Jelenlegi hely

BÁBU Fesztivál a Budapest Bábszínházban

Tíznapos fesztivállal ünnepli 70. születésnapját a Budapest Bábszínház: október 8. és 17. között rendezik meg a X. BÁBU Fesztivált.

A BÁBU Fesztivál célja a kezdetek óta a hazai és határon túli államilag támogatott és független bábszínházak izgalmas, új utakat kereső előadásait bemutatni a fővárosban.

Az évek során egyre rangosabbá váló rendezvényen számos nagyszerű társulat vendégeskedett már, melyek egy része friss bemutató, és vannak, akiket először e fesztivál keretében láthattak a budapesti nézők.

2016 óta színházi nevelési szakmai nappal egészül ki a fesztivál, amely alkalmat ad a magyarországi bábszínházakban folyó színházi nevelési munka feltérképezésére, a szakemberek tapasztalatcseréjére.

Ebben az évadban a 70. születésnapját ünneplő Budapest Bábszínház egyik ajándéka a nézőinek, hogy a X. BÁBU fesztiválra a hazai társulatok mellé a műfaj legnívósabb nemzetközi produkcióit hívta meg.

A programsorozatot színházunk első bemutatója, a Holdbeli csónakos premier előadása nyitja meg. A fesztivál szakmai napjának tematikája is az ünnepnek megfelelően épül fel, csatlakozva az idén megrendezendő Tradíció és innováció. 70 év báb konferenciasorozathoz.

A BÁBU fesztivál programja elérhető a Budapest Bábszínház honlapján és a Papageno magazin különszámában.

Kiállítás is nyílik a 70 éves Budapest Bábszínház történetének legszebb bábjaiból, ahol nemzetközi hírű tervezők munkáit mutatják be.

Részletes program

BÁBU FESZTIVÁL 2019.
2019. október 8–17.
Budapest Bábszínház
Nagyszínpad, Ország Lili Stúdió: 1062 Budapest, Andrássy út 69.
Kemény Henrik Terem: 1064 Budapest, Vörösmarty utca 31.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére