Jelenlegi hely

Nyitnikék Óvoda-“Zöld Ovi” Tagóvoda Torontál utca

Cím: 1201 Budapest, Torontál utca 7.
Tel.: 283-1275
E-mail: zoldovi.torontal@gmail.com
Web: http://www.nyitnikek-ovoda.hu

Intézményvezető: Lengvári Tiborné

Az óvoda 1979-ben épült, pár éve Pesterzsébet Önkormányzata kicserélte a külső nyílászárókat, leszigetelte az épületet, felújította szülői közreműködéssel a gyermekmosdókat. Az emeletes épületben négy csoport működik, kettő az emeleten, kettő a földszinten. Csoportszobáink tágasak, világosak, jól felszereltek. Udvarunk szépen parkosított, az EU-szabványnak megfelelő játékeszközökkel felszerelt.

Óvodánk nem csak külsejében zöld, hanem szellemében is. Mindannyian, akik itt dolgozunk, fontosnak tartjuk, hogy a nálunk növekvő gyermekekben megalapozzuk a „zöld szemléletet”, azaz gyermekeink szeressék, óvják a természeti, társadalmi értékeket, érezzenek rá arra, hogy ők is felelősek annak megóvásáért. Mindezt sok játékkal, kísérletezéssel, megfigyeléssel, sétával, énekkel, verssel, kézműveskedéssel igyekszünk elérni. Minden csoportszobában kialakítottunk egy természetsarkot, ahol az akvárium vagy terrárium mellett helyet kapnak a természet kincsei is. Az óvoda épületében berendeztünk egy természetbúvár-szobát, ahol alkalmanként foglalkozásokat tartunk a nagyoknak.

A gyermekek és pedagógusok „egyenpólóját” jelképünk, a zöld békafej díszíti, melyet kirándulásokon, ünnepeinken viselünk. A hagyományos ünnepeken kívül megemlékezünk a „zöld ünnepekről” is, melynek kiemelkedő eseménye április végén a Föld napja alkalmából rendezett családi játszó-délelőttünk.

Sikereink:

  • 1999 óta a Környezetvédelmi- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos   Szövetségének (KOKOSZ) tagjai vagyunk
  • 2003-ban megkaptuk a „Pesterzsébet környezetvédelméért” kitüntető címet
  • 2006-ban elnyertük a Zöld óvoda címet
  • 2009-től országos akkreditációs továbbképzés színhelye vagyunk
  • 2010-ben újra elnyertük a Zöld óvoda címet
  • 2012-ben a nevelőtestület környezetvédelmi munkájáért Enikő díjban részesült
     

Forrás: http://www.nyitnikek-ovoda.hu


A Budapestimami 2012 őszi "A mi óvodánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke óvodájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.

Hozzászólások

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére