Jelenlegi hely

Te miért dolgozol? Terézanyu Pályázat 2015

Az idei évben rekordmennyiségű, 521 pályamű érkezett a díj ötletadója, Rácz Zsuzsa írónő, és támogatója, a Richter felhívására. Az idei téma – a Dolgozó nő – olyan színvonalas pályaműveket vonzott, hogy a zsűrinek a megszokottnál is nehezebb dolga volt a tizenöt díj odaítélésében.

Jeles Zoltánné Pálfi Zsuzsanna: Az Őrző

Már tíz perce az előszobában vagyunk.

A cipő felvételével nincs nagy gond, kicsit támaszkodva, meg-megbillenve, de egyedül húzza fel. Na jó, nem fűzőst, tépőzárast. A sapkánál megkeresi az össze-varrást,

– ez az -, mondja, és egy gyors mozdulattal a fejébe csapja. Igazít egy kicsit az elején, mélyen a homlokába húzza.

Sál a legegyszerűbb művelet, de a kabáttal megszenved. Először a jobb kezét dugja az ujjába, aztán az egész kabátot magára tekeri, jobb kézzel elől átnyúlva, tartja a sarkát, amíg a bal karját ide-oda evickélve meg nem találja a bejáratot a kabát bal ujjába.

Ebben sem engedi, hogy segítsek.

„Egyedül kell”- mondja és szavainak nyomatékot adva hátrább is lép egyet.

A cipzár felhúzásának kétszer ugrik neki, de amikor sikerül, nagyot sóhajtva néz rám.

Na kész –, mondja -, és boldogan és elindult a kijárat felé.

A teraszról magához veszi a háromkerekű, dupla csengővel ellátott kis biciklijét, és elindul levegőzni, a kibetonozott járdán.

Ő a kis unokám, 5 éves.

……….

Már tíz perce az előszobában vagyunk.

A cipő felvételével nincs nagy gond, kicsit támaszkodva, meg-megbillenve, de egyedül húzza fel. Na jó, nem fűzőst, tépőzárast. A sapkánál megkeresi az össze-varrást,

– ez az -, mondja, és egy gyors mozdulattal a fejébe csapja. Igazított egy kicsit az elején, mélyen a homlokába húzza.

Sál a legegyszerűbb művelet, de a kabáttal megszenved. Először a jobb kezét dugja az ujjába, aztán az egész kabátot magára tekeri jobb kézzel elől átnyúlva,  tartja  a sarkát, amíg a bal karját ide-oda evickélve meg nem találja a bejáratot a kabát bal ujjába.

Ebben sem engedi, hogy segítsek.

„Egyedül kell” – mondja és szavainak nyomatékot adva hátrább is lép egyet.

A cipzár felhúzásának kétszer ugrik neki, de amikor sikerült, nagyot sóhajtva néz rám.

Na kész, – mondja -, és boldogan és elindult a kijárat felé.

A teraszról magához veszi a háromágú, csúszásgátlóval ellátott görbe botját, és elindul levegőzni a kibetonozott járdán.

Ő az édesanyám, 84 éves.

Vissza akarok menni a lakásba, sütni, főzni, vasalni, mosogatni, porszívózni, hajat festeni, körmöt lakkozni, csekket kitölteni, süteményt sütni, zoknit varrni, verset olvasni, könyvet írni, de meglátom, hogy megbillen a háromkerekű, és a görbe bot elé egy nagyobb darab gally kerül.

Lelépek utánuk a teraszról.

Nem hagyhatom Őket magukra.

Én vagyok az Őrző, 60 éves.

Mikor is kezdődött?

Már 7 évesen én vigyáztam az öcsémre, később én vittem, s hoztam iskolából.

A 6 év korkülönbség egy egész életen át tartó „Őrző” szereppel jár.

A felnőttkori munkanélkülisége, a súlyos betegsége mind testvéri asszisztálást igényelt.

Munkába állásom 18 évesen a család anyagi támogatása miatt történt, és nem azért, hogy majd részese legyek a „Nők 40” programnak. Házasságom kezdeti szakaszában – a főállásom mellett -, a férjem vállalkozását építettem, majd háttérmunkát végeztem lányom és fiam egyetemi végzettségének megszerzésében.

Édesapám halálakor 32 évesen nyakamba szakadt édesanyám anyagi és egészségügyi gondoskodása, mely a mai napig tart.

Közben végeztem számtalan munkámmal kapcsolatos tanfolyamot, lettem a szakmai társaság elnöke, társadalmi munkában én is szerveztem munkahelyi továbbképzéseket, és mindezek elismeréseként kaptam    kitüntetéseket.

47 évesen –, gyermekeim felsőfokú végzettségének megszerzése után – iratkoztam be a Főiskolára, és 53 évesen, egy éppen befejezett építkezés után, „kétunokás” nagymamaként államvizsgáztam az Egyetemen.

Mindez hogy fért bele a nap 24 órájába? Számomra is nagy talány.

Talán, mert „senki nem mondta, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam” –, és minden percét élveztem.

Azért egy kérdés nem hagy nyugodni:

Ki vigyáz az Őrzőkre?

 

forrás: terézanyu.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Mely napokon kapjuk kézhez a családi pótlékot? A hivatalos folyósítási dátumok és a családi pótlék összege 2021-ben.
Mindenki hazudik – Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

Mindenki hazudik – Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

A „Mindenki hazudik” című könyv szerzője szerint a Google-kereséseink sokkal reálisabb képet mutatnak rólunk, mint például a közösségi oldalakon megjelent posztjaink, hiszen itt olyan dolgokat is megvallunk, amiket különben sehol, senkinek máshol. Tudtad, hogy az algoritmusok jobban ismernek téged, mint te magadat?                                 
3 módszer, amivel kordában tarthatod a szülői szorongást

3 módszer, amivel kordában tarthatod a szülői szorongást

Jó, kimondom: kifejezetten szorongó alkat vagyok. Ha éppen nincs semmi különösebb, amin lehet aggódni, akkor biztos lehet benne mindenki, hogy pár órán belül találok valamit, amin a családommal együtt tudunk forgolódni. Mióta gyerekeim vannak, bevallom őszintén, nincs is túl nehéz dolgom. Anyaként mi mást is lehet csinálni, mint lépten-nyomon valami miatt aggódni? :)
Indul a 2021-es lakásfelújítási támogatás programja. Bele mersz vágni?

Indul a 2021-es lakásfelújítási támogatás programja. Bele mersz vágni?

Újdonság az államilag támogatot lakásfelújítás, nem csoda, ha rengeteg a kérdés. Körbejártuk a témát, ki, hogyan és mikor jogosult az igénylésre. Elő a számológépet, laptopot, papírt, és indulhat a tervezgetés!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére