Jelenlegi hely

Család És Karrier? - Folytatódik az előadás-sorozat

Hiteles emberek, ismert szakértők, hasznos tudás, izgalmas témák.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2012-ben indította el népszerű párkapcsolati előadássorozatát "Család és Karrier?" címmel.

Azóta minden év tavaszán és őszén megszervezik ezt az eseményt többek között olyan neves előadókkal, mint Bagdy Emőke, Pál Ferenc, Mihalec Gábor, Almásy Kitti, Böjte Csaba, Kozma-Vízkeleti Dániel, Belső Nóra vagy Purebl György.

Az előadásokon párválasztási, párkapcsolati témákat járnak körbe és kiemelten foglalkoznak a gyermekvállalás/karrierépítés összeegyeztethetőségének kérdésével. 

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy a tervezett gyermekek megszülessenek hazánkban.
Skrabksi Fruzsinával, a Mozgalom vezetőjével készült interjúnk ITT olvasható.

Októbertől új előadások

Ősztől folytatódik a sorozat, az első előadásra október 15-én kerül sor. 

A beszélgetések 18 órától kezdődnek.
Helyszín: Semmelweis Egyetem, Budapest 1089, Nagyvárad tér 4.

Őszi programok

2018. október 15.
18:00 Családbarát program - Szülőként hatékonyan a munkahelyen
          A beszélgetés résztvevői: Marton Éva, Győri Márta és Révész Bálint
          Moderátor: Ujvári Enikő
19:20 Dr. Papp Miklós: Házas életstílus  

2018. november 05.
18:00 Férfi és nő szerepe ma a családban
          A beszélgetés résztvevői: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
          Moderátor: Keresztes Ilona
19:20 Orvos Tóth Noémi​: Családi minták hatása párkapcsolatainkra

2018. november 19.
18:00 Dr. Mihalec Gábor​: Szeresd magadat is! - Érzelmileg egészséges emberek egy dinamikus kapcsolatban
19:20 Dr. Császár-Nagy Noémi​: Apaseb párkapcsolati összefüggései

2018. december 03.
18:00 Felkérés alatt
19:20 Dr. Pilling János: Vágytakaró. Szexualitás a házasságban

Regisztráció az előadásokra

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz Azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére