Jelenlegi hely

Palya Bea és Juronics Tamás is gyermekeknek mesél

Hogyan lesz valakinek az orgona, az opera vagy a kortárs tánc a szenvedélye? A Müpa 2016 októberében induló Szenvedélyem című sorozatában ismert előadók vallanak művészetükről. Az élő zenével kísért matiné mellett más újdonságokat is tartogat a 2016/17-es évad a legkisebbek számára. 

Az általános iskolások Zenés tízórain ismerkedhetnek a különböző műfajokkal, vasárnap délelőttönként pedig továbbra is a gyerekek veszik birtokba az épület tereit.

Egykor Amerikából érkezett Magyarországra Danny Bain, aki szeptember 10-én, az új évad első gyerekeknek szóló előadásán egy különleges hangú ghánai hangszerrel, a balafonnal és egy afrikai népmesével egyből a szavannák világába röpíti hallgatóságát. Sok iskolás biztos örömmel fogadná, ha tízóraiját nem a suliban, hanem egy koncerten kapná meg. Erre ad lehetőséget az általános iskolásoknak szóló Zenés tízórai című sorozat, ami olyan műfajokkal ismerteti meg a fiatalokat, amelyekkel többségük otthon és az iskolában sem találkozik.  Szeptember 22-én Máthé Evelin a jazz, októberben az Ethnosound a világzene, míg novemberben a Góbé Zenekar a népzene rejtelmeibe avatja be az érdeklődőket. Két nappal később Stravinsky A katona története című darabjának mesés-táncos feldolgozását francia nyelven adja elő a Coincidance Társulat.

A Matinékoncertek nagy sikerű, a kulisszák mögött zajló munkafolyamatokba is betekintést engedő előadásai Műhelykoncertek néven folytatódnak. Októberben egy szüreti mulatság, decemberben pedig A varázsfuvola előkészületeibe kapcsolódhatnak be a gyerekek. A Szenvedélyem című sorozat alkalmain másként leshetünk be a színfalak mögé. Fassang László az orgona, Palya Bea a népzene, Ókovács Szilveszter az opera, Juronics Tamás pedig a kortárs tánc szépségéről és fontosságáról mesél majd. A beszélgetéseket zenei blokkok egészítik ki, hogy minél érhetőbbek és élményszerűbbek legyenek a személyes élményekre fókuszáló történetek.

Természetesen tovább folytatódnak a Müpa jól megszokott sorozatai is. Vasárnaponként, a Cifra Palota ingyenes előadásain és készségfejlesztő programjain a felhőtlen szórakozásé a főszerep. A Hang-szer-szám zenés foglalkozásain magyar néphagyományból ismert hangszereket mutatnak be.  A legkisebbeket pedig a Babakoncertek és Ringató foglalkozásai várják.  

Családi és Ifjúsági Programok

Szeptember 6-tól duplán szerezhetnek hűségpontokat a Müpa+ hűségprogram tagjai a Családi és ifjúsági programokra váltott jegyekkel.

További információ

Müpa

A Müpa Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája és egyik legmodernebb kulturális intézménye, mely egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat: helyet ad komoly- kortárs, könnyű-, jazz- és világzenének, operának, új cirkusznak, táncnak, irodalomnak, filmnek egyaránt. A Müpát 2005-ben azért hívták életre, hogy magas színvonalú, minőségi kulturális eseményeket nyújtson széles és igen változatos közönség számára különböző műfajokban. Az intézmény alapvető feladata - a hazai és európai művészeti hagyományok tiszteletben tartásával - az új irányok és irányzatok bemutatása és közérthetővé tétele, úgy az ínyenc, mint a szélesebb közönség számára is befogadható, magas szintű élmény megteremtése. A Müpa a hazai és nemzetközi élvonalba tartozó művészek előadásain túl új művek létrehozását kezdeményezi és támogatja. Kiemelt szerepet játszik a nemzetközi kulturális kapcsolatok ápolásában, a hazai kulturális célok megvalósításában, illetve a magyar előadóművészek nemzetközi megismertetésében. Tevékenysége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a jövő nemzedékének fiataljai is egyre szélesebb körben váljanak tudatos kultúrafogyasztó felnőttekké. Mindezt inspiráló, párbeszédet generáló, kérdéseket felvető művészeti eseményekkel és szolgáltatásokkal, az élményre, kreativitásra és interakcióra építő újszerű programok bemutatásával teszi.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 69 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére