Jelenlegi hely

Mindent a továbbtanulásról - Educatio szakkiállítás januárban

Közel kétszáz oktatási intézmény mutatkozik be a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon január 10. és 12. között a Hungexpon. 

Immár 19. alkalommal, három napon keresztül várják a látogatókat: a középiskolás diákokat, mesterképzést kereső hallgatókat, szülőket, pedagógusokat, intézményvezetőket- és fenntartókat. 

Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre.

Feladata összekapcsolni az egyes szereplőket: a hazai és külföldi felsőoktatási intézményeket, tankönyvkiadókat, nyelviskolákat, szakképző intézményeket az érdeklődőkkel: a diákokkal, oktatókkal és szülőkkel. 

A több napos seregszemlén közel 200 kiállító és több, mint 52.000 látogató vesz részt évről évre.

Közel 50 felsőoktatási intézmény jelenlegi hallgatói-, oktatói adják át a legfontosabb információkat a képzésről, a szokásokról, és akár a tanulmányokat követő jövőképről is. 

A rendezvényen az intézmények bemutatkozása mellett a diákok információhoz juthatnak a különböző ösztöndíjakról, az egyes szakmákról, a duális képzésekről, nyelviskolákról, kollégiumokról, megismerhetik az átképzési lehetőségeket és karrierépítési tanácsokat is kaphatnak.

A szakma iránt érdeklődőknek is biztos támpontot kínál a rendezvény, akár személyre szabott, akár külföldi- és egyéb nyelvtanulási lehetőségekkel.

A továbbtanulni szándékozók mellett a pedagógusok, intézményvezetők és egyéb szakmai kiállítók számára is fontos, egyedülálló lehetőséget nyújt a rendezvény, hiszen mind egy színtéren értesülhetnek a szakmai újításokról, módszerekről. Különböző előadások keretein belül tájékozódhatnak a magyar felsőoktatás jövőjéről, valamint a kiállítók képviselőivel beszélgetve alkalmuk nyílhat elképzeléseiket közös útra terelni.

A programok között a karriertervezés is kiemelt hangsúlyt kap. A duális képzési helyek és a leendő munkáltatók aktuális gyakornoki és karrierprogramjaikkal jelennek meg, a még bizonytalanok pedig pályaorientációs tanácsadók segítségével találhatják meg a számukra kedvező irányt.

A szervezők a programokra több mint 50 ezer látogatót várnak. A középiskolai csoportoknak előzetes regisztrációval segítik a szervezők a gyors bejutást, valamint iskolai igazolást is biztosítanak.

Az oktatási kiállításra a belépés mindenki számára ingyenes.

Minden résztvevő középiskolás diák igazolást kap az iskolai hiányzásról a helyszínen.

Időpont: 2019. január 10-12.
Nyitvatartás: 10-17 óra
Helyszín: HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont "A" csarnok (1101 Budapest, Albertirsai út 10.)
​Belépés és kilépés: Főbejáraton (I. kapu) felől.

További információ

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére