Jelenlegi hely

Kincsem, ahogy még nem láttad - Híres magyar versenylovak

Tudtad, hogy minden versenyt megnyert? Ismered a lófajtákat? Március 19-én nyitják meg a Kincsem – Imperiál: Híres magyar versenylovak című állandó kiállítás interaktív, játékos elemekkel gazdagodott változatát a Vajdahunyadvárban.

A magyar lovas hagyományok és a hazai lóversenysport tárgyi és szellemi emlékei nemzeti kulturális örökségünk részei, megőrzésük és bemutatásuk a Magyar Mezőgazdasági Múzeum számára kiemelten fontos feladat. 

A Múzeum gyűjteményének különösen féltve őrzött kincsei a hazai lóversenyzés ereklyéi. A 2019 márciusában megnyíló, felújított Kincsem – Imperiál: Híres magyar versenylovak című állandó kiállítás átfogóan mutatja be a legkiemelkedőbb magyar versenylovak sikereinek történetét, a galoppversenyzés szabályait, valamint a versenyüzem működésének érdekességeit.

A Múzeum idén kibővülő kiállításának szenzációját jelentik a magyar telivértenyésztés örök büszkeségeihez, Kincsemhez és Imperiálhoz kötődő tárgyi emlékek. Kincsem sikerei máig felülmúlhatatlanok. Élete során 54 versenyen indult, és minden alkalommal győzött.

Imperiál, a második világháború utáni magyar lóversenyzés és telivértenyésztés legeredményeseb lova. A két versenylónak kiérdemelt helye van nemzeti emlékezetünkben. 

A kiállításban az érdeklődők játékos formában, interaktív elemek segítségével ismerhetik meg a magyar lóversenysport történetét, valamint a lótartással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat. A látogatók a tárlat megtekintése során közvetlenül, fizikai valóságukban tapinthatják meg a különféle használati tárgyakat.

A kirakók, kérdés-felelet kvízek és feladványok a gyermekek és felnőttek számára egyaránt játékos ismeretszerzésre adnak lehetőséget. A tárlat új tárgyi emlékekkel is gazdagodik, amelyek a múzeum filiáléjából, a tápiószelei Blaskovich Múzeumból kerülnek Budapestre. 

Blaskovich Ernőnek, a tápiószentmártoni ménes alapítójának, Kincsem egykori tulajdonosának személyes tárgyai mellett a megújuló kiállításban kap helyt a verhetetlen csodaló angliai Goodwoodban elnyert serlege, mely győzelem Kincsem pályájának csúcsát jelentette. De megtekinthető lesz az egyik legjelentősebb magyar állatfestő, Pálik Béla Kincsemet ábrázoló festménye is.

Hogyan működött a lóvasút, a fiáker és az omnibusz? Tudod, mi a különbség a szekér, a kocsi és a hintó között? Hány futamban bizonyult verhetetlennek Kincsem, és ki volt a legjobb barátja? Milyen eszközökkel gondozzuk a lovakat? Melyek a ló testtájai, és vajon tényleg az a térde, ami annak látszik? 
Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre kaphattok választ a kiállításon.

Az óvodás és iskoláskorú gyerekek interaktív, játékos módon ismerkedhetnek meg a lóval. Megtudhatják, melyek a ló testtájai, hányféle színük lehet, és azt is, hány részből áll pontosan a lábuk. Választ kaphatnak arra a kérdésre is, hogy mit eszik a ló, vagy miért kell őket patkolni. Kézbe vehetik a lóápolás és az istállótakarítás szerszámait. 

A gyerekek egy lófantomon kipróbálhatják azt is, milyen érzés nyeregben ülni, az egészen kicsik pedig egy fából készült póni hátára felülve szerezhetnek élményeket.  A kiállításhoz múzeumpedagógiai és drámapedagógiai programok is kapcsolódnak.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére