Jelenlegi hely

Iránytű 2022 ősz – Párkapcsolati és önismereti előadások

Hiteles emberek, ismert szakértők, hasznos tudás, izgalmas témák. Szeptember 19-től új előadások lesznek.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2012-ben indította el népszerű előadássorozatát "Család és Karrier?" címmel. Azóta minden év tavaszán és őszén megszervezik ezt az eseményt többek között olyan neves előadókkal, mint Pál Ferenc, Kádár Annamária, Bagdy Emőke.

Az előadásokon párválasztási, párkapcsolati és önismereti témákat járnak körbe, és kiemelten foglalkoznak a gyermekvállalás/karrierépítés összeegyeztethetőségének kérdésével. 

Hagyományosan az előadásoknak a Semmelweis egyetem ad otthont, de ha a járványügyi szabályozások nem engedik, akkor az eseményt élő közvetítéssel fogják megtartani. 


A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy a tervezett gyermekek megszülessenek hazánkban.
Skrabksi Fruzsinával, a Mozgalom vezetőjével készült interjúnk ITT olvasható.

Szeptembertől új előadások

Ősszel folytatódik a sorozat, az első előadás szeptember 19-én lesz. Az alkalmak 18 órától kezdődnek.

Programok

2022. szeptember 19.

18:00 - Uzsalyné dr.Pécsi Rita: Érted haragszom - nem mindegy, hogyan!

A harag kezelése tanulható, tanítható! Praktikus fogások, edzési terv a harag kezeléséhez – saját magunknak és továbbadásra. A megbocsátásra kinek van szüksége?  És ha nem kér bocsánatot? Mi van, ha biztosan igazam van? Ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ Pécsi Rita harag kezeléséről szóló előadásába

19:20 - Steigervald Krisztián: Újgenerációs férfi és apa? Azonosulás és szerepek

 2022. október 17.

18:00 - Kádár Annamária: Életbátorság?

“Miért pont velem? Miért pont most?” Van, hogy elveszítjük a kapaszkodó pontjainkat és nem tudjuk, merre, hogyan tovább. Milyen erőforrások és eszközök állnak  ilyenkor a rendelkezésünkre a megküzdéshez? Van-e bennünk életbátorság, hogy az ilyen nehéz és kilátástalan helyzetekből is felálljunk? Többek között erre keressük a választ Kádár Annamária előadásában.

19:20 - Pál Feri: Mi segít át az élet megoldhatatlan helyzetein?

Az élet mindenki számára hoz nehéz és drámai helyzeteket. Ilyenkor nem csak egy problémával találkozunk, amit megoldhatunk, majd mehetünk tovább. Léteznek megoldhatatlan problémák, helyzetek. Mit kezdjünk velük és magunkkal, hogy életünk, a kapcsolataink növekedni tudjanak? Hogyan válaszoljunk a fájdalmas „miért?” kérdésekre? Miért történt ez? Miért pont velem? Miért én?

Mi jellemzi azokat a személyeket és párokat, akik megoldhatatlan problémákkal együtt is elégedettek az életükkel és társkapcsolatukkal? Mit érdemes tennünk a kapcsolatainkban, amikor nehézségeink már-már elviselhetetlenné válnak?

Az előadás arról szól, hogy mi nyújthat valódi segítséget magunknak, másoknak, a kapcsolatainknak, amikor találkozunk az élet drámaiságával.

2022. november 14.

18:00 - Limpár Imre: A szökési sebesség – Meddig tart szüleink hatalma?

Nagyszüleink hatása életünkre, pszichés működésünkre elementáris. Olyan gravitációs erőtérben, kelepcében vagyunk, melynek valóságát nagyon nehéz meghaladnunk. Újra és újra determinál minket mindaz amiben és ahogy felnőttünk. (Megjegyzés: A szökési sebességet megszerzett test elszakad az égitest vonzásából, és attól állandóan távolodik.)

Az előadás központi motívuma tehát ez: hogyan tudjuk elérni azt a szökési sebességet, mely révén a szüleinktől kapott transzgenerációs hatások és életnarratívák már nem képeznek sorsformáló blokkoló hatást életünkre?

19:20 - Al Ghaoui Hesna: Félj bátran?

 “Miért vágynak az emberek a félelem nélküli élet titkos receptjére? Miért fél mindenki a félelemtől? És vajon én már szembenéztem minden démonommal? Vizsgálni kezdtem a félelmeimet, és rájöttem, hogy a félelem üzemanyagként működik bennünk, ami kihozhatja a legjobb és a legrosszabb oldalunkat is. Hogy mitől függ, éppen melyiket? Erre kerestem a választ, amikor elindultam a félelem feltérképezésének útján.”

2022. december 5.

18:00 - Molnár Renáta: Cor-Way - a testi-lelki egyensúly megteremtése

Mi szükséges a testi-lelki egyensúly megteremtéséhez?
A mai kor embere sokat foglalkozik önismerettel, fejleszti önmagát, igyekszik egyre közelebb kerülni saját magához. Gyakran előfordul, hogy olyan sok időt töltünk mentális egészségünk fejlesztésével, hogy emiatt testi egészségünk háttérbe szorul, a test edzésére kevesebb időt fordítunk. Molnár Renáta módszere, a Cor-Way-módszer küldetése és célja, hogy szellemiségével, értékvilágával, módszertanával és komplex rendszerszemléletével segítse és fejlessze a mai kor emberének fizikai-lelki-mentális-szociális jól-létét, megújulását. 

19:20 - Angster Mária: Láthatatlan dinamikák a párkapcsolati elakadások mögött

A családállítás tapasztalatai új szempontokat hoztak a párkapcsolatok működésének megértésében. Mindenkinek van valamilyen magyarázata arra, hogy miért nincs párkapcsolata, vagy ha van, miért nem működik úgy, ahogy szeretné.  A családállításokban rendre derül ki, hogy valami egészen más áll mindezek hátterében, mint amit a viselkedés szintjén látható történések alapján gondoltunk.

Semmelweis Egyetem, Budapest 1089, Nagyvárad tér 4., Zöld előadó
Jegyárak: 1 jegy: 3.500 Ft/fő, 4 alkalmas bérlet: 10.000 Ft/fő, 4 alkalmas diák bérlet: 5.000 Ft/fő

A korábbi előadások a Hangtárban meghallgathatók.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére