Jelenlegi hely

Rászedett ördög meseösvény a Hármashatár-hegyen

Gyertek el november 10-én vasárnap a Bailavidrum meseösvényre, a Hármashatár-hegy pompás őszi erdejébe! Vár a természet, mese, zene és sok játék! 

Mese Hetet egy csapásra

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szűcs. Ennek a szűcsnek annyi gyereke volt mint a rosta lika, még eggyel több..." A mostani meséből megtudhatjátok, miért gondolta magáról ez a szűcs, hogy ő "igen vitéz ember"! Ha nekiindultok a nagy kalandnak, bátor ifjak és csodaszép leányok, ti is kiállhatjátok azokat a próbákat, amiken a mesebeli szegény szűcs ment végig.

Szedjétek össze minden bátorságotokat, mert bizony ebben a mesében ördög-fajzatokkal, meg még az ördögkirállyal is találkozni fogtok. Mindeközben átélhetitek majd a "többet ésszel, mint erővel" szólás-mondás igazságát. A próbák jutalma, mint mindig, mazsola-lakoma és mesés, gondtalan élet!

Helyszín

 A regisztrációt autóval vagy tömegközlekedéssel a 11-es busz végállomásától 10 perc sétával éritek el. Ezúttal a meseösvény 1,5 kilométer hosszú lesz. Útközben bemászunk egy háborús bunkerbe (alias "Pokol", lásd a lenti képet), majd a mesébe építve megmásszuk a Homok-hegyet, aminek lábánál egy kincsesbányára lelünk majd.

Végül egy erdei tisztáson részesei leszünk egy vidám zenés-táncos mulatozásnak. Vissza a parkolóhoz egy rövidebb, 800 méteres út vezet majd. A legjobb álló-, akarom mondani menő-képességűek még megmászhatják az Árpád-kilátót is, mielőtt a Busz végállomásához visszaérnének. A mostani mesénket is ötéves kortól ajánljuk.

Mit érdemes tudni a meseösvényről?

  • Az egész programra szánjatok legalább három-négy órát!
  • A regisztrációkor csapatokra osztunk titeket (~10-12 gyermek felnőtt kísérőikkel) és kaptok egy csapatsorszámot.
  • Az ugyanarra az időpontra regisztrált családoknak (ez ~50 gyermek és a szüleik) elmondjuk a mesét.
  • Mesehallgatás után játékkal, szaladgálással, evés-ivással tölthetitek a várakozási időt.
  • Amikor csapatotok sorra kerül, elindultok az ösvényen a szalagozást és a nyilakat követve az erdőben.
  • A meseösvényen jelmezes, bábos meseepizódokat varázsolunk elétek, amelyekbe bevonjuk gyermekeiteket is.
  • Átélitek a mese örömét és próbatételeit, kacagva, vigadva, néha Anya szoknyája mögé bújva.
  • A képzelet szárnyán észrevétlenül magatok után hagytok megannyi mesemérföldet.
  • A végén jutalmatok: kipirult arc, élményekkel teli szív, zenés vigasság, meg egy marék mazsola.
  • Ha nem hiszitek, járjatok utána!

Mit hozzatok magatokkal?

  • Kényelmes ruhát, cipőt vagy bakancsot,
  • meleg kabátot, sapkát, kesztyűt, sálat,
  • piknikpokrócot,
  • ivóvizet, elemózsiát, gyümölcsöt,
  • egy zacskót a szemétnek, hogy levihessetek mindent a hegyről, amit magatokkal hoztatok,
  • esőűző kabátot és jó időt :-)!

Gyakran ismételt kérdések

Szeretnénk mindenképp együtt végigjárni a meseösvényt. Egy időpontra is regisztráltunk. Ez így elegendő?
Ha biztosan egy csoportba szeretnétek kerülni, akkor várjátok össze egymást és egyszerre érkezzetek a regisztrációs asztalhoz!

Babakocsival jöhetünk-e?
Mi a háti hordozót  javasoljuk inkább. Programjainkon erdei ösvényeken haladunk, amelyek legtöbbször nem alkalmasak babakocsi tolására.

Utolértük az előttünk járó csoportot. Mi legyen?
Ha ez két pont között történik, alkothattok egy nagyobb csapatot. Ha a következő mesehelyszínre értek hamarabb, sarkukra hágva, akkor kérlek, a tájfutóbójánál úgy várakozzatok, hogy ne lássátok az előző csapat játékát. Várjátok meg türelemmel, amíg továbbhaladnak. Így marad kerek az élmény mindkét csapat számára.

Útközben kiderül, hogy mi lassabban szeretnénk haladni, mint a csoportunk. Lehetséges?
Igen. Ez esetben szóljatok a csapatotok többi családjának, hogy ne várjanak, és nyugodtan maradjatok le. Le is ülhettek enni, inni, ha ehhez van kedvetek.  Ezután csatlakozhattok a következő csapatok bármelyikéhez.

Hogy jutunk vissza a parkolóhoz?
Ha ez nem egyértelmű, a zöld nyilakkal jelezzük a visszautat.

Lebetegedett valaki a családból, ezért nem tudunk jönni. Mit tegyünk? 
Amennyiben lezártuk a jelentkezést egy-két időpontra, kérünk, az esemény Facebook-csoportjában ajánljátok fel a helyeteket másnak.

Részvételi díj és regisztráció

Várunk szeretettel gyermekeiddel és barátaiddal együtt! Ha sikeresen regisztrálsz, a google küld majd egy automatikus üzenetet erről az elsődlegesen megadott címedre. Ezek után az esemény előtti pénteken mi is küldünk majd egy részletes levelet minden regisztráltnak. 

Programunkra a 4 év feletti gyermekeknek és a felnőtteknek is egységesen 1500 forint a belépő. A 4 év alattiak részére ingyenes. Szeretnénk, hogy bárki megismerkedhessen mesés programunkkal, ezért, ha úgy érzitek, hogy nálatok ennek anyagi akadályai lennének, kérlek, írjatok nekünk! Biztosan találunk megoldást.

Regisztráció

2019. november 10., vasárnap
Hármashatár-hegy

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére