Jelenlegi hely

A két legkedveltebb brit környezetvédelmi Nobel-díja

Sir David Attenborough, a legismertebb környezetvédő és Vilmos brit herceg, a legismertebb herceg létrehozták minden idők legnagyobb környezetvédelmi díját, mely hatalmas összeggel támogatja a leginnovatívabb környezetvédelmi projekteket.

A címben ha sarkítva is, de valóban a két legkedveltebb brit, Sir David Attenborough és Vilmos herceg kezdeményezésére létrejött az Earthshot Prize elnezevésű díj, mely eddig minden idők legnagyobb összegű, környezetvédelemmel foglalkozó díja.

 

Az Earthshot Prize egy hatalmas összegű díj, amellyel kapcsolatban az alapítók azt remélik, hogy idővel a környezetvédelem Nobel-díjaként fogják emlegetni. Ehhez meg is teremtettk már a pénzügyi alapokat: a díj alapja egy ötvenmillió fontos azaz közel kétmilliárd forintos pénzügyi keret, ebből az összegből öt kategóriában jutalmazzák majd a leginnovatívabb környezetvédelmi projekteket.

A díj a John F. Kennedy által meghirdetett Moonshot-programról kapta a nevét, csak itt nem az a cél, hogy embert juttassanak a Holdra, hanem az, hogy megtartsák az embert a Földön.

 Vilmos herceg nyilatkozatában a díj oldalán, ha minden változatlanul marad, visszafordíthatatlan károkat okozunk a bolygónak, ha viszont az emberiség kihasználja a benne rejlő lehetőségeket, a következő tíz évben megváltoztathatjuk az emberiség és a Föld jövőjét.

 


A baj nagyságát jól érzékelteti, hogy a díjat egy mindeddig példátlan nemzetközi összefogás finanszírozza. A támogatók között szerepel a National Geographic, a Világgazdasági Fórum, Jack Ma alapítványa, vagy a WWF illetve a Greenpeace is.
A díjat öt kategóriában osztják majd ki tíz éven keresztül, mindegyik nyertes egymillió fontot fordíthat majd a nyertes projektre. Az öt kategória:

  1. A környezet védelme és helyreállítása
  2. A levegő védelme
  3. A tengerek védelme
  4. A környezetszennyezés visszaszorítása
  5. A klíma védelme

A díj ismertetése kapcsán Attenborough elmondta, olyan projektekkel is lehet majd pályázni, amelyek elsőre meglepőnek vagy akár hülyeségnek tűnnek: könnyen lehet, hogy hosszabb távon ezek is hasznosnak bizonyulnak majd globális szinten.
Nem fogalmaztak meg konkrét elvárásokat, de remélik, hogy a születendő ötetek hatására minnél hamarabb, 2030-ra már érezhetően javul a Föld állapota.

A díjakról egy vegyes összetételű zsűri dönt, amelynek tagjai között van környezetvédelmi szakember, üzletember, elkötelezett filantróp, illetve a sport és a szórakoztatás világának kiemelkedő alakjai a világ minden tájáról.
A 11 fős testületben helyet foglal Cate Blanchett színésznő; Shakira énekesnő; Rania jordániai királynő; a volt japán űrhajós, Naoko Yamazaki; a brazil futballista Dani Alves; a kosárlabda sztárja, Yao Ming; Christiana Figueres, klímavédelmi szakértő; Hindou Oumarou Ibrahim környezetvédelmi aktivista; Indra Nooyi a világ egyik legbefolyásosabb üzletasszonya; dr. Ngozi Okonjo-Iweala közgazdász és a díj éltre hívói, Sir David Attenborough és Vilmos herceg is.

A díjra már november elsejétől lehet nevezni, az öt nyertest pedig 2021-ben tüntetik ki Londonban. A következő tíz évben minden alkalommal máshol rendezik meg a díjátadót, ezzel is hangsúlyozva, hogy nem lokális, hanem globális problémákra keresnek megoldásokat.

ADL - Debrecenimami

Forrás: qubit.hu; earthshotprize.org; az Earthshot Prize Instagram oldala

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére