Jelenlegi hely

Receptre írnám fel!

Amikor befejeztem az aktív munkát, kezdtem keresni, mi az a valami, amit én a felszabadult időmben tenni tudok.

És akkor

– mint a mesében – elém pottyant az Óbudai Otthon Segítünk Alapítvány.

Néhány éven keresztül - az unokám születéséig - itt a kerületben, mint koordinátor tevékenykedtem. Bele kóstolva, elsősorban a helyi, aztán az országos, sőt a nemzetközi önkéntes világba, nagyon sok kedves, szív melengető élményben volt részem. Sok jó, egészséges lelkületű embert ismertem meg, és az ezen emberek által alkotott közösség semmihez nem hasonlítható megtartó erőjét.

Receptre írnám fel az önkéntességet az akár okkal, akár ok nélkül elégedetlen, szomorkodó emberek számára! Segíteni önmagában is jó dolog, de családokat segíteni, hát az a „legek leg”-je. Mert mi is a család? Jó esetben biztonságot, melegséget, derűt adó közeg, amire leginkább a legkisebbeknek, a gyerekeknek van szüksége. Nagyon fontos cél, hogy minél több olyan család legyen, amely a rá váró feladatokat – még ha külső segítség igénybevételével is - saját otthonában, saját közösségen belül tudja megoldani.

Ha „csak” annyit teszünk, hogy .... a négy gyerekes mama szusszanni tud egyet....., vagy az elsőszülött kisgyerek anyukáját megnyugtatjuk, hogy menni fog a dolog.... , vagy amikor a hármas ikrek után az anya mellett az önkéntes is szalad a játszóterén.... , vagy amikor a beteg gyereket az édesanya nyugodtan tudja tornáztatni, mert a nagyobbakkal megírjuk a leckét, ... vagy ...., - akkor bizonyára megtettük azt a valamit, amivel hozzájárulhatunk a biztonságot, nyugalmat adó családi közeg megteremtéséhez.

És mindeközben egyértelműen meg lehet tapasztalni, hogy a mondás, miszerint jobb adni, mint kapni - nem jól hangzó üres szólam, hanem maga a valóság. Ha valaki kételkedik ebben – javaslom – próbálja ki.

Részlet: "Az Otthon Segítünk Alapítvány színes világa  – az első 15 év" című kiadványból                                  

Tarján Klári: „Mindent senki nem tud megtenni, de VALAMIT mindenki tud tenni.”

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Mely napokon kapjuk kézhez a családi pótlékot? A hivatalos folyósítási dátumok és a családi pótlék összege 2021-ben.
Mindenki hazudik – Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

Mindenki hazudik – Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

A „Mindenki hazudik” című könyv szerzője szerint a Google-kereséseink sokkal reálisabb képet mutatnak rólunk, mint például a közösségi oldalakon megjelent posztjaink, hiszen itt olyan dolgokat is megvallunk, amiket különben sehol, senkinek máshol. Tudtad, hogy az algoritmusok jobban ismernek téged, mint te magadat?                                 
3 módszer, amivel kordában tarthatod a szülői szorongást

3 módszer, amivel kordában tarthatod a szülői szorongást

Jó, kimondom: kifejezetten szorongó alkat vagyok. Ha éppen nincs semmi különösebb, amin lehet aggódni, akkor biztos lehet benne mindenki, hogy pár órán belül találok valamit, amin a családommal együtt tudunk forgolódni. Mióta gyerekeim vannak, bevallom őszintén, nincs is túl nehéz dolgom. Anyaként mi mást is lehet csinálni, mint lépten-nyomon valami miatt aggódni? :)
Indul a 2021-es lakásfelújítási támogatás programja. Bele mersz vágni?

Indul a 2021-es lakásfelújítási támogatás programja. Bele mersz vágni?

Újdonság az államilag támogatot lakásfelújítás, nem csoda, ha rengeteg a kérdés. Körbejártuk a témát, ki, hogyan és mikor jogosult az igénylésre. Elő a számológépet, laptopot, papírt, és indulhat a tervezgetés!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére