Jelenlegi hely

Zrínyi Miklós Gimnázium

Cím: 1108 Budapest, Mádi utca 173.
Tel.: 261-2594
E-mail: zmg@zmg.hu
Web: http://www.zmg.hu/

Iskolánkról

1986 őszétől működünk önálló intézményként Zrínyi Miklós Gimnázium néven, az intézmény első igazgatójának Ambrus Györgyöt nevezte ki a helyi tanács. Felszereltségünk igen gyér volt, az 1978-ban átadott épület és berendezése ekkorra már kezdett elhasználódni. A tantestület igyekezett valamilyen arculatot adni az iskolának, s 1988-tól folyamatosan különböző „specializációkat” indítottunk el, úgymint: informatika-számítástechnika, humán, majd később a közbiztonsági és az idegenforgalmi. Közben megéltünk egy rendszerváltást, s sok-sok reformot. Ezzel párhuzamosan - ahogy az akkoriban országosan is jellemző volt- próbáltunk szerkezetet váltani, de fenntartóink ezt nem támogatták. Többes számban kell fogalmazni, mert hosszas huzavona után a kerületi önkormányzat 1993-ban a fenntartói jogokat átadta a fővárosnak, s így azon néhány gimnázium lettünk Budapesten, akik nem kerületi fenntartásúak. Ettől az időponttól lettünk gazdaságilag önállóak. Az intézmény élére Nahalkáné Czédulás Margit került és igazgatóként mintegy tíz évig építette menedzselte az iskolát, egyre nagyobb elismertséget kiérdemelve. 1999-től engedélyezték számunkra, hogy érettségi utáni szakképzést folytassunk két területen: a számítástechnikai szoftver-üzemeltető és idegenforgalmi ügyintéző OKJ szakmákra készítettünk fel tanulókat. A szakképesítést elsősorban a nálunk érettségiző, de abban az évben tovább nem tanuló diákok szerezték meg. Így változott az iskolánk profilja, és neve is: Zrínyi Miklós Gimnázium. 2004-ben éltünk a kínálkozó lehetőséggel és elindítottuk angol nyelvi előkészítős osztályunkat, ahol egyértelmű célunk az emelt szintű érettségire való eredményes felkészítés. Itt a felvételi követelményeket némileg másképp alakítottuk ki, hogy az esélyegyenlőségi szempontok is érvényesüljenek. A felsőoktatási és a szakképzési rendszer változásai nem kedveztek az említett OKJ szakképző évfolyamok fennmaradásának, de gimnáziumunk (9-12 évf.) működése töretlen népszerűségnek örvend. Az ide jelentkező nyolcadikosok négy osztály, öt specializációja közül választhatnak, így iskolánkban összesen 510-530 diák tanul, 17 osztályban (a nyelvi előkészítősök öt éves képzésben vesznek részt). A tanári létszám 43 fő, az iskola szakos ellátottsága 100%-os. Az idők folyamán a fenntartó segítségével sikerült hangulatosabbá tenni az iskolai környezetet és javítani az eszközellátottságon, de továbbra is célunk az iskola modernizálása, illetve otthonosabbá tétele. Az elmúlt több, mint 25 év alatt sok mindenhez kellett igazodnunk a változó világban. Egy valamiben azonban mindig biztosak voltunk, hogy legfontosabb feladatunkat, a ránk bízott gyermekek nevelését, oktatását, érettségire való felkészítését csak gyermekközpontú, emberséges, demokratikus szellemű iskolában tudjuk elképzelni.

Forrás: http://www.zmg.hu/

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére