Jelenlegi hely

ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium és Kollégium

Cím: 1053 Budapest, Papnövelde utca 4-6.
Tel.: 267-0311
E-mail: titkar@apaczai.elte.hu
Web: http://www.apaczai.elte.hu

Az 1955-ben alapított egyetemi gyakorlóiskola – a tanárok gyakorlati képzésén túl – kiemelt feladatának tekinti a tehetséggondozást, különösen a diákok felkészítését az egyetemi és főiskolai továbbtanulásra. Fontosnak tartjuk, hogy iskolánk tehetséggondozó tevékenysége nyitott azok számára is, akik családi körülményeik vagy lakóhelyük adottságai révén nehezebben juthatnak el a felsőfokú tanulmányokig. Számukra hozták létre 1971-ben gimnáziumunk kollégiumát, amely az évtizedek során tehetséges tanulók százainak, ezreinek kínált lehetőséget a rangos egyetemeken való továbbtanulásra. A kollégiumról a Meridiánon olvashatnak.

Munkánk eredményességét igazolja, hogy a felsőfokon továbbtanuló diákok számaránya alapján készült statisztikák szerint iskolánk hosszú évek óta a legeredményesebbek egyike: az elmúlt évek átlagában végzett diákjaink közel 100%-át első próbálkozásra felvették az általuk első helyen választott felsőfokú intézménybe, s az országos tanulmányi versenyeken évente 30-40 diákunk is bejutott a döntőbe. A 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi is igazolja munkánk sikerességét. Kiemelkedően magas az emelt szinten érettségizők aránya és eredményessége. Különösen büszkék vagyunk azokra a diákokra, akik a versenyek közül legrangosabbként számon tartott Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen döntőbe jutottak. Közülük évente legalább 15-20 diák végez a továbbtanulás során beszámítható többletpontokat eredményező élmezőnyben vagy éppen dobogós helyen. Hagyományosan iskolánk diákjaink alkotják a Nemzetközi Kémia Diákolimpiára és egy másik világverseny, a Nemzetközi Természettudományi Olimpiára (IJSO) utazó magyar csapat derékhadát. A 2008/2009. tanévben ezen a versenyen egy arany, két ezüst és egy bronzérmet szereztek az apáczaisok. Eredményeinkről további naprakész információkat olvashatnak honlapunkon a Sikereink menüpontban.

A kedvező visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy az apáczais diákok a felsőoktatásban is megállják helyüket. Ezt igazolja, hogy a legrangosabb egyetemek (Semmelweis Egyetem, Műszaki Egyetem, Corvinus Egyetem, ELTE) keresik a kapcsolatot iskolánkkal, várják a kiválóan felkészült, megfelelő alapokkal rendelkező diákjainkat fakultásaikra. Iskolánk a 2008/2009. tanévben a budapesti orvostudományi egyetem megkeresésére a Semmelweis Egyetem partneriskolája lett, és más rangos tudományegyetemektől is kedvező visszajelzéseket kapunk diákjaink helytállásáról.

Az Apáczai Gimnázium egyike az elsőként megalakult budapesti Tehetségpontoknak. A tehetséggondozás részeként kapcsolatokat ápolunk általános iskolákkal és a felsőoktatási intézményekkel. A 2008/2009. tanévtől kezdődően iskolánk elnyerte a Tehetséggondozó Középiskola címet.

Eredményeink megtartása mellett – gyakorlóiskolai küldetésünk meghatározó elemeként – iskolánk mindig fontos célnak tartotta, hogy lépést tartson az oktatás modernizációjával, lehetővé téve tanárjelöltjeink számára, hogy a tanítás jól bevált, hagyományos módszerein túl a legmodernebb eljárásokkal is megismerkedjenek. E törekvésünk összhangban van az ELTE tanárképzési koncepciójával, így az egyetem többi gyakorlóintézményével közösen sikeres pályázattal nyertünk az Új Magyarország Fejlesztési Terv közoktatás-fejlesztési programján. A pályázati forrásokat az épület nyílászáróinak korszerűsítésére, részleges akadálymentesítésre, interaktív táblák beszerzésére fordítjuk, és még nagyobb hangsúlyt fektetünk a korszerű szemléltetésre, a módszertani sokoldalúságra, a kooperativitás fejlesztésére.

A szaktárgyi oktatáson túl törekszünk arra is, hogy a tanulók a tudományos, kutatói pályával már ebben az életkorban megismerkedhessenek. Minden tanulótól elvárjuk, hogy a gimnázium évei során legalább egy alkalommal komplex projektmunkában vegyen részt.

Célunk, hogy teljes személyiséget, a tehetségét kibontakoztatni képes, és a tehetségével élni tudó diákokat neveljünk, akik tudatosan keresik és megtalálják helyüket a világban, ezért az eredményes tanulmányi munka mellett fontosnak tartjuk és segíteni kívánjuk a tanulók tanórán kívüli programjainak szervezését, a minél jobb, tartalmasabb diákélet kialakulását. Iskolánk tanulói cserekapcsolatok, illetve pályázati programok keretében rendszeresen vesznek részt külföldi utazásokon, többek között Svédországban, Franciaországban, Olaszországban, Németországban. Évek óta működik az iskolában az Európa Klub, amely a Comenius pályázati programok támogatásával rendszeresen biztosít lehetőséget a diákoknak a külföldi partneriskolákkal való együttműködésre. Kiemelkedik kapcsolataink közül a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceummal fennálló két évtizedes barátságunk. Rendszeresen látogatjuk egymás intézményeit, kölcsönösen részt veszünk a két gimnázium Apáczai Napok elnevezésű programsorozatain.

Oktatási szerkezet

Az iskolában két általános tantervű hat évfolyamos és két négy évfolyamos tagozatos osztály indul, előbbiek osztályonként 32, utóbbi 36 fővel. A tagozatokat a másik két osztályban, 18-18 fővel szervezzük. A hat évfolyamos osztályba budapesti vagy környékbeli tanulók jelentkezését várjuk, míg a négy évfolyamos osztályokba egyaránt felveszünk budapesti és vidéki tanulókat. Utóbbiak számára kollégiumi helyet biztosítunk, lehetőség szerint iskolánk saját kollégiumában.

Hat évfolyamos osztályok

Ezekbe az osztályokba elsősorban a világ felé nyitott, több irányban is érdeklődő, 6. osztályt végzett diákokat várjuk, akik megfelelő alapismeretekkel, jól kialakult alapkészségekkel rendelkeznek, és képesek megtalálni a helyüket hasonló képességű társaik között. Az osztály a kerettanterveknek megfelelő, általános tanterv szerint tanul. Az utolsó két évben a tanulók érdeklődésüknek és választott továbbtanulási irányuknak megfelelően heti 6 órában fakultációban vehetnek részt. A 7. osztályban az általános iskolában tanult idegen nyelv folytatását javasoljuk (angol vagy német), lehetőleg tudásszintek szerint szerveződő csoportokban. A második idegen nyelv oktatása a 9. évfolyamon, kezdő szintről indul.

Tagozatainkról (négy évfolyamos osztályok)

Tagozatainkat azoknak a diákoknak ajánljuk, akiknek érdeklődési köre a kínált szakterületeken már határozottan kialakult. A négy év során számukra – a magas szintű általános képzés mellett – az adott területen olyan képzést biztosítunk, mely képessé teszi őket a tanulmányi versenyeken való helytállásra, a szakirányú továbbtanulásra.

Biológia tagozat

A gyakorlat szerint a humán tagozattal alkot egy osztályt. Emelt szintű, emelt óraszámban oktatott tantárgy a biológia mellett a kémia is. Kémiából laboratóriumi gyakorlatot is tartunk. A jellemző továbbtanulási irány a biológusi, orvosi és állatorvosi pálya.

Humán tagozat

A magyar nyelv és irodalom és a történelem tantárgyakat oktatjuk ezen a tagozaton emelt szinten, de ezek mellett helyet kap külön tárgyként a művelődés-, illetve művészettörténet is. A jellemző továbbtanulási irány a humán, gyakran jogi vagy közgazdászi pálya.

Matematika-fizika tagozat

A természettudományi tagozattal alkot egy osztályt. A két tagozatos tantárgyat oktatjuk emelt szinten. Jellemző továbbtanulási irány a műszaki és a közgazdászi pálya.

Természettudományi tagozat

A hazai és nemzetközi versenyeken iskolánk legeredményesebb tagozata. A felkészülést és a továbbtanulást emelt természettudományos óraszámok, laboratóriumi gyakorlatok segítik.

Nyelvoktatás

Az iskolában két idegen nyelv tanulása kötelező. Első nyelvként javasoljuk az általános iskolában tanult idegen nyelv folytatását. Ezt az osztálykerettől független, tudásszintek szerint szerveződő csoportokban igyekszünk biztosítani. (A csoportok homogén kialakítása érdekében az iskolánkba már felvett tanulók részére az első órákon nyelvi felmérést tartunk.) A második idegen nyelv (latin, német, orosz, olasz, francia) oktatása kezdő szintről indul. Az iskola egyetemi gyakorlóiskolai feladata a tanárképzés feltételeinek biztosítása, ezért a második idegen nyelvet az egyetemi nyelvi szakok igényeit figyelembe véve tagozatonként határozzuk meg. Együttműködünk az ELTE Konfuciusz Intézettel, amelynek munkatársai igény esetén akár kínai nyelvoktatást is szerveznek diákjainknak.

Nyelvtanáraink eredményes munkáját jelzi, hogy minden érettségizőnk rendelkezik legalább egy középfokú nyelvvizsgával.

Forrás: http://www.apaczai.elte.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Az elmúlt évtized fogyókúrás trendjei valóban izgalmas változásokat hoztak az egészségtudatos életmód terén. Az egyes évek kulcsszavai jól bemutatják, hogy a fókuszpontok hogyan változtak a fogyasztói igények és a tudományos eredmények hatására. A „tiszta étkezéstől” kezdve a mikrobiomot célzó diétákig minden trend valamilyen új perspektívát adott az életmódváltáshoz és fogyáshoz.
Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére