Jelenlegi hely

Ez lesz az új közétkeztetési rendeletben

Lezárultak a szakmai egyeztetések, napokon belül megjelenik a közétkeztetési rendelet új változata. Novák Katalin család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár egy szakmai programon közölte, a hosszú előkészítő munka után tavaly januárban megjelent rendelet óta eltelt 1,5 évben gyűjtötték a tapasztalatokat, sok “építő kritikát” is kaptak, és ezek mentén születtek meg a változtatások a jogszabályban.

Az államtitkár kiemelte, felelősséggel tartozik a kormány azért az egymillió gyermekért, akik bölcsődében, óvodában és iskolában étkeznek, és fontos a kontroll a szülőnek is, hogy tudja, mit kap a gyereke a menzán. Az államtitkár az új rendeletből három lényeges elemet emelt ki: a sóbevitel mértékének változását, a mesterséges édesítőszerek tiltását és a tej zsírtartalmának emelését.

Kifejtette: sok kritika érte a sófelhasználás drasztikus csökkentését, így az eredeti jogszabály 2 gramm/nap mennyiségét 2-5 gramm/napra változtatták az új szabályozásban. Emellett megtiltja a rendelet a mesterséges édesítőszerek használatát (kivéve, ha erre egészségügyi okból van szükség), továbbá három évesnél idősebb gyermekek esetében a tej zsírtartalmát 1,5 százalékosról 2,8 százalékra változtatták.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) “Élj könnyebben!” elnevezésű egészségnevelő kampányának sajtótájékoztatóján Pozsgay Csilla, az OGYÉI főigazgatója kifejtette, időszerű volt a közétkeztetési rendelet tavalyi bevezetése, hiszen az egészséges táplálkozás kihat a gyerekek egészségére.

Megjegyezte, Magyarország dobogós helyen van az elhízás tekintetében a világon, minden negyedik lány és minden ötödik kisfiú elhízott vagy túlsúlyos Magyarországon. A rendelettel mintát lehet adni a családnak is, hogy lehet egyszerre ízletesen és egészségesen is főzni – tette hozzá.

Pozsgay Csilla bejelentette, hogy az OGYÉI elindítja egészségnevelő kampányát, amely során a diákok szavazatai alapján keresik Magyarország ötven legfinomabb menzáját, és a gyerekek dönthetnek arról is, hogy mely cég legyen 2016 közétkeztetője.

A kampány november 21-én indul, a részleteket az iskolák megtalálják a www.merokanal.hu oldalon. A programban két-két menzahetet lehet értékelni leves(ek), főétel(ek) és desszert(ek) kategóriában.

Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke a rendezvényen azt mondta, a rendelet célja – amelyhez a szövetség szakmai segítséget nyújtott -, hogy minél egészségesebb felnőttek legyenek a mai gyerekekből, és ehhez a közétkeztetésnek is hozzá kell járulnia.

Idézte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatait, miszerint 41 millió elhízott gyerek él a világon, és a MDOSZ felmérései is azt mutatják, hogy a 4-10 éves korosztály 23-24 százaléka elhízott, és hasonló az arány a 6-12 éves korosztályban is.

A szakember kitért arra, hogy a gyermekkori túlsúly felnőtt korban számos betegség, például szív- és érrendszeri, a daganatos és az anyagcserezavar előfordulását nagyban növeli, és a 2-es típusú cukorbetegség is egyre több gyermeket sújt, ami szintén az étkezéssel hozható összefüggésbe.

A sóbevitel kapcsán Kubányi Jolán megjegyezte, a felnőtt lakosság a napi ajánlott sómennyiség négy-ötszörösét fogyasztja.

Forrás: csalad.hu, MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Könyvajánló kamaszoknak: Holden Rose és a Lapátos fickó

Könyvajánló kamaszoknak: Holden Rose és a Lapátos fickó

A debreceni Ünnepi Könyvhét valamint új könyvsorozatának első kötetének megjelenése miatt látogatott el Debrecenbe Kovács Attila avagy Holden Rose. Vele beszélgettünk gyerekekről, motívációról, és nem utolsó sorban kamaszoknak szóló 10 pluszos könyvéről, a Lapátos fickóról.
Ti ünneplitek még a pedagógusnapot?

Ugye ti is ünneplitek még a pedagógusnapot?

Idén 70 éve, pontosan 1952 június 7-e óta ünnepeljük Magyarországon június első vasárnapján a Pedagógusnapot. Belépünk az óvoda ajtaján és akár évtizedekig elkísérnek minket, velünk vannak, míg tanulunk. Sőt, sokszor tovább. Köszönjük!
Mese csecsemőkortól: napi tizenöt perc felolvasás akár két év előnyt jelenthet?

Mese csecsemőkortól: napi tizenöt perc felolvasás akár két év előnyt jelenthet?

Tapasztalatok szerint már az anyuka hasában lévő magzatnak is érdemes verseket olvasni. Az itt hallott ritmusokkal, később az adott korosztály számára készült könyvek segítségével akár másfél-két év előnyre is szert tehetnek a gyerekek az iskola első évére kortársaikhoz képest.
Nyáron is tanuljon a gyerek?

Nyáron is tanuljon a gyerek?

Buta kérdés, igaz? Hiszen iskolaidőben sem tanul! Titkos (és aljas de jó szándékkal vezérelt) szülői trükkök, praktikák az észrevétlen nyári tanuláshoz nem csak szülőknek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére