Jelenlegi hely

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (5.)

A feltétlen anyai szeretet és elfogadás nem magától értetődő, hiányáról beszélni nagy bátorságot kíván. Felnőtt a nők egy új generációja, amely különböző szerepeiben, társként, anyaként, dolgozó nőként olyan tudatossággal alakítja a sorsát, amelyre az elmúlt évtizedekben alig volt példa.

Az idén negyedik alkalommal meghirdetett Terézanyu pályázaton közel 400 nő osztotta meg személyes történeteit az anya-lánya kapcsolat színéről és fonákjáról. A díjazott és kiemelt pályázatokban a szigorú és érzelmeiket elfojtó anyák, a boldogtalan mártírok, a szenvedélybetegek vagy a családon belüli erőszak elkövetői és áldozatai éppúgy megjelennek, mint az ugyancsak sokat megélt, de ma már harmonikus kapcsolatokban élők.

A pályázatra beküldött legjobb írásokat nálunk is elolvashatjátok hétről - hétre!

Az idén először díjazott Csendtörő kategóriában a családon belüli erőszak leginkább szégyellt és elhallgatott formája, a szexuális zaklatás jelenik meg Kvasz Éva nyertes írásában.

A különdíjjal jutalmazott írás felolvasása az alábbi videón megtekinthető:

Kvasz Éva: Anya és én

200 km-re élünk egymástól, és ez nem véletlen. 19 évesen szó szerint menekültem otthonról, meg sem álltam a fővárosig, és már akkor tudtam, hogy soha nem leszek olyan a gyerekeimmel, mint amilyen velem volt az Anyukám. És nem is lettem, pedig külsőre, ha akarnánk, sem tudnánk letagadni a másikat, hiszen nagyon hasonlítunk egymásra.

10 éves koromig hittem, hogy tökéletes Anyukám van, akkor azonban minden megváltozott. Az addig kedves, figyelmes, szerető, odaadó, gondoskodó Anyából hirtelen egy csak magával foglalkozó, a boldogságot hajszoló, megszállottan társfüggő nő lett. Köszönhető ez annak, hogy akkor váltak el a szüleim, Anyával új lakásba költöztünk, és összejött az egyik munkatársával, akit én a megismerkedésünk első pillanatától utáltam. Később kiderült, nem véletlenül. Nagyon rövid időn belül a pasi már velünk lakott, attól kezdve pedig Anyut már nem érdekelték az esti beszélgetések, a közös főzések, az összebújások, a mesélések. Szinte csak és kizárólag a pasival és önmagával foglalkozott, és ez egészen addig így ment, amíg fel nem nyitottuk a szemét. A férfi, amint elkezdtem nőiesedni, egyre többet foglalkozott velem: egy-egy „véletlen” érintés illetlen helyen, akkor jött fogat mosni, amikor zuhanyoztam, segíteni akart megmosakodni vagy azt akarta, hogy én mosdassam meg őt. Undorodtam tőle. Hogy Anyu nem vette észre vagy nem akarta észrevenni, nem tudom, de egészen odáig fajult a dolog, amíg egy éjszaka arra ébredtem, hogy a pasi mellettem fekszik, és rángatja le a pizsamanadrágomat. Szerencsére a kiabálásomra felébredt a testvérem, így semmi testi kárt nem tehetett bennem. Másnap reggel Anyának elmeséltem az egészet az érintésektől kezdve, a fürdőszobába mászkálásokon át, az éjszakai eseményekig, aki kételkedett a szavaimban. Azt mondta, rosszul látom a dolgokat, mert elvakít a pasi iránt érzett gyűlölet. Csak akkor hitte el, amikor a tesóm is elmesélte neki a történteket. Azt hittem, belehalok a fájdalomba, amit akkor éreztem. Ordítani tudtam volna vele, hogy MIÉRT NEM HISZEL NEKEM? Ettől kezdve szinte semmit nem beszéltem meg vele, mert attól tartottam, hogy nem figyelne rám, nem érdekelné a mondanivalóm, nem hinne nekem. A pasi elment tőlünk, de néhány hónap szünet után új férfi került képbe. Őt már elfogadtam, megkedveltem. Anya hozzáment feleségül, született egy féltestvérem, ami csak még tovább tágította a köztünk lévő szakadékot. 15 éves voltam ekkor. Mindennél nagyobb szükségem lett volna egy türelmes, figyelmes, odaadó Anyára, de ő nem ilyen volt. Szinte kizárólag a kistesóm és a férje érdekelte. Ha hozzám szólt, vagy kiabált valamiért, vagy követelt valamit. Ráadásul az „új apukám” nem volt képes alkalmazkodni hozzánk. Gyakran levegőnek nézett, emellett mindenben korlátozott volna, kritizálta a barátaimat, az öltözködésemet, az olvasás-mániámat. Ennek az Anyukám által tanúsított nemtörődöm, mégis mindenben korlátozó viselkedésnek lett eredménye az anorexia. Ezzel próbáltam magamra felhívni a figyelmet, természetesen sikertelenül. Érettségi után orvosi egyetemre készültem volna, de Anyukám nem támogatott, nem hitt bennem, inkább azt kérte, hogy dolgozzak. Úgy is tettem, de utáltam magam azért, mert nem azt teszem, amit valóban szeretnék. Összespóroltam némi pénzt, ami elegendő volt ahhoz, hogy elköltözzek otthonról. Egy barátnőmmel költöztem Budapestre, ahol szinte azonnal találtam munkát. Anyukám sírva kérte, hogy maradjak otthon, mert nagyon aggódik értem, félt engem, nem akar nekem rosszat, de akkor már késő volt. Csalódtam benne, és úgy éreztem, ha még egyszer nem áll mellém a férjével szemben, azt már nem bírom ki, ezért elmenekültem otthonról. És milyen jól tettem! Attól kezdve, hogy eljöttem onnan, minden sokkal jobb lett. A költözésemkor kaptam életem első mobiltelefonját, amit Anya vett nekem, és attól kezdve ismét beszélgettünk. Igaz, hogy többnyire telefonon, de újra meghallgatott, figyelt rám, érdekelte, mi van velem. Örült, amikor hazalátogattam, jött hozzám, ha ideje engedte. Kezdtem érezni, hogy büszke rám, szeret engem, törődik velem. Az igazi áttörés 5 évvel ezelőtt következett be, amikor megszületett az első gyermekem, az ő első unokája. Még több mint 4 hét volt a kiírt időpontig, de levált a méhlepény és mindkettőnk élete veszélyben forgott. Amikor a férjem felhívta Anyát, hogy azonnali műtétre van szükség, hanyatt-homlok rohant hozzánk. Nem érdekelte sem az üzlete, sem a férje, csak és kizárólag értünk aggódott, velünk foglalkozott. Hihetetlen, hogy egy ilyen szomorú esemény kellett ahhoz, hogy ismét közel kerüljünk egymáshoz, de boldog vagyok, hogy sikerült. A múltban történtekről nem beszélünk, nem tudom, valaha megtesszük-e, de jelenleg ez nem is foglalkoztat, hiszen újra meghallgat, elfogadja a gyerekekkel kapcsolatos kéréseimet, jön, ha úgy érzi, szükség van rá, vigyáz az unokáira, figyel ránk. Örülök, hogy majdnem olyan közel vagyok Anyához, mint 10 éves korom előtt, várom a telefonbeszélgetéseket, a találkozásokat, és büszkén mondom el, hogy ő az én Anyukám!

Nézd meg a Csendtörő-különdíjassal készített interjút!

Jövő héten folytatjuk!

Ha nem várnál addig: látogass el máris Terézanyuhoz!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Láthatatlan maszkjaink – 13 kedvenc idézetünk az álarcokról

Láthatatlan maszkjaink – 15 kedvenc idézetünk az álarcokról

„Az álarcok változnak, de a komédiás ugyanaz marad.” – Gondolatok a mindennapi maszkjainkról.
Nyegle gyerekből sportos ifjú? Beszélgetés a Z módszer oktatójával

Nyegle gyerekből sportos ifjú? Beszélgetés a Z módszer oktatójával

Szülőként előbb-utóbb sokan szembesülünk gyermekeink civilizációs életből fakadó problémáival. Abban is biztosan egyetértünk, hogy mindannyian testiekben is teljes életet élő embereket szeretnénk nevelni, s ehhez bizony elengedhetetlen a test jóllétével való foglalkozás már kicsi kortól. Hogyan induljunk neki, hogyan motiválhatunk egy kisgyereket?
Programajánló a Magyar kultúra napjára. Mit csinálsz január 22-én?

Programajánló a Magyar kultúra napjára. Mit csinálsz január 22-én?

Gondolnád, hogy 26 éve minden január 22-én megünnepeljük a Himnusz születésnapját?  A Magyar Kultúra napjának hívják, évről évre egyre több helyen és izgalmasabb programokkal emlékezve meg erre a mindnyájunknak fontos születésnapról.
Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Mely napokon kapjuk kézhez a családi pótlékot? A hivatalos folyósítási dátumok és a családi pótlék összege 2021-ben.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére