A történet
A Pixar filmje, az Agymanók zseniális leleményességgel mutatja be a belső érzelemvilágot, ebből még a gyerekek is megérthetik, hogyan működünk mi, emberek, az érzelmek hogyan befolyásolják hangulatainkat, végső soron pedig a személyiségünk alakulását. Történetünk főhőse, a kiskamasz Riley megszokott kisvárosi életét éli a szüleivel Minnesotában, mindene a jéghoki és persze, mint a lányoknak általában, neki is van egy testi-lelki jó barátnője, akivel bármit megoszthat. Ezt a családi idillt fenekestül felforgatja, hogy édesapja új állása miatt San Franciscóba kell költözniük, kertvárosi nyugalmukat pedig nagyvárosi zizzent életmódra cserélik. Egy ilyen élethelyzetbeli változás önmagában is megviseli az ember lányát, de ha ennek tetejében még beköszönt a kamaszkor, a hormonjai is felbolydulnak, akkor a fejhadiszálláson mindenképpen eluralkodik a pánik és a káosz.
Riley fejében ugyanis ott csücsül öt nagyon helyes kis agymanó, akik az alapérzelmeket testesítik meg. Derű, Majré, Bánat, Düh és Undor általában mindent kézben tartanak, és hősiesen levezénylik Riley mindennapi életét, de ez a költözés rendesen összekuszálja az addig olajozottan működő fejhadiszállás működését. Bánat mindenbe beleüti az orrát és megváltoztatja a főemlékeket, Majré kibővíti a félnivalók listáját, Düh mindenen puffog, Undor pedig, nos, ő egyszerűen csak Undor. Derű, akinek Riley pozitív alapbeállítódását köszönheti, képtelen megfékezni a többi elszabadult érzelmet, míg végül egy szerencsétlen baleset folytán Bánattal együtt a hosszú távú memória útvesztőjében reked, ahol találkozik Riley rég nem látott képzeletbeli barátjával, valamint az emléktakarítókkal is. Nincs könnyű dolga, ha vissza akar térni a fejhadiszállásra, mert közben Riley személyiségszigetei (Család, Őszinteség, Dilibogyó, Barátság) folyamatosan összeomlanak, Derűék fogságba esnek a tudatalattiban és az emlékek temetőjében, Rileynak pedig nagy szüksége lenne némi pozitív gondolkodásmódra, amit a többi agymanó képtelen megadni neki.
Érzelmekről érthetően
Neurotranszmitter, ingerületátvivő anyag, idegpálya, rövid és hosszú távú memória? Mennyivel egyszerűbb az alapérzelmeket kis manókként elképzelni, akik mind azért vannak, hogy megkönnyítsék az életünket és egymással együttműködve alakítsák véleményünket, viselkedésünket, végső soron pedig a személyiségünket, az emlékeket pedig kis színes golyókként, amiket a nap végén polcrendszerekbe táraznak be, és ezekből az éppen ügyeletes agymanó generálja az álmokat. A feleslegessé vált emlékeket pedig beszippantják a takarítók és mennek a süllyesztőbe.
A Pixar mesefilmje rámutat arra, hogy a nagy egészben minden érzelemnek helye van, mindegyikre ugyanolyan nagy szükség van, s ha valamelyiket megpróbáljuk eltemetni, akkor az hatalmas energiát emészt fel, és hatásukat a süllyesztőből is ki fogják fejteni. Minden élethelyzetben más-más érzelem a hasznos, egyikük sem felesleges vagy pótolható.
Folytatás a Képmás magazin honlapján!
Szerzők: Németh Zsófia, Szőnyi Lídia
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges