A Skanzen kilencedik tájegysége, Erdély épületegyüttesének most megnyílt első kiállítási egységében az érdeklődők bepillantást nyerhetnek nemcsak az erdélyi falu, hanem a székelyföldi városok lakóinak polgárosodó életébe is.
A kiállítás különlegessége, hogy a Skanzen történetében most először vállalkozik annak bemutatására, hogy a 20. századi hétköznapok és ünnepek világában már nem választható szét a falusi és a városi életmód. A kisvárost hat épület, az erdélyi falut öt porta és az egyházi telken álló unitárius templom, iskola, kultúrház jeleníti meg.
A falak azonban nem csupán építészeti és kulturális értékeket és sajátosságokat őriznek, hanem olyan egyedi emberi sorsokat és történeteket mutatnak be a társadalom minden rétegéből, amelyeken keresztül átfogó és hiteles képet kaphatunk Erdély történelméről.
Fotó: Szentendrei Skanzen
A századforduló korabeli újdonságai közül csőpostával, kurblis telefonnal, morze távíróval is találkozhatnak a látogatók a székelyudvarhelyi postahivatalban. A postaépület emeletén a postatiszt polgári jólétet tükröző otthonába léphetünk be.
A sepsiszentgyörgyi Keresztes-házat építtető testvérpár, Keresztes István és Károly a Trianon utáni város meghatározó magyar értelmiségi társadalmának tipikus példái, akik szakmai, közéleti, politikai és kulturális tevékenységükkel hozzájárultak a város fejlődéséhez, mindennapi életéhez.
Art deco stílusú és magyaros szecessziós bútorok, hagyomány és modernség, újítások és a tradíciók keverednek a lakóépület tereiben. Az erdélyi városi polgárság életét bemutató kiállítás mellett Kós Károly munkássága és Bartók Béla hatása is megjelenik a világlátott testvérek hajdani otthonában.
A legnagyobb polgári patikák mintájára működő székelykeresztúri patika tulajdonosa a gyógyszertári termékek forgalmazása mellett szódavíz palackozásba, likőrkészítésbe és gyümölcsaszalásba is belefogott.
A patika különlegessége a neogótikus berendezés és az udvari épületben elhelyezett szikvíz-töltőgép – ami már a több lábon álló, a lehetőségeket felismerő és megragadó vállalkozó-polgár életét mutatja be.
Fotó: Szentendrei Skanzen
A marosvásárhelyi Korzó kávéház – ahol nagypolgár, szüfrazsett, dzsentri, katonatiszt és költő is találkozhatott – a polgárosodó város társasági életének fontos színtere volt. Korabeli képeslapok alapján rekonstruálta a múzeum a kávéház elegáns és modern enteriőrjét karambol- és kártyaasztallal, szeparékkal, kárpitozott, háttámlás pamlagokkal.
Hirsch Mór nyomdája, műhelye és kereskedése nemcsak a városi hírközlést, információátadást segítette és színesítette, hanem hozzájárult a polgárok művelődéséhez, valamint szórakoztatásához is. Az impozáns szecessziós homlokzattal rendelkező épületben egy 20. század eleji lap- és könyvszerkesztőség és egy kisvárosi nyomda életébe pillanthatunk be.
Fotó: Szentendrei Skanzen
A 20. század elején a párizsi divat Bécsen, majd Budapesten keresztül viharos gyorsasággal jutott el a Székelyföldre is. Kézdivásárhely divatáru-kereskedői az örmény, római katolikus Wertán családból, majd az oda beházasodó Fejér és Dávid családokból kerültek ki. A boldog békeidők időszakának divatáru-kereskedésébe csöppenhetünk ezen a helyszínen. Ha pedig kedvet kapunk hozzá, akkor a Beöltöző helyszín ruhái közül választhatunk, hogy a korszak divatjának megfelelően jelenhessünk meg.
Fotó: Szentendrei Skanzen
Erdélyre a vallási türelem földjeként is tekintünk. A nyárádgálfalvi unitárius templom terében kézzelfoghatóvá válik az unitárius templomok berendezésének puritán egyszerűsége, megcsodálhatjuk a szószék és úrasztala mellett a templom fő díszét, a szószékkoronát. A tájegység egyik központi témája a kisebbségi lét sokrétű ábrázolása. A trianoni határok meghúzása után a templomok menedékké váltak, ahol a hívek továbbra is anyanyelvüket használhatták.
Fotó: Szentendrei Skanzen
A tordátfalvi iskola reprezentálja a múzeumban az Eötvös-féle népoktatási törvény nyomán épült népiskolatípust, amely a gyerekek létszámához mérten javasolta, hogy mekkora iskola létesüljön egy településen. Az iskola enteriőrje az első világháború utáni időszakot öleli fel, amikor az iskola a határon túlra került.
A közösség összetartozásának fontos szimbolikus és valós helyszíne volt a falusi kultúrház és az ott megszülető előadások. A kiskedei kultúrház épületében az utolsó 1948-ban előadott színdarab, a János vitéz díszlete, valamint az Unitárius Nőszövetség által készített vándorabrosz terítőinek geometrikus mintái határozzák meg a belső teret.
A Hosszúfalusi házban a mobilitás hatására megváltozott életmódot, a városi és falusi kultúra egymásra gyakorolt hatását a lakberendezésen keresztül mutatja be a múzeum. A ház oromzatának különlegessége piros-fehér-zöld színű felirata.
Fotó: Szentendrei Skanzen
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
