondókázással előkészítjük a hagyományos szótagoló olvasást, amely kizárólag a magyar nyelv sajátossága. Ezért szánunk kiemelt szerepet nevelési programunkban az anyanyelvi nevelésnek és a mozgásfejlesztésnek. Ezek nevelőmunkánkban szorosan összekapcsolódnak, mert „Aki jól mozog, tisztán beszél. És aki tisztán beszél, az erősen gondolkodik.” (Vekerdy Tamás) Az élő, emberi beszédet, éneket tartjuk a kisgyermekkor elsődleges nyelvének, feleslegesnek tartva óvodai életünkben a videó, TV használatát.
 
Feladatunknak tekintjük a kulturális értékek átadását, maradandó, igényes irodalmi és zenei anyagból válogatunk. Hiszünk abban, hogy a népmesén keresztül válik igazán értelmezhetővé a kisgyermek számára, hogy az embernek dolga, feladata van a világban, meg kell küzdenie a rosszal, törekednie kell a jóra.
 
Az egészséget alapvető értéknek tekintjük, gyermekeinket megismertetjük az egészséges életmód szokásaival. A gondozási teendők tapintatos, a gyermekek egyéni fejlődéséhez igazodó ellátásában nagy segítségünkre vannak szakképzett dajkáink. Közösségünk olyan pedagógusokból áll, akik kötelességüknek érzik szakmai tudásuk állandó fejlesztését, ismereteik bővítését.
 
Tapasztalataink megerősítenek bennünket abban, hogy helyi nevelési programunk segítségével gyermekeink az óvodáskor végére elérik az iskolai élet megkezdéséhez, a tanuláshoz szükséges fejlettségi szintet. A sokoldalú mozgásfejlesztés hatására harmonikusabban, összerendezettebben mozognak; az anyanyelvi játékokkal, mesével, verssel, dramatizálással, bábozással elérjük, hogy szókincsük gyarapodik, beszédkedvük, önbizalmuk nő.
 
Munkánk eredményességét az bizonyítja, hogy óvodásaink örömmel járnak óvodába, gyarapodnak tudásban, ügyességben; játékuk ötletes, fantáziadús; megtalálják helyüket a közösségben, s mindezt a szülők visszajelzése is megerősíti.
 
Forrás: http://bukkonyovi.ujbuda.hu/bemutatkozas
 

A Budapestimami 2012 őszi "A mi óvodánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke óvodájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére