Jelenlegi hely

Állatkertek Éjszakája augusztus 31-én

Hetedik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, amelyhez ebben az évben országszerte 12 állatkert csatlakozott. A nagyközönséget mindenütt változatos programokkal, látványetetésekkel és más, a szokásos állatkerti látogatáshoz képest rendkívüli látnivalókkal várják.

Az Állatkertek Éjszakája hagyományos dátuma augusztus utolsó péntek estéje, amely ebben az évben augusztus 31-ére esik. Ezen az estén Budakeszin a Budakeszi Vadaspark, Budapesten a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Tropicarium, Debrecenben a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje, Győrött a Xantus János Állatkert, Jászberényben a Jászberényi Állat- és Növénykert, Kecskeméten a Kecskeméti Vadaskert, Miskolcon a Miskolci Állatkert és Kultúrpark, Pécsett a Pécsi Állatkert, Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrum, Szegeden a Szegedi Vadaspark, Veresegyházán pedig a Medveotthon kínál különleges programokat a nagyközönségnek.

A belépődíjak helyszínenként eltérőek, de a fővárosban, illetve annak vonzáskörzetében lévő három helyszínre, azaz a Budakeszi Vadasparkba, a Fővárosi Állat- és Növénykertbe és a Tropicariumba az intézményenkénti külön jegy mellett mindhárom helyszínre érvényes kombinált jegy is váltható.

A fővárosi kombinált jegy ára 4200 Ft, 14 éven aluli gyermekeknek 3200 Ft. Aki az este folyamán nem tudja mindhárom helyszínt felkeresni, a jegyeket a Tropicariumba és a Budakeszi Vadasparkba másnap, illetve harmadnap, azaz szombaton és vasárnap is felhasználhatja.

A részletes intézményenkénti programok és egyéb kapcsolódó információk az egyes állatkertek a saját honlapjukon is közzéteszik. 

Budakeszi Vadaspark

A Budakeszi Vadaspark különleges, szakvezetéssel egybekötött éjszakai kirándulásra invitálja a látogatókat. A napnyugta után induló túrákon az érdeklődők betekintést nyerhetnek az éjjeli állatok titkos és kalandos életében. Hasonló izgalmakat rejt az erre az alkalomra kialakított  Vakkaraván ügyességi pálya, amin végigjárva bárki megismerkedhet az éjszakai erdő rejtett kincseivel.

A Tapi-zoo interaktív játszópultnál a vállalkozó szelleműek próbára tehetik érzékszerveik kifinomultságát, így megtapasztalva az állatok éjszaki üzemmódját. A Pangea Egyesület pedig a természetvédelem és az éjszakai állatvilág rejtett és érdekes összefüggéseit világítja meg.

Ezen az estén a kapukat 19.00 órakor nyitják ki, belépőt 22.00-ig lehet vásárolni. Legkésőbb 23.00-kor az állatok nyugovóra térnek, ekkorra utolsó látogatónknak is el kell hagynia a Vadaspark területét.

A program főbb indőpontjai: 19.00 Kapunyitás; 19.00-24.00 Pangea; 19.00-24.00 Tapi-Zoo; 19.15 Szakvezetés; 19.30 Medve látványetetés 19.45 Állati jó bemutató; 20.00 Farkas látványetetés; 20.00 Vakkaraván; 20.30 Hiúz látványetetés; 21.00 Róka látványetetés; 21.00 Állati jó bemutató; 21.30 Sakál látványetetés; 21.30 Vakkaraván; 22.00 Szakvezetés.

Fővárosi Állat- és Növénykert

Augusztus 31-én, a nyár utolsó péntekének estéjén a Fővárosi Állat- és Növénykert is különleges programokkal várja a nagyközönséget az Állatkertek Éjszakája alkalmából. Az eseményre váltott jeggyel érkezők előtt az Állatkert főkapuját 19 órakor nyitják meg, a programok is ekkortól kezdődnek, és tartanak folyamatosan késő estig. Jegyet váltani és belépni 23 óráig lehet, a Varázshegy 23.15-kor, az állatházak 23.30-kor zárnak, és éjfélig kell elhagyni az Állatkert területét.

Az Állatkertek Éjszakáján Magyarország legrégebbi állatkertje minden korábbinál gazdagabb és változatosabb programkínálattal várja a nagyközönséget. A kert különböző pontjain két tucatnál is több helyszínen folyamatos, illetve előre meghirdetett időpontban megtartandó bemutatókra kerül sor.

A programok között lesz esti fóka show és elefánttorna, „randevú” a cukormókussal és a szakállas agámával, színpompás alkony a Lepkekertben, életre kelő homokszemek és „jégbe zárt” vadállatok, lángidomárok és fényvarázslat is. A Nagyszikla belsejében található Varázshegyben az őstenger titkaival, a mélység óriásaival, a levélvágó hangyák és a denevérek életével lehet megismerkedni, de lesz kígyóles, ízeltlábú bemutató és állati helyszínelés is.

Az idei év egyik újdonsága az Állatkert május közepén megnyílt játszóparkja, a Holnemvolt Vár. Az Állatkertek éjszakáján természetesen ezen a területen is számos programmal készülnek a szervezők. Lesz élő zenedoboz, kalandozás a Hetedhét Palotában, robogó kisvonat a csillagos éjszakában, és persze szédítő körforgás a vurstli zónában. A belépőjegyhez a látogatók két-két zsetont is kapnak, amelyeket a Holnemvolt Vár zsetonnal igénybe vehető extra programjaira lehet beváltani.

Jegyek 3800 forintos, illetve 14 éven aluli gyermekek esetében 2800 forintos áron válthatók. Ugyanerre az estére érvényesek a kombinált (tehát a Budakeszi Vadasparkba és a Tropicariumba is felhasználható) jegyek is. A jegyek már augusztus 9-től kezdve megválthatók. A részletes programkínálat a helyszínekkel és időpontokkal az intézmény honlapján (www.zoobudapest.com) olvasható.

Tropicarium, Budapest

A Tropicariumban augusztus 31-én 20-24 óra között az alábbi programokkal várják a látogatókat:

  • 20:30 - kőhal etetés
  • 21:30 - aligátor etetés
  • 22:00 - kígyó etetés
  • 22:30 - muréna etetés
  • 20:00 - 23:50 - ingyenes cápás és halacskás arcfestés és csillámtetoválás.

Aki pénteken másik állatkertben jár és csak szombaton vagy vasárnap tud ellátogatni a Tropicariumba (a kombinált jegyek ezen a két napon is érvényesek - nyitva tartási időben), annak az alábbi programokkal kedveskednek:

2018.09.01.

  • 10:30 - keselyűteknős etetés
  • 11:30 - rája etetés
  • 11:45 - majometetés
  • 14:00 - galléros gyík etetés

2018.09.02.

  • 10:30 - keselyűteknős etetés
  • 11:30 - majom etetés
  • 14:30 - nagy (cápás) akvárium halainak, rájáinak etetése alagútról, tengeri félköríves kiülőről.

Medveotthon, Veresegyháza

Akarsz borzongani? Akkor jön el a te időd, amikor a pénztárosok már hazamentek... Állatkertünk örömmel csatlakozott az Állatkertek Éjszakája kezdeményezéshez 2018-ban. A látogatás 19:00 és 24:00 között ingyenes.

Zseblámpa erősen ajánlott. Medvevicsorgás? Farkasüvöltés? Hollókárogás? Igazi, vérfagyasztó hangulat lesz a medveparkban. Csak erős idegzetűeknek. Lesz még továbbá éjszakai lovagoltatás betyárokkal, cukorágyú és családi éjszakai ügyességi verseny értékes ajándékokkal.

További információ

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére