Jelenlegi hely

Deák Téri Evangélikus Gimnázium

Cím: 1052 Budapest, Sütő utca 1.
Tel.: 06(1)-317-3963
E-mail:  titkar@deakteri.hu
Web: www.deakter.hu

Iskolánk működése

Kicsi, családias iskola vagyunk.
375 diákunk két tagozaton tanul: nyolcosztályos és négyosztályos rendszerben.

Céljaink:

  • Széles körű alapműveltség kialakítása
  • Felkészítés a továbbtanulásra
  • Egyéni érdeklődés és tehetség szerint
  • Felekezetükhöz kötődő keresztény fiatalok nevelése

Mindkét tagozaton heti két (az órarendbe épített) hittanóra van, igény szerint felekezeti bontásban. Minden hétfőn 7:30-tól diákok és tanárok hétkezdő áhítaton vesznek részt a Deák téri evangélikus templomban, lelki erősítéssel indulva a heti közös munkának. Gimnáziumunk lelkiségét iskolalelkészünk segítségével is alakítjuk, aki délutáni programokat is szervez az itt tanuló gyerekeknek (bibliaóra, filmklub, zenélés és zenehallgatás).
A nyelvi képzést segítik a külföldi cserekapcsolatok (Erfurt, Svédország).
Tanulóink kétharmad része az iskolában ebédel. A legkisebbek részére igyekszünk nyugodt körülményeket, elegendő időt biztosítani az étkezéshez: az 5. és 6. osztály órarendjében ún. “ebédóra” is szerepel. Ezeken az órákon az ebéd előtt vagy után még mozogni is van lehetőségük a gyerekeknek a tornateremben vagy a közeli parkban.
A négyosztályos tagozaton diákjaink fele vidéki, közülük sokan bejárók, néhányan pedig kollégisták a Rózsák terén levő evangélikus kollégiumban.

Eredményeink

Kimagasló érettségi, továbbtanulási, kompetencia-mérési és „hozzáadott értékbeli” eredményeink immár a főváros legjobb iskolái közé helyezték intézményünket.

Versenyeredmények:
Bár nem vagyunk „versenyistálló”, számos versenyre készítjük fel tanítványainkat. Eredményeink tárháza honlapunkon olvasható (www.deakteri.hu). Diákjaink földrajzból, biológiából, kémiából, német és angol nyelvből több alkalommal OKTV döntőbe jutottak.

Országos mérések:

Az elmúlt években iskolánk diákjai mind matematikából mind magyarból egyenletesen magas színvonalon, jelentősen az országos átlag felett teljesítettek. A budapesti átlagot is bőven, több mint 50 teljesítményponttal meghaladta a hozzánk járó gyerekek teljesítménye.

Értékeink és adottságaink

  • patinás környezetben családias légkör
  • nagy gyakorlattal és szaktudással rendelkező, gyermekközpontú tanáraink szakértelme
  • magas színvonalú idegen nyelv- és informatikaoktatás tudás szerinti csoportbontásban
  • a természettudományok magas szintű oktatása, versenyekre, vizsgákra készítés
  • emelt szintű érettségire való felkészítés magyar, történelem, matematika, fizika, informatika, biológia, kémia, földrajz, angol és német tantárgyakból
  • aktív zenei élet: énekkar külön “kicsiknek” és “nagyoknak”, zenekar
  • színjátszókör, bibliakör, svéd és finn nyelvórák, stb.
  • változatos osztályprogramok (színház- és mozilátogatás, tánctanfolyam, túrák, városlátogatások)
  • tanév eleji csendesnap keretében az osztályok természetközeli környezetben hangolódnak rá a tanévre
  • egy német és egy svéd gimnáziummal több éve tartó cserekapcsolat
  • végzős diákjaink egyhetes körutazást tesznek Erdélyben

Forrás: www.deakter.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére