Az iskola története
Iskolánk Pestszentlőrinc legrégebben nyílt középiskolája. A V. K. M. 1934. június 15-én kelt 42.429/1934. V. a 2. sz. rendeletével alapította meg a Pestszentlőrinci M. Kir. Állami Fiú Felsőkereskedelmi Iskolát. Az új tanintézmény a maga működését egy gyár igazgatósági épületének északi szárnyában kezdte meg 47 tanulóval.
1983-ban került először az oktatásba a számítógép. Az első, magyar összeszerelés. HT / Z 80 mikroprocesszoros számítógép csodálatot keltett akkoriban, de egy évtized elteltével elmondható, hogy az csupán gyerekjáték volt a mai gépekhez képest. Ennek ellenére ez hozta meg a változásokat a mi iskolánkban is.
Számítógépparkunk folyamatosan növekedett és egyre nagyobb szükség volt géptermek kialakítására. 1989- ben szereztünk be 15 db IBM kompatibilis AT számítógépet, majd 1990- ben ez a szám 19-re emelkedett. A pincében kialakított hely alkalmatlan volt az új gépek befogadására mind nagyságát, mind klímáját tekintve. A régi épület tető-felújítási munkái mellett emeletráépítéssel új tantermek, számítógéptermek építését kezdtük el.
Az első ütemben három tanterem kialakítására került sor, egyik csoportfoglalkozás esetén kettéosztható. Itt került elhelyezésre 10-10 db számítógép és 40 db Brother AX 110 típusú írógép.
1991-ben a Fővárosi Önkormányzat – kérésünkre – az iskola nevét Pestszentlőrinci Közgazdasági Szakközépiskolára változtatta. Az 1991/92. és az 1992/93. tanévekben – pályázataink segítségével – sikerült újabb 60 db AT számítógép, hozzátartozó 14 db EPSON FX 1050 típusú nyomtató és 40 elektronikus írógép (Brother CE 600 típus), amely 5500 jel memóriával rendelkezett. 1994-ben, pályázat segítségével követő iskolából modell iskolává váltunk a világbanki program keretében. Ebben az évben folytattuk építkezésünket. Két nyelvi terem, 9 tanterem és 4 számítógépterem, valamint egy taniroda épült fel.
1995-ben, iskolánkban szerveztünk országos kerek-asztal beszélgetést “Informatika a mai magyar oktatásban és gazdasági életben” címmel. Ezen a Munkaügyi Minisztérium, a Művelődésügyi és Közoktatási Minisztérium képviselői mellett jelen voltak egyetemi tanszékvezetők, az informatikai vállalkozók szövetségének, az informatika tanárok egyesületének tagjai és a számítástechnikai-informatikai-hírközlés szakmacsoportba tartozó iskolák vezetői és szaktanárai. Talán ennek a találkozónak is köszönhető, hogy az informatika szakmacsoport tantervei és az erre épülő OKJ képesítések 1998-ra elkészültek.
1999 májusában az iskola új neve Pestszentlőrinci Közgazdasági és Informatikai Középiskola lett.
Forrás: http://www.hengersor.hu/