Jelenlegi hely

Szegedi papucs és japán kimonó - Mesterségek Ünnepe a budai Várban

A Mesterségek Ünnepe nem csak táncos és zenés programjairól és a mesteremberek bemutatóiról híres, hanem a rendezvény alatt folyamatosan működő vásárról is, ahol a mesterek saját készítésű portékáikat árusítják a vendégeknek. Kihagyhatatlan családi fesztivál, ahol kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a számukra kedves mulatságot. 

Idén augusztus 17-20. között 33. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A Budavári Palotában szervezett, hajdani vásárok hangulatát idéző fesztivál az év várva várt családi rendezvénye. Az idei díszvendég Japán, a fesztivál kiemelt témája a lábbeli készítés lesz.

A Budavári Palota a kézművesek Kárpát-medencei ünnepévé változik ilyenkor. Közel ezer kézműves mesterrel, több száz fellépővel, egész napos színpadi programmal, mesterség-bemutatókkal és népi játszóházakkal várják a látogatókat. A több mint nyolcszáz magyar és százötven külföldi kézműves látványműhelyeiben a látogatók megismerkedhetnek a szakmák rejtelmeivel.

Itt úgy érezhetjük magukat, mintha kiszakadva a mindennapokból egy középkori forgatagba csöppentünk volna. Ahogy minden évben, úgy ezúttal is nem csak megcsodálni lehet egyedülálló népi kézműves örökségünket, de a közel száz látványműhelyben ki is próbálhatjuk a mesterségeket.

A 33. Mesterségek Ünnepe kiemelt témája sokak nagy kedvence: a lábbeli. Különösen nagy hangsúly kerül a szegedi papucsra, a ma reneszánszukat élő remekekhez kapcsolódóan kiállítások, divatbemutatók várják az érdeklődőket, elleshetik a cipész mesterek titkait és az is kiderül, hogy hogyan értelmezik újjá a hagyományos lábbeliket kortárs, magyar cipőtervezőink.

Bemutatkozik a világ legjobb cipésze megtisztelő címmel rendelkező mester is, akinek családja generációról generációra örökíti a szakma fortélyait. Műhelyükben a megrendelő lábára tökéletesen idomuló cipőket készítenek, amelyekhez általában borjúbőrt használnak, de a különlegesebb darabokhoz akár krokodil-, lazac-, cápa-, rája-, strucc, vagy angolnabőrt is alkalmaznak. Érkeznek cipőkészítők Izlandról és Spanyolországból is. A Törökországból érkező mester műhelyében a Harry Potter filmek lábbelijeit csodálhatják meg az érdeklődők.

A Japán és Magyarország között 150 éve létesített diplomácia kapcsolat évfordulója alkalmából 2019-ben a Mesterségek Ünnepének díszvendége Japán lesz. A japán mesterek segítségével megismerkedhetnek a kimonókkal, a legyezőkkel, a japán lábbelikkel, a kerámiákkal, a furosiki batyuval, a kokesi babával és még sok más érdekességgel. A látogatók maguk is megtanulhatnak japán ecsettel írni, papírt hajtogatni, vagy akár japánosan friss virágcsokrot rendezni, de meg is kóstolhatják a japán ételeket és italokat.

Emellett a japán kultúra legemblematikusabb hangszerével, a taikóval, japán dobbal is megismerkedhetnek a látogatók. A fesztiválon kitárul egy egzotikus, ismeretlen, távoli világ, melytől biztosan gazdagabbak lesznek mindannyian.

Különlegesség, hogy első alkalommal nyitják meg a folk-kocsmát folk karaokéval, mesemondókkal, énektanítással és táncházzal. A rendezvényen kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek majd utánozhatatlan vásári hangulatot. Kiállításon mutatkoznak be az UNESCO Szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő közösségek: a matyók, a mohácsi busók és az idén a listára felkerült kékfestő műhelyek is.

A színpadokon a négy nap során fellépnek hazánk legkiválóbb népzenészei, énekesei, mesemondói, néptáncosai. Ott lesz többek között Lajkó Félix legújabb, nagyzenekari koncertjével, Bársony Bálint egy egészen különleges zenei csemegével a Magyar Rhapsody Projecttel, Szalonna és Bandája, a Kerekes Band, Chris Potter világhírű amerikai szaxofonos és a Dresch Quartett egy közös koncerttel valamint a Fitos Dezső társulat.

Augusztus 17-én vendégünk lesz, az Úton van a Czifra Központ projekt, amelynek keretében bemutatkozik a Romani Design, fellépnek Sárközi Lajos és zenekara valamint a Snétberger Alapítvány ösztöndíjasai.

Számtalan színpadi produkció, ezerféle módon szórakoztatja ebben az évben is a nagyérdemű közönséget. Ismert és ünnepelt előadókkal és figyelemre méltó és felcsigázó új fellépőkkel találkozhat a látogató a Mesterségek Ünnepén.

Gyermekprogramok, játékok

A fesztivál látogatói igazi örömünnepre, felejthetetlen játékélményre számíthatnak idén is!

Budapesti Történeti Múzeum kertje

A Játék-Alkotó-Téren idén is vár mindenkit a történelmi vizuális játéksziget, a  MintaKINCStár, ahol többek között memória játékokkal, mátrixokkal, óriás dominóval lehet játszani, de újdonságként japán játékok is kipróbálhatók, mint a Sodoku japán hímzés mintákkal a Lottó, lépegetős és kirakós játékok valamint a játszóudvar régi ügyességi játékai.

A Hagyományok Háza közreműködésével Mesesarok, Játszósarok, kézműves programok látogatható.  A Tekergőtéren izgalmas asztali ügyességi fajátékok, – a tiki-taki, trükkös labirintus, billegtető, furfangos gurítós – szórakoztatják a gyermekeket.  

Újvilágkert

A Bihari Népm űvészeti Egyesület „Bihari góréjában” a nagymamáink játékait lehet kipróbálni, olyanokat, mint a rongybaba, rongylabda, kóró állatkák, csutka pólyás, újdonság lesz a bihari szűrszabó és szűrrátétes műhelye. Környei Alice varázslatos népi babajátszója a legkisebbeket és szüleiket várja együtténeklésre és mondókázásra.

Keleti Felvezető sétány

Édesanyák és lányaik az Apáról-Fiúra Népművészeti Egyesülettel az „Anya-lánya”műhelyben együtt próbálhatják ki a szövést, hímzést, babakészítés folyamatait.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére